Skip to main content

A félelem völgye

Vissza a főcikkhez →


„Kolka még néhány bizonytalan lépést tett, és megállt, nem vette le ikertestvéréről, Szaskáról tágra nyitott szemét.

Szaska hóna aljánál felakasztva lógott a karókerítés hegyein, hasából egy csomó sárga kukoricacső meredt ki, a csövek haját lengette a szél. Egy cső, fele a szájába volt tömve, vastagabbik vége állt ki, szörnyen torzzá, sőt bárgyúvá tette Szaska arcát. Kolka tovább ült. Különös idegenség lett úrrá rajta. Mintha ő nem is ő lett volna, ugyanakkor mindent megjegyzett, mindent látott. Látta például, ahogy egy csapat kormosvarjú lesi a mozdulatait a fára telepedve; ahogy mellette fürge, szürke verebek fürödtek a porban, a kerítés mögül pedig hirtelen előugrott egy eszeveszett tyúk, amelyet egy éhségtől megvadult macska riasztott meg. Kolka megpróbált felállni. Sikerült. Csak most, amikor szemközt állt Szaskával, látta meg, hogy nincs szeme, már kivájták a kormosvarjak. Megcsipkedték a jobb arcát is, meg a fülét, de nem olyan nagyon.

A hasa alatt és a kukoricacsövek alatt, amelyeket fűvel együtt tömtek a hasába, Szaska alvadt vértől fekete zsigerei lógtak, azokat is megcsipkedték a varjak. Az egyik varjú, a legtürelmetlenebb vagy talán legvérszomjasabb, leugrott az útra, és lassan közeledni kezdett Szaska teste felé.

Kolka fölkapott egy marék homokot, és feléje hajította.

– Te mocsok! Te mocsok! – kiáltott rá. – Dög! Takarodj!

Ha csak egyetlen élőlény van a közelében, rémülten rohant volna el ennek a nem emberi üvöltésnek hallatán.

De nem volt a közelében senki. Csak a prédaleső varjak rebbentek fel ijedten a fáról, és elrepültek.”

(Rab Zsuzsa fordítása)
















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon