Pavel Ugyukin

„Az ellendrukkerek táborából úgy látjuk, hogy ez lesz az SZKP utolsó kongresszusa. A kommunista pártnak egyetlen esetben van jövője, ha engedi, hogy bekövetkezzen a pártszakadás, ha a »nómenklatúra« hozzájárul, hogy a demokratikus platform és a konzervatívtól eltérő irányok egységesen kiváljanak a pártból. Ugyanakkor ezeknek a politikai csoportoknak is ez az egyetlen esélyük arra, hogy kiszabaduljanak a számukra kiszabott ideológiai gettóból.

A közvélemény-kutatási adatok szerint a párttagok közel negyven százaléka tartja magához közel állónak a demokratikus platform irányvonalát. De ha ők egységesen ki is lépnének az SZKP-ból, az még egyáltalán biztos, hogy azonnal csatlakoznának akár a mi szociáldemokrata pártunkhoz, akár Travkin demokrata pártjához. Azt ugyanis rendkívül nehéz megítélni, ki miért tagja az SZKP-nak, egzisztenciális kényszerből, netán meggyőződésből vagy más okból.

A másik rendkívül lényeges kérdés, hogy ha létre is jön a pártszakadás, akkor ténylegesen hol lesz a vízválasztó: Gorbacsovtól jobbra vagy balra. Valójában még azt sem tudjuk pontosan, hol áll maga Gorbacsov: a kongresszuson tartott előadói beszédéből még ez sem egészen nyilvánvaló. Célja mindenekelőtt az volt, hogy a meglévő különbségeket a valóságosnál jelentéktelenebbnek tüntesse fel, s hogy a meglévő ellentéteket igyekezzen minél inkább elsimítani. Véleményem szerint, ez óriási taktikai hiba volt.

A jelen helyzetben egyetlen kiút van, minél inkább kiélezni a politikai polarizálódást. Tagadhatatlan, hogy a konzervatívok körében domináló katonai erők szándéka és az állandó polgárháborús veszély bizonyos óvatosságra int, ennek ellenére úgy gondoljuk, hogy ebben a mocsárban sem lehet tovább létezni. Márpedig Gorbacsov politikájának jelenleg egyetlen célja van: konzerválni a rothadást. És ezt ne csak egyszerű metaforaként értelmezzék: ez a helyzet bizonyos szempontból rosszabb, mint a hruscsovi olvadás időszakát felváltó brezsnyevi pangás. Ezt a rothadó egységet fenntartani – szerintünk – óriási taktikai hiba.

Sokkal célravezetőbbnek tartom Alekszandr Nyikolajevics Jakovlev eljárását: ő – bár teljesen korrekt formában – mégiscsak támadó stratégiát követ. Egyébként ő az, akit a demokratikus irányvonal egyik esélyes vezetőjeként emlegetnek, bár a demokraták között nemigen van olyan igazi karizmatikus egyéniség, aki a demokratikus változások élére állhatna.

A szakadásnak meglenne az a pozitív hatása is, hogy a viszonyok tisztázódása után világos lenne, valójában mekkora Ligacsovék tábora. Elképzelhető ugyanis, hogy némelyek most egyszerűen a rendszer bizonyos fokú tehetetlenségi ereje folytán állnak mögötte. A Gorbacsov által mesterségesen fenntartott egység mögött már most óriási anarchia húzódik meg, amely csak tovább fokozódik, ha az elnök-főtitkár a szakítást továbbra is elodázza, hogy saját pozícióját mentse.”

• Külföld