Skip to main content

Szociális rendőrezredek

Vissza a főcikkhez →


1. A gyanú

Kőszeg Ferenc interpellációja Horváth Balázs belügyminiszterhez 1990. október 16-án: Kőszeg Ferenc (SZDSZ): Az Országos Rendőrfőkapitányság a BM-rendőrezred, az egykori forradalmi rendőrezred jelentős mértékű fejlesztését tervezi. A tervezet szerint a jelenlegi négy zászlóalj helyett kilenc jönne létre. A fejlesztés megvalósításához mintegy 2500 új rendőrre, ebből 220 tisztre van szükség. A fejlesztési költség a terv végrehajtásának 5 éve alatt a 7 és fél milliárd forintot is elérheti. A rendőrezred feladata a belső rend védelme. A fejlesztés szükségességét a tervezet azzal indokolja, hogy a Munkásőrség feloszlatásával jelentős karhatalmi erő szűnt meg, a honvédség és a határőrség felhasználását viszont a módosított alkotmány csak szükségállapot kihirdetése esetén engedi meg.

A közbiztonság – mint a rendőrség vezetői hangsúlyozták – romlik. A bűncselekmények felderítésének aránya igen rossz. Vajon a rendőrség fejlesztésére fordítható forrásokból nem a nyomozóapparátus létszámát kellene-e növelni, technikai eszközeit kellene-e fejleszteni?

A pártállam a karhatalmi feladatok végrehajtására szakosított fegyveres szervezetét egy diktatúra védelmére tartotta fenn. Vajon mitől tart az Országos Rendőr-főkapitányság és a terveit eltűrő, tervezgetését eltűrő kormány, hogy a pártállaméhoz hasonló erőszak-apparátust kíván kifejleszteni?

dr. Horváth Balázs belügyminiszter: Számom rá különösnek és meglepőnek tűnik, hogy egy olyan belső előkészítő anyagra vonatkozóan teszi fel a képviselő úr a kérdést, amelyet az Országos Rendőr-főkapitányság belső vezetése is elutasított. A Belügyminisztériumnak az elképzeléseiben a rendőri ezred ilyen funkciójú és ilyen arányú fejlesztése nem szerepel.

Kőszeg Ferenc (SZDSZ): Amennyiben miniszter úr válaszát úgy foghatom fel, mint a minisztérium hivatalos kijelentését, hogy ennek a rendőrezrednek a fejlesztését nem tervezik, én az Ön válaszát elfogadom, és miután azt hiszem, hogy nincs lehetőség viszontválaszra, egy bólintással kérem. (Dr. Horváth Balázs miniszter igent bólint. – Derültség.) , elfogadom. (Taps.)

2. A bizonyosság

Részlet az 1992. évi költségvetési tervezet indoklásából

„A főbb fejlesztési célok 1992. évben a következők:

– a közbiztonság megóvásának egyik eszközeként növelni kell a rendőri jelenlétet a közterületeken;

– a tömegdemonstrációk és a terrortevékenység kezelhetősége érdekében a Rendőri Ezred miskolci zászlóaljához hasonlóan létre kell hozni a Dunántúlon, illetve a Nagy-Alföldön egy-egy karhatalmi századot, melyek később évenként újabb századok beállításával zászlóaljakká fejleszthetők.

A Rendőri Ezred keretén belül indokolt egy közlekedési századot felállítani, melynek alapvető feladata a közlekedést akadályozó úttorlaszok felszámolása, a speciális műszaki mentési feladatokban való részvétel és a forgalombiztosítási tevékenység. A rendőrség különleges szolgálatát, a megyei terrorfelszámoló csoportot, valamint a Repülőtéri Biztonsági Főigazgatóságot technikailag teljes körűen alkalmassá kell tenni a rájuk rótt kötelezettségek teljesítésére.”
























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon