Skip to main content

„Holnap indul a század csuklógyakorlatra, hahó” – a „Fülkefor” jogrendszere

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

„Halt 36 évig, élt néhány napot,
S ha gondolkozott, csak álmodott”
(Sír (a) felirat)

Napjainkban az alkotmányjogi elemzés a hazai jogi szabályozás képtelenségei miatt a ponyva szatírájává válhat, így Rejtő Jenőnek a műfaj megteremtőjének műveihez fordulhatunk jótanácsért. Ebben az írásban a 70 éve elhunyt humanista szerző gondolatait elevenítem fel, aki kétségkívül sokat tudott a pozitív jogról és szenvedve nevetett annak igazságtalanságától. Péhowardnál ”a ponyva szubtilis zsenialitása”1 nem kis részben korának igazságtalanságából táplálkozó társadalomkritika volt.

Herbert Hart A jog fogalma című munkájában írja: az emberek jogi diploma nélkül is igen széleskörű tudással rendelkezhetnek a jogról, így ”a legtöbb ember, ha megkérdezik, könnyen és magabiztosan fel tud idézni jogi rendelkezéseket és a legtöbb iskolázott ember tisztában van azzal is, hogy a jogszabályok valamilyen rendszert alkotnak, s hogy különböző jogrendszerek léteznek.”2 Ha a jog általános ismerete könnyen elsajátítható (bár halkan hozzáfűzhetjük, néha ez a fajta tájékozottság a jogi diplomával rendelkezőknek mégsem sajátja), akkor aligha meglepő, hogy a jog oktatása során, a jogi problémák bemutatásakor jogi kérdéseken is elmélkedő írók, költők alkotásaira is támaszkodhatunk. Az irodalom hozzájárulhat a jog társadalmasiasításához, hiszen azon túl, hogy a jóról és a rosszról alkotott képzeteinket befolyásolja, konkrét jogintézményeket ismertet meg velünk és ezáltal is árnyalja álláspontunkat.

Rejtő Jenő műveit olvasva felesleges azon csodálkozni, hogy annak ellenére vagy épp amiatt, hogy a szerző a jogot csupán alulnézetből szemlélhette, alapos ismereteket szerzett róla. Rejtő hányatatott élete során jónéhány foglalkozást kipróbált, dolgozott például „hajómunkásként”, mosogatóként, jogászként azonban nem, és jogi diplomája sem volt. A jogászi hivatáshoz legfeljebb rokoni szál fűzte – testvére, Révai Gyula, ugyanis ügyvéd volt. Az sem meglepő, hogy miként a művelt, börtönviselt vagy azzal fenyegetett szerzők -- a kényszer szülte érdeklődés miatt -- a büntetőjogról gyakran különösen alapos ismeretekkel rendelkeznek, úgy a Rejtő-regények is széleskörű jogi tudást tükröznek: “- Nem teljesen - intette könnyelmű feltevésektől Veuve Marie-t az Álmos Elefánt. - Ez jogtalan hivatali kényszer, úgynevezett Nötigung, de nem vis absoluta, és nem is vis compulsiva.” (Ellopott futár) Vagy: „perújításhoz ítélet után felmerült tárgyi bizonyíték kell. Vagy különösen döntőnek látszó tanúvallomások, amelyek utólag jutottak a védelem tudomására.” (Ellopott futár)

Olyan korokban, amikor a jogállami intézmények korlátozása és diszfunkcionális működése miatt a jog fogalmi keretei között az intézmények magyarázhatatlanná válnak, s a jogot a törvények kiszámítható uralma helyett a politikai hatalom szeszélyei alakítják, különös aktualitást kaphatnak a nem demokratikus rendszerekben élt alkotók példázatai. A jogrendszer visszásságainak irodalmi műveken keresztül való szemléltetése segítségünkre lehet abban, hogy ha nem értjük, mert nem érthetjük, legalább érzékeljük és érzékeltessük annak szürrealitását.

Különösen érdekes lehet tehát az irodalmi példák megismerése olyan helyzetekben, amikor a jogállami intézmények korlátozása miatt a jog fogalmi keretei között az intézmények magyarázhatatlanná válnak, s a jogot a törvények kiszámítható uralma helyett a politikai hatalom szeszélyei alakítják. Ilyenkor különös aktualitása lehet a nem demokratikus rendszerekben élt alkotók műveiben megjelenő politikai/jogi dilemmák bemutatásának. Olyan esetekben pedig, amikor a jog már régen kitért a racionalitás medréből, a jogállam hívei búfelejtőül is fordulhatnak az irodalomhoz, s a pozitív jogtól eltérő álláspontokat idézeteken keresztül is megjeleníthetik. Rejtő művei erre igencsak alkalmasak, hiszen szereplői abszurd és reménytelen helyzetben is sikerrel hivatkoznak emberi jogi dokumentumokra. Gorcsev Iván a Tizennégy karátos autó legendás szereplője például az alábbi, az emberi jogokra alapozott érveléssel akadályozza meg a rendőr határozottabb fellépését: „–Mondja, kérem, ez a város a francia köztársasághoz tartozik? – Igen. –Akkor rendben van – mondja, és beleharap a csirkébe. – Mert valahol azt hallottam, hogy itt bizonyos emberi jogokat hirdettek ki egy forradalom alkalmából.” (A tizennégy karátos autó)

Troppauer, a lírikus -- a nemzeti giccs és az irracionális jog

Autoriter korszakokban a jog is irracionálissá válik, így az abszurditás, s akár a vétlen vicc terepe is lehet. A közlönyben megjelenő rejtői fordulatok azonban nem az ugyancsak inkognitóban publikáló szerzők zsenialitására utalnak, hanem talán csak a jogalkotói ostobaságot mutatják. Erre meggyőző példa már a „Fülkefor” alatt választott alkotmánybíránk által használt péhowardi „egyéni individuumok” szófordulat.3 Vagy a „Fülkeufória” időszakának egy másik alkotmánybírája által alkalmazott nem ellentmondásmentes alapjogi érvelés: “Megítélésem szerint tehát a választói vélemény nemkívánatos elemek befolyásától mentes formálását […] választási eljárás során biztosítani kell.”4

Rejtő egyébként úgy vélte, hogy a rög- és valódi eszmék precíz elhatárolásában az orvostudomány nem tud egyértelmű eredményeket felmutatni, az elkésett diagnózis pedig esetenként a hatásos orvosi kezelést veszélyezteti. “Ezért olykor nagy reformerekről későn derül ki, hogy eszméjük nem valódi volt, hanem rög. De ilyenkor már nem lehet kezelni őket, mert magas pozíciót, nagy tekintélyt, és világraszóló érdemrendet kaptak.” (Egy bolond százat csinál)

Az Alaptörvény bevezetőjét, , a Nemzeti hitvallást, amit inkább Troppauer Hümér költői ormait ostromló műalkotásnak, mintsem jogi műnek tarthatunk, irodalmi értéktelensége miatt sokszor nemzeti giccsnek is aposztrofálják. A művészi értékét tekintve leginkább Az előretolt helyőrségben szereplő lírikus Hajnali rózsák a Szahara felett vagy a Szahara álomvilágában merengek esetleg az Én egy virág vagyok, vagy a Holnap indul a század csuklógyakorlatra, hahó című költeményeihez hasonlítható. Az új kultúrpolitikára hajaz a nagyerejű Troppauernek az a tulajdonsága is, hogy rendszerint megveri azokat, akik nem hallgatják kellő türelemmel a költeményeit. A Hitvallás zavaros és avítt történelemszemléletét pedig kellőképp illusztrálhatja a következő idézet, Parti Nagy Lajos Csuklógyakorlat című kötetében Troppauer nevében a következőképpen fogalmaz:

„Betárazzuk a reszelthegyű múltat,
dadogva be a nyelv alá.”

Az olyan történelem- és jogszemlélettel kapcsolatban, mely rokonságot a Horthy-korszakkal vállal, figyelmeztetésül nem árt felidézni az 1938-ban a munkaszolgálatban elhunyt Péhowardnak a munkatáborokat vizionáló Csontbrigád című regényét.

A Csontbrigád -- a csupasz, szenvedő társadalom

A Csonbrigád 1938-ban megjelent légiós regényben egy világtól elvágott fennsíkon (a Pokoltetőn) igazságtalanul elítéltek hatvanfokos nappali forróságban végeznek kényszermunkát. A Pokoltetőre űzött raboknak (a Csontbrigád) bizonyos mennyiségű követ kell naponta kifejteni, ennek fejében egy drótpályán járó felvonó szállítja le szűkös fejadagjukat.

Elképzelhető egy nem demokratikus állam úgy, hogy ott a zsarnok mindenkori akarata jelenti a törvényt. Vagy, ahogy a primitív jogot elképzeljük, ahhoz hasonló módon szerveződhet egy lecsupaszított igazságtalanságra és embertelenségre alapított börtöntársadalom. Rejtő így írja le a Csontbrigád életét.

„ - Ott van A Nincs. Főként ott van. Virág, fű, fa, forrás nem létezik. Csak társadalom. A puszta társadalom. És ahol társadalom van, ott törvény kell, és ahol törvény van, ott feltámad az igazság... És ahol az igazság van, ott megszületik az igazságtalanság is...”

Mindenesetre Rejtő úgy látja, jog nélkül nem működhet társadalom. A jól működő demokratikus társadalmakban létező racionális szabályok képesek az igazságtalanságok korrigálására, a nem megfelelő szabályok kijavítására, az igazságtalanságra alapozott társadalmakban pedig marad a megsértett világrend helyreállítása iránti sóvárgás.

A primitív jogban a törvény elfogadásának menetét szemléletesen tárja elénk a Csontbrigád című mű főszereplője Henry Fécamp, „Az Új Törvény” szerepében így szól a Csontbrigád többi tagjához:

„- Nekem élni kell! Én vagyok A Törvény.”

A Törvény a primitív társadalomban a zsarnok hatalmának puszta leképeződéseként, annak szeszélyei szerint működhet, egy és ugyanaz a személy, lehet jogalkotó és jogalkalmazó. A hatalomváltás pedig úgy is történhet, hogy az Új Törvény a Régi Törvényt agyoncsapja egy doronggal, amint azt a könyvben szereplő Volpi megtette a Tűzmesterrel. Ennek békésebb formája a Pokoltetőn, hogy Fécamp csupán elveszi Volpi dorongját, azaz megfosztja hatalma forrásától. Fécampnak a saját magára szabott egy mondatos alkotmánya így hangzik:

„Most jövök én, Az Ököl, Akinek Élni Kell! Több Törvény nem lesz!”

Rejtő könyvei a pozitív joggal szemben a természetjogon alapuló világ képét is megjelenítik, ahol az igazság mindig valamilyen formában győzedelmeskedik az igazságtalanság felett. Ez történik a Csontbrigádban, melynek végén a jó elnyeri méltó jutalmát, de a borzalmakat, a szenvedés emlékét és az attól való félelmet, hogy az igazságtalanság visszatérhet, a Happy End sem képes feledtetni.

„A történetben most mindenkiről elmúlt a szenvedés, azonban A Térben vándorló fény, ha átsiet valahol, azért nem szűnik meg. Emlékeznek rá, félnek tőle, és tudják, hogy mindig áthalad, de örökké visszatér.” (Csontbrigád)

Rejtőnél azonban a végső ítélet rendre igazságos, még a helytelen szelekciós mechanizmusok miatt rosszul kiválasztott jogalkalmazók is képesek felnőni feladatukhoz.

Az ellopott futár -- a jó jogalkalmazó és a helyes jog

Az ellopott futár című bűnügyi történetben Prücsök ártatlanul fogságban sínylődő édesapja ügyében szeretne Mervin kormánybiztosnál perújrafelvételt elérni. Célja eléréséhez segítséget kap a sok-sok évvel korábban eltűnt Gabrone jogtudóstól. Ő eltűnése előtt átadott egy könyvet Mervinnek, és ezzel búcsúzva indult útjának: „A jog és az igazság között elveszett az összefüggés, és ha meglelem, visszatérek.” Mervin a könyvet plagizálta, Gabrone eközben az alvilág szereplői között süllyedt, ahol Ész Lajos, avagy az Álmos Elefánt neveken ismerik.

Az autoriter/nem demokratikus rendszerekben az életpályák gyakran vesznek váratlan fordulatokat, ami a közjogi méltóságot betöltők nem megfelelő kiválasztásában is tükröződik. Ezt jelzi, hogy Ész Lajos (az Álmos Elefánt) kora nagy jogtudósa a sors viszontagsága folytán hajléktalanként tengődik, egykori mérsékelt tehetségű, plagizáló tanítványa Dr. Mervin viszont magasra kapaszkodik a jogászi pályán. Mervin karrierje azon alapul, hogy plagizálja az Álmos Elefánt korábbi művét, új művét így a kiváló jogtudós már Dr. Mervin neve alatt írja, azzal a megfontolt szándékkal, hogy megkéri, lopja el azt is.

A rejtői -- egy autoriter korszak groteszk képét festő -- világban a hivatali ranglétrán elért eredmények nyilvánvalóan nem bizonyítják a szakmai kvalitást: Ezt jelzi, hogy Ész Lajos egy alkalommal így szól Mervin vizsgálóbiztoshoz, a jogászi pályán magasra kapaszkodott egykori szerény képességű tanítványához: „De maga.... mindig tehetségtelen jogász volt... Ezért láttam: biztos karrier előtt áll.” Egy ilyen rendszerben a szelekciós mechanizmusok sem megfelelően működnek, a miniszteri, alkotmánybírói, legfőbb ügyészi, kúriai pozíciók elérése nem a legkiválóbbak jussa. Ész Lajos, kora egyik legnagyobb jogtudósa, például esetenként arra kényszerül, ha nem is hordóból, de hiányos öltözékben, vagy épp ruha nélkül egy teknő mélyéről adjon jogi szakvéleményt. Prücsök így mutatja be jogi képviselőjeként, az Álmos Elefántot: „- Egy jogtanácsosom van itt a teknőben, mert hiányos öltözékét én viselem.”

Rejtő Jenő Ész Lajost előkelő, s egyben rokonszenves halottként közvetlenül jobblétre szenderülése után így ábrázolja: „finom elefántcsontszínű homloka, nyitott szája és hunyt szemén feszülő monoklija ma is még a joghoz ragaszkodó gyakorlaton felüli embert reprezentálták.” Az igazi jogász, vagy a jogtudós tehát a péhowardi világban a joghoz ragaszkodó gyakorlaton felüli ember, a humanizmusra alapozott természetjog követője. Az idézet közelebb vihet a rejtői jogszemlélet megértéséhez is: a Horthy-korszakban alkotó szerző regényeiben jól beazonosíthatóan jelen van a természetjog igénylése. Ész Lajos a jogtudós a regényben azért vonul önkéntes száműzetésbe, hogy a jog és igazságosság közötti elveszett kapcsolatot fellelje.

Ész Lajos a következő természetjogi ihletettségű, zseniálisan értelmetlen meghatározást adja a jog fogalmára: „A jog tömören: maga az ember. Az ember ősi igénye a joghoz, amelyet odaítélt neki a természet. Ha az emberiségnek sikerül majd érdemességét bizonyítani, akkor örökbe kapja a jogot […] Lehetséges, hogy most elájulok... Ez ne zavarja önöket..” Az idézetben Rejtő szereplőjén keresztül a pozitív jogtól függetlenül létező értékek, azaz a természetjog igényét képviseli.

Rejtő jogi éleslátásáról tanúskodik, hogy a jogalkalmazótól a jog eljárási szabályainak szigorú követését várja el. „A leány ügyéről csak azt tudom... hogy maga... elmulasztotta a helyszíni szemlét... Istenem, mennyit magyaráztam: nincs üres formaság. Mervin... Ez a tiszta jogászi gondolkodás... – suttogta.” Az Ellopott futár című műben az ügy felderítéséhez vezető egyetlen út a büntető eljárás szabályainak a tisztességes eljárás követelményéből adódó következetes végigjárása lehet. A szigorú eljárási szemléletet és az abban rejlő erényeket jelzik Ész Lajos következő az előzőnél kevésbé magvas gondolata is: „Minden valótlan tény felismerése egy lépéssel közelebb visz a való tényálláshoz.”

Rejtő leírja azt is, mennyire fontos, hogy a jogász képes legyen egy jogi érvelésben egymástól elválasztani a valós és valótlan érveket -- lássuk egy plagizáció történetét, melyben Ész Lajos joggal rója meg Mervint nem helytálló érvelése miatt.

„- Mervin... - súgta - nincs sok hátra... Befejeztem egy művet... A Jog és az Igazság viszonyáról... Ezt majd, kérem, lopja el szintén...

- Bizony - mondta a mezítelen jogász - tíz év munkája a maga nevén jelent meg... Ezt láttam, amikor visszatértem... Amerikából.

- Azt hittem, nem él már, és mindegy önnek...

- Maga... - felelte fáradt mosollyal - sohasem lesz jogász... Egyszerű lopás ellen hullarablással védekezik... Felmentő ítéletemet... bűncselekmény hiányában hozom... - lihegte.

- Azt hittem, nem él már, és mindegy önnek...

-

[…] - Halálom esetén egyetlen örökösöm maga lett volna... Tehát a hamis hír miatt szerzői jogomat is hagyatékának tekinthette... Ez valamivel jobb védekezés...”

Ész Lajos arra hívja fel tehetségtelen tanítványa figyelmét, hogy nyilván nem mentesít a plagizálás jogi következményei alól, ha a plagizált mű szerzőjéről azt gondoljuk, hogy a közelmúltban elhunyt, és rögtön ajánl helyette egy körmönfontabb védekezést. A jogász - Ész Lajos szerint - képes kiválasztani az érvelése szempontjából releváns jogintézményeket, a mérsékelt tehetségű kormánybiztost így nem is tekinti jó jogásznak. Még akkor sem, ha a történet végén képes megérteni a tisztességes eljárás feltételeit, s a jogot megfelelően alkalmazni.

S csak látszólag eltérve a témától végezetül megemlítem, hogy Kádár János a városi legenda szerint – a jogállamok alkotmánybíróságához, ha másban nem is, de elnevezésében feltétlenül hasonlító – Alkotmányjogi Tanács tagjait az „Elvtársak csak semmi jogászkodás” jótanáccsal felvértezve bocsátotta útjukra. Meglehet, ma is hasonló történik, persze az ilyen útravalók a későbbi pályafutást nem feltétlenül határozzák meg. A regényben Mervin vizsgálóbíró például képes felnőni a szerepéhez...

Az ellopott futár -- Rejtő szerint a nagy jogtudományi mű

A ponyva szatírájában a sors tragédiája, hogy Ész Lajos, a nagy jogász, aki jelöltjének diktálja fő művét jog és igazságosság viszonyáról, nem lát, a jelölt meg nem tud írni. Így születik meg a nagy mű, egy reménybeli plagizáló neve alatt.

„Horog Bele ajka elé tartotta az ujját, amit Mervin nem értett, és felnyitotta a füzetet. Ez állt benne:

Nem tudok írni, de köll a napidíj, és a nagyságos úrnak is jót tesz, amiket diktál! Ne tessék elárulni. Ha nem volnék itt, azonnal jövök. Schulteisz, az Ikrek jegyző, Horog Bele diktálá, köszönettel felvettem:

Schulteisz, az Ikrek.”

Véges-végig fehér lapok. Nem egészen tiszta, de nagyjából intakt, világos, sima oldalak, az utolsóig.

“- Igazán... ön felismerte a jog lényegét... Ebben a könyvben... benne van a tiszta... igazság... - mondta rekedten Mervin, és úgy érezte nyomban megfullad.

Mert abban a könyvben csakugyan benne volt az igazság:”

Az üres lapokkal teli könyv szerzője és címe is tanulságos: dr. Mervin: A JOG ÉS AZ IGAZSÁG TÖRTÉNETE (Napjainktól születéséig), bár a tartalom beazonosíthatatlan, az alcím alapján okkal gondolhatunk arra is, hogy Ész Lajos (Mervin neve alatt) futurológiai művet írt, azaz az igazság a jövőben lesz elérhető, s talán a nagy mű meg sem írható, Rejtő szerint legalábbis nem.

A társadalomkritikai gondolkodó Péhoward üzenete mégis elsősorban a jelennek szól:

„Egy igazság akkor is fontos, ha nincs semmi értelme. (Az elveszett cirkáló)

Jegyzetek

1 Takács Ferenc: Aki pult mögé született, Mozgó Világ, 2001. 2. sz. 93.

2 Hart, H. L. A.: A jog fogalma, Osiris Kiadó, Budapest, 1995. 13.

3 2/2012. (VII. 4.) AB határozat, Dr. Pokol Béla alkotmánybíró különvéleménye

4 I/3653/2012.(I. 04.) AB határozat, Dr. Szívós Mária alkotmánybíró különvéleménye.

 

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon