Halmai Gábor 2013. február 6.

Nyomtatóbarát változat

Az Alaptörvény Átmeneti rendelkezései, illetve a választási regisztráció alkotmányellenessé nyilvánítását követően a Fidesz újabb csapást készül mérni a még mindig túlságosan önjáró Alkotmánybíróságra. Ezúttal a korábbi határozataira való hivatkozás lehetőségétől akarják megfosztani a testületet. Kérdés meddig bírja még az alkotmánybíráskodás e támadásokat. Mielőtt rátérek a mostani kormányzati tervekre, áttekintem a 2010 májusa óta tartó csata eddigi állomásait.

Miért is veszélyes az Alkotmánybíróság?

A magyar Alkotmánybíróság, 1990-es megalakítása és 2011 között a világ egyik legnagyobb hatalmú testületének számított. A széles határkör mellett rendkívüli aktivitás is jellemezte az alkotmánybírákat, különösen Sólyom László elnökségének kilenc évében. Sólyom kimondott ambiciója az volt, hogy az alkotmánybírósági alkotmányértelmezés révén az alkotmány szövegéből és a bírósági gyakorlat által kialkított alapelvekből felépítsen egy – talán nem a legszerencsésebb kifejezéssel – „láthatatlan alkotmánynak” nevezett rendszert. Ezt maga Sólyom a halálbüntetésről szóló határozathoz fűzött párhuzamos véleményben a következőképpen fogalmazta meg: „Az Alkotmánybíróságnak folytatnia kell azt a munkáját, hogy értelmezésében megfogalmazza az alkotmány és a benne foglalt jogok elvi alapjait, és ítéleteivel koherens rendszert alkot, amely […] az alkotmány fölött mint »láthatatlan alkotmány«, az alkotmányosság biztos mércéjéül szolgál, és ezért várhatóan a meghozandó új alkotmánnyal, vagy a jövőbeli alkotmányokkal sem kerül ellentétbe.”

Aligha vitás, hogy az így felfogott alkotmánybíráskodás és általában egy független Alkotmánybíróság a legkomolyabb korlátja lehet mindenkori parlamenti többség zsarnokságának, illetve egy olyan „centrális erőtérnek”, amit Orbán Viktor már 2009 szeptemberében előrevetített hírhedt kötcsei beszédében a Fidesz győzelme esetére. Ezért azután nem csoda, hogy az új kormányzó párt kétharmados többsége tudatában megkezdte a harcot az Alkotmánybíróság kormány alá rendelése érdekében.

Kormánybarát alkotmánybírák

A függetlenség felszámolásának első megnyilvánulása az alkotmánybírák új jelölési rendszere volt, amely azt volt hivatva garantálni, hogy a jövőben csak abból lehessen alkotmánybíró, akit a kormánypártok akarnak. Ennek nyomán 2010 májusában két olyan, a kormányhoz lojális alkotmánybíró – Stumpf István és Bihari Mihály – került a testületbe, akik még az alkotmánybíróvá válás törvényi feltételeit sem teljesítették. Az Alaptörvény, tovább gyengítve a függetlenség garanciáit, tizenegyről tizenötre növelte az Alkotmánybíróság létszámát, ami – tekintettel egy akkor betöltetlen alkotmánybírói helyre – további öt új bíró megválasztását tette lehetővé, mégpedig az eddigi kilenc helyett tizenkét évre, vagyis három parlamenti ciklus idejére. Az eddig a bírák által három évre választott alkotmánybírósági elnököt immár a parlament választja meg teljes hivatali idejére. Ezekkel a változtatásokkal nem is várták meg az Alaptörvény 2012. január 1-jei hatálybalépését, hanem egy 2011 májusában elfogadott alkotmánymódosítás alapján az elnököt és az új tagokat már július végén megválasztották. Ezzel lényegében a 15 alkotmánybíróból hetet már az új jelölési szabályok alapján kizárólag a Fidesz ajánlására választottak meg, és bár a korábbi testületben is voltak a párt által jelölt tagok, a 2013 tavaszán megválasztandó újabb két taggal válik bizonyossá a kormányhű alkotmánybírák többsége. Addig a személyzeti politikát ki kellett egészíteni más korlátozásokkal is.

Hatáskörszűkítés

Az Alkotmánybíróságot ért legsúlyosabb támadás azt követően történt, hogy a még mindig nem elég lojális testület 2010. október 26-án alkotmányellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a kormánynak a kétmillió forint feletti végkielégítések visszamenőlegesen történő 98 százalékos megadóztatásáról szóló törvényét. A legnagyobb kormányzó párt frakcióvezetője néhány órán belül bejelentette az Alkotmánybíróság hatásköreinek megnyírbálását. Eszerint az alkotmánybírák a jövőben bizonyos költségvetéssel, adókkal és járulékokkal összefüggő törvényeket csak akkor vizsgálhatnak, ha az alkotmányban meghatározott – az ilyen gazdasági tárgyú törvények esetében általában irreleváns – jogokat, pl. az élethez való jogot vagy a véleményszabadságot érintik. Viszont tilos a felülvizsgálat, ha törvény például a tulajdonhoz való jogot vagy a visszamenőleges jogalkotás tilalmának elvét sérti.

A 2011. április 18-án elfogadott és 2012. január 1-jén hatályba lépett Alaptörvény azután az Alkotmánybíróság hatáskörének korlátozására vonatkozó elemeket beépítette az új szövegbe. Az utólagos normakontroll jogának megvonása a pénzügyi tárgyú törvényeket illetően a világon egyedülálló megoldást teremtett, hiszen nem létezik olyan alkotmánybírósági funkciót betöltő intézmény, amelynek felülvizsgálati joga a vizsgálandó jogi normák tárgya alapján lenne korlátozott. A korlátozás az Alaptörvény szerint is addig áll fenn, amíg az államadósság meg nem haladja a bizonytalan tartalmú „teljes hazai össztermék” felét, sőt az Alaptörvény 2011 decemberében elfogadott Átmenti rendelkezései kiterjesztette az Alkotmánybíróság hatáskörének korlátozását az ezt követő időre is azon törvények tekintetében, amelyeket abban az időszakban hirdettek ki, amíg az államadósság a teljes hazai össztermék felét meghaladta. Ez a rendelkezés – miként maga az alkotmánybírósági felülvizsgálati jogkör eredeti alaptörvényi korlátozása is, mivel nem zárja ki az alaptörvény-ellenes törvények létét – ellentétes az Alaptörvény R) cikke (1) bekezdésének előírásával, mely szerint az Alaptörvény Magyarország jogrendszerének alapja, valamint a T) cikk (3) bekezdésével, melynek értelmében jogszabály nem lehet ellentétes az Alaptörvénnyel.

Az Alkotmánybíróság utólagos normakontroll-hatáskörével kapcsolatban nemcsak annak tárgyi korlátozása csökkenti az alapjogvédelem hatékonyságát, hanem a kezdeményezői kör radikális korlátozása is. Megszűnt ugyanis a magyar rendszerváltás utáni időszak egyik sajátos intézménye, a mindenki által, minden személyes érintettség nélkül kezdeményezhető populáris akció lehetősége. Ez az egyedülálló lehetőség az elmúlt több mint két évtizedben nemcsak magánszemélyeknek, de jogvédő civil szervezeteknek, érdekképviseleteknek is lehetőséget nyújtott arra, hogy közérdekből az Alkotmánybíróság előtt támadjanak meg alkotmányellenesnek tartott jogszabályokat. Lehet ugyan azzal érvelni, hogy ez az intézmény más demokratikus államokban sohasem létezett, ugyanakkor kétségtelen, hogy jelentősen hozzájárult az alapjogvédelem elért szintjéhez, ami így most csökkent.

Az absztrakt utólagos normakontrollt az Alaptörvény értelmében a jövőben csak a kormány, az országgyűlési képviselők egynegyede vagy az alapvető jogok biztosa kezdeményezheti. Ez a jelenlegi ciklus parlamenti erőviszonyai alapján azt jelentette, hogy csak az ombudsman élt ilyen kezdeményezéssel¹, hiszen a kormány saját törvényei ellenében nem tesz ilyet, a képviselők egynegyedének kezdeményezése pedig a két demokratikus ellenzéki párt és a kormányt esetenként támogató szélsőjobboldali párt koalícióját feltételezné.

Az Alkotmánybíróságról szóló, 2011 novemberében elfogadott sarkalatos törvény ismeretében már világossá vált, hogy az a több száz indítvány, amelyeket még az Alaptörvény hatályba lépése előtt – akkor még jogosultak, de a hatályba lépést követően már e joguktól megfosztott – magánszemélyek, illetve szervezetek populáris akció formájában nyújtottak be, elenyésztek, hacsak nem tudta a kezdeményező alkotmányjogi panasz formájában ismételten benyújtani. Vagyis itt is érvényesült a más ügyekben a kormány által előszeretett alkalmazott visszamenőleges hatály, ami azt jelentette, hogy a korábban benyújtott indítványokat nem bírálta el az Alkotmánybíróság.

Ahogy láttuk, magánszemélyek, illetve szervezetek a jövőben csak akkor fordulhatnak az Alkotmánybírósághoz, ha maguk is konkrét jogsértés áldozatai, és ezt jogerős közigazgatási vagy bírói döntés már meg is állapította. Ebben az esetben természetesen az Alkotmánybíróság által kínált jogorvoslat is csak őket fogja érinteni. Vagyis, az alkotmányjogi panasz lehetőségének kiterjesztése egyáltalán nem helyettesíti a magánszemélyek, szervezetek széles körű indítványozási jogát.

Kétségtelen, hogy egy széles körű, valódi panaszlehetőség az alapjogi bíráskodás hasznára válhat, ahogy az történt Németországban, Spanyolországban vagy Csehországban. Ugyanakkor ennek feltétele az alapjogok iránt elkötelezett, a kormánytól független Alkotmánybíróság léte. A jelenlegi kormány viszont – mint látjuk - már 2010. májusi hivatalba lépése óta mindent megtesz ennek megakadályozása érdekében.

Annak, hogy a kormánnyal való konfliktusokat kerülő Alkotmánybíróság mennyire nem hajlandó az alkotmányjogi panasz kapcsán még egy alkotmányellenesnek ítélt jogszabályból eredő politikai következményeket sem vállalni, fényes bizonyítéka a bírák nyugdíjkorhatárának leszállítása kapcsán született 33/2012. (VII. 17.) határozat. Mint ismert, a bírák jogállásáról szóló törvény 2011. év végi módosításával a kormány elérte, hogy a bírák addigi 70 éves nyugdíjkorhatárának 62 évre történő azonnali leszállításával egy év alatt 274 bíró – köztük számos bírósági vezető és húsz kúriai bíró – kényszernyugdíjazására kerül sor. A döntés – számos alkotmányjog-dogmatikai érdekessége mellett – egyik első próbája volt a 2012. január 1-jén hatályba lépett Alaptörvény és az új alkotmánybírósági törvény által kialakított új hatásköri rendszernek, melynek legfőbb jellemzője, hogy a megszűnt populáris akció helyett a – kormányhoz közelálló szakértők szerint német mintát követő² – valódi alkotmányjogi panaszok vizsgálata vált a Alkotmánybíróság meghatározó feladatává, amelyek a jövőben az ügyek többségét jelenti majd.³ Az eset maga illusztrálja az átmenetet is a populáris akciókra alapozott alkotmánybíráskodástól a panaszra épülő új rendszer felé, amennyiben a bírák kényszernyugdíjazását tartalmazó első törvényi szabályozás alkotmányellenességének utólagos megállapítását több mint száz bíró először populáris akció keretében kezdeményezte (2011. június 29-én), majd miután az év végéig nem született döntés, 2012 januárjában panasz formájában megismételték, abban bízva, hogy az Alkotmánybíróság által kínált jogorvoslat nyomán folytathatják majd munkájukat.⁴

Ez azt jelentette, hogy a populáris akciót benyújtó bírák, csakúgy, mint a többi magánszemélyek, illetve szervezetek a jövőben csak akkor fordulhatnak az Alkotmánybírósághoz, ha maguk is konkrét jogsértés áldozatai, és ezt jogerős közigazgatási vagy bírói döntés már meg is állapította, vagy kivételesen, ha a jogsérelem az alaptörvény-ellenes jogszabály rendelkezésének alkalmazása vagy hatályosulása folytán közvetlenül, bírói döntés nélkül következett be.

Az Alkotmánybíróság tehát az eredeti indítvány beérkezéséhez képest több mint egy évvel később hozta meg döntését ebben a több száz bíró közhivatalát és egzisztenciáját érintő ügyben.

Azt gondolom, hogy ez önmagában igazolja azt, hogy a kormánnyal való konfliktusokat kerülő Alkotmánybíróság mennyire nem hajlandó az alkotmányjogi panasz kapcsán még egy alkotmányellenesnek ítélt jogszabályból eredő politikai következményeket sem vállalni. A kormány által jelölt bírák politikai elkötelezettségének meghatározó hatását mutatja, hogy ezt az elég nyilvánvalóan alkotmányellenes megoldást valamennyi új alkotmánybíró alkotmányosnak ítélte. A döntésben részt vett tizennégy bíró közül hat „új” bíró⁵ és Lenkovics Barnabás mint a testület régebbi tagja szavazott a törvény alkotmányossága mellett, és heten a régiek közül ellene. Így az elnök, Paczolay Péter szavazata döntött.⁶ De még a többségi döntés is azt igazolja, hogy az alkotmányjogi panasz intézményével politikai megfontolásokból sokkal könnyebb visszaélni, mint a populáris akcióval, amelyet felváltott. Ebben az esetben a panaszok politikai hatástalanításához mindössze annyi kellett, hogy az egyébként a jogszabályi rendelkezést alaptörvény-ellenesnek ítélő, azt meghozatalának időpontjára visszamenőlegesen megsemmisítő alkotmánybírák is belemenjenek abba, hogy előremutató döntésük csak azt követően szülessék meg, hogy a panaszos bírák közül azokat, akik az év első felében töltötték be a 62. életévüket, már jóval előbb, de akik az év végéig érik el a korhatárt, még azokat is az alkotmánybírósági határozat kihirdetése előtt felmentsék.⁷ Pontosan ez az oka annak, hogy nehéz örülni az alkotmánybírósági határozat alkotmányvédelmi újdonságainak, ha egyszer a döntés nem volt képes – és talán nem is akart – jogvédelmet nyújtani a nyilvánvalóan és deklaráltan alkotmánysértő módon eltávolított bíráknak, és ezzel egyszerűen nem engedték érvényesülni az alkotmányjogi panasz legfőbb funkcióját, hogy ti. az jogorvoslatot nyújt a panaszosnak. Ráadásul ezzel, a panaszosokon nem segítő döntéssel akarva-akaratlanul – de inkább akarva – hozzájárultak a hatalommegosztás egyik legfontosabb garanciája, a bírói függetlenség súlyos megsértéséhez.⁸

Alkotmányellenes passzusok az alkotmányban

Az alkotmánybíróskodás semlegesítésének további – jogállaminak aligha mondható – módszere, ha az Alkotmánybíróság által alkotmányellenesnek ítélt rendelkezéseket a törvényhozó - feltéve persze, hogy önmaga rendelkezik az alkotmányozáshoz szükséges többséggel is, miként a Fidesz – beépíti az alkotmány szövegébe. Ezt a módszert a Fideszt megelőzően utoljára az első demokratikus választások előtt az MSZMP alkalmazta 1990 februárjában, azt követően, hogy az Alkotmánybíróság első döntéseinek egyikében alkotmányellenesnek mondta, hogy a választás napján az országon kívül tartózkodó állampolgárok nem élhetnek választójogukkal. A Fidesz kormány először a kétmillió forint feletti végkielégítések visszamenőlegesen történő 98 százalékos megadóztatásáról szóló, illetve a büntetőeljrásról szóló törvény alkotmánybírósági megsemmisítésekor élt vele, majd a vallásszabadságról szóló, először 2011 nyarán elfogadott törvény alkotmányellenességének megállapítása után az Alaptörvény Átmeneti rendelkezései közé illesztették az alkotmánysértő rendelkezéseket, abban a hiszemben, hogy így azok az Alaptörvény részét képezik majd, és a továbbiakban mentesülnek az alkotmánybírósági felülvizsgálat alól. Ugyanez történt a választási regisztráció Alaptörvénybe iktatásával még az alkotmánybírósági döntés előtt, megelőzendő az érdemi vizsgálatot.

Ez utóbbi számítást az húzta keresztbe, hogy az Alkotmánybíróság az ombudsman kezdeményezésére⁹ 2012. december 28-án Alaptörvény-ellenesnek ítélte az Átmeneti rendelkezések nem átmeneti passzusait – köztük az egyházak parlamenti nyilvántartásáról és a kötelező regisztrációról szólóakat is -, és azokat kihirdetésükre visszamenőleges hatállyal megsemmisítette. Ez a döntés azután “megágyazott” annak a néhány nappal később, 2013. január 4-én született újabbnak, ami azután a választási regisztrációt – immár az alaptörvényi passzus hiányában - tartalmilag is Alaptörvény-ellenesnek, az általános választójogot a magyarországi választók vonatkozásában aránytalanul korlátozónak ítélte.¹⁰

A két, a kormánynak nyílván rendkívül fájdalmas döntés nyilvánvalóan azt mutatja, hogy a kormányhoz feltétlen hűséges alkotmánybírák még mindig nem alkotnak biztos többséget. Bár mindkét döntés 10:5 arányban született, a kisebbségben lévő kormánybarátok összetétele annyiban eltérő, hogy a mindkettő ellen szavazó Balsai István, Dienes-Oehm Egon, Lenkovics Barnabás és Szívós Mária mellett az első döntéshez nem írt különvéleményt Pokol Béla, a másodikhoz pedig Szalay Péter. (Ők - Lenkovics Barna kivételével, aki még korábban volt a Fidesz jelöltje - Bihari Mihállyal és Stumpf Istvánnal együtt valamennyien a jelölési rendszer 2010-es módosítása után a Fidesz ajánlására és szavazatiaval kerültek a testületbe.) A többséghez való egyszeri csatlakozás kisebb meglepetés Szalay Péter részéről, feltehetően csak látszat Pokol Béla esetében, aki a regisztrációs döntésről írott különvéleményében kifejezetten úgy említi az Átmeneti rendelkezésekről szóló döntést, mint amivel nem ért egyet. Valószínűleg tehát inkább arról van szó, hogy azt a döntést sem szavazta meg, anélkül, hogy különvéleményt írt volna.¹¹ Nagy meglepetés azonban Bihari Mihály és Stumpf István csatlakozása a többséghez mindkét ügyben. Bihari esetében, talán kisebb az ok a csodálkozásra, hiszen ő első terminusa idején még az MSZP jelöltje, sőt előzőleg országgyűlési képviselője volt, igaz azután mint a testület akkori elnöke a szocialista kormányt gyakorlatilag megbuktató, nyilvánvalóan alkotmányellenes úgynevezett „szociális népszavazások” alkotmánybírósági átengedésével komoly szolgálatokat tett a Fidesznek, amit újrajelölésével háláltak meg. De Stumpf Istvánnak, az első Fidesz-kormány kancelláriaminiszterének „átállása” igazi reveláció, és alighanem politikai okai vannak.

Mindez azonban azt jelenti a Fidesz számára, hogy nem feltétlenül bízhat az Alkotmánybíróságra küldött saját embereiben sem, ezért az eddigiek mellett a testület kordában tartásának más módszereit is keresnie kell.

Új fegyver: a korábbi esetjogi hivatkozás tilalma

Az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseinek és a választási regisztrációnak a megsemmisítése nyilvánvalóan rendkívül érzékenyen érintette a Fideszt. Kövér László nyilatkozatában nemcsak a testület vállaltan politikai döntéséről beszélt, hanem arról is, hogy a döntés újabb bizonyítéka annak, hogy az Alkotmánybíróság felállítása 1989-ben a kommunisták hatalomátmentését szolgált.¹² Valójában azt gondolom, hogy ezek a vádak teljesen megalapozatlanok. Ahogy Paczolay Péter a testület elnöke az MTI-nek 2013. január 27-én adott nyilatkozatában mondja: abból, hogy egy alkotmánybírósági döntésnek politikai következményei vannak, még nem következik, hogy az Alkotmánybíróság politizálna.¹³ Ugyanakkor az kétségtelen, hogy a választási regisztrációról szóló döntéssel a testület túllépett az indítványon, hiszen Áder János küztársasági elnök előzetes normakontroll-kérésében nem kifogásolta az intézmény egészének alkotmányoságát. Ez az az aktivizmus, ami a Sólyom-bíróság munkájának mindennapos velejárója volt.¹⁴

Rogán Antal frakcióvezető a párt elnökségi ülését követően bejelentette, hogy 2014-ben nem lesz regisztráció.¹⁵ Ugyanakkor Rogán a döntésekre adandó válaszként a tavaszi ülésszakon tárgyalandó törvényi módosításokat helyezett kilátásba. Ezek közül kettő ártalmatlannak tűnik az Alkotmánybíróság függetlensége szempontjából. Az egyik szerint a jövőben a legfőbb ügyészt és a Kúria elnökét is feljogosítanák utólagos normakontroll kezdeményezésére. Ettől a módosítástól, amit akár üdvözölni is lehetne, ugyanakkor aligha lehet érdemi változást várni, hiszen mindkét személy a Fidesz híveként került poziciójába. A másik módosítási javaslat kötelezné a testületet arra, hogy a feleket hallgassa meg döntései előtt.

A valódi bosszú azonban abban a javaslatban rejlik, amely előírná az Alkotmánybíróságnak, hogy ezentúl döntéseiben kizárólag az Alaptörvényre hivatkozzon, megtiltva saját, az elmúlt 22 évben kialakított joggyakorlatának felhasználását. Az ötlet nem új, azt éppen a testület egyik jelenlegi tagja, Pokol Béla vetette fel többször, még jóval alkotmánybíróvá választását megelőzően, az alkotmány-előkőszítő bizottságnak javasolta – akkor még eredményetelnül - az Alaptörvénybe iktatni a következő mondatot: „A korábbi Alkotmányt értelmező alkotmánybírósági döntések az új Alkotmány hatályba lépésével elvesztik hatályosságukat.”¹⁶

Az ötlettel szemben felhozható alkotmányjogi ellenérveket többen is felvetettek. Az alkotmányjogászok által jegyzett Így írnánk mi című blog szerzői azzal érvelnek, hogy az intézkedés felesleges, mondván, Magyarországon nem lévén precedens-bíráskodás, az Alkotmánybíróságot egyébként sem kötik saját korábbi döntései, tehát nincs is mit megtiltani¹⁷ Ezzel szemben D. Tóth Balázs, az Alkotmánybíróság munkatársa amellett érvel, hogy a testület éppenséggel egyfajta quasi precedens-bíráskodást folytat, hiszen döntései az Alaptörvény értelmében is mindenkire kötelezőek, így saját magára is. Felfogása szerint az Alaptörvény R) cikk (3) bekezdésének abból a rendelkezéséből, mely szerint az Alaptörvény rendelkezéseit azok céljával, a nemzeti hitvallással és a történeti alkotmány vívmányaival összhangban kell értelmezni, egyesen következik, hogy a magyar alkotmányos acquis nyilvánvaló forrása az alkotmánybírósági precedensjog. Ennek pedig okszerűen az a következménye, hogy az Alaptörvénynek ezt a rendelkezését feltétlenül módosítani kell a régi gyakorlatra való hivatkozás tilalmával egyidejűleg.¹⁸ Hasonló álláspontot képvisel Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke az MTI-nek adott, már hivatkozott nyilatkozatában. Paczolay szerint az “Alaptörvény” kifejezés olyan alkotmányfelfogást tükröz, amelynek alapján az alkotmányosság nem pusztán Magyarország Alaptörvényének szövegével azonos, így annak része az elmúlt több mint húsz év alkotmánybírósági gyakorlata, az európai alkotmányjogi kultúra és annak nemzetközi dokumentumokban egyértelműen meghatározott alapelvei.¹⁹ Ehhez Kukorelli István volt alkotmánybíró még hozzáteszi, hogy az újdonsült precedens-alkalmazási tilalom ellentétes az Alaptörvény Átmeneti rendelkezéseinek azzal a valódi, és ezért továbbra is hatályos passzusával, mely szerint az Alaptörvény hatálybalépése nem érinti az azt megelőzően alkotott jogszabályokat és jogalkalmazási döntéseket, így az Alkotmánybíróság korábbi határozatait sem.²⁰

Persze ezekre az érvekre könnyű azt válaszolni, hogy a Fideszt eddig sem különösebben feszélyte tervei megvalósításában sem az Alaptörvény, sem az Átmeneti rendelkezések módosítása. Ennél akkor már praktikusabb az Így írnánk mi szerzőinek másik érve – amit persze az Alkotmánybíróság volt és jelenlegi tagjai, munkatársai nyilván nem mondanak hangosan -, hogy ti. a tilalom ellenére aligha lehet megakadályozni, hogy az alkotmánybírák továbbra is alkalmazzák korábbi esetjogukat döntéseik meghozatalakor, anélkül, hogy kifejezetten hivatkoznának rá.

A közeljövő perspektívái

Ezek azonban spekulációk. Az Alkotmánybíróság alkotmányértelmezési tevékenységének jövőjét valójában az fogja eldönteni, hogyan viselkedik majd a bíróság a tilalom törvénybe foglalását követően. Addigra, idén tavaszig a jelenlegi testület két – a két legújabb döntésnél a többséggel tartó – tagját, Bihari Mihályt és Holló Andrást két újabb Fidesz lojalista váltja.²¹ A két új bírói poszt logikus számítás szerint akár meg is hozhatja a Fideszes bírák többségét, amely esetben persze felesleges a korlátozás. De mint Stumpf István esetében láttuk a pálfordulás egyik pillanatról a másikra is bekövetkezhet. Mint ahogy persze az éppilyen villámgyors visszafordulás is.

Mindenesetre ha az alkotmánybírák többsége kormánybarátnak mutatkozik ez év tavaszát követően, akkor a korábbi gyakorlatra való hivatkozás tilalma mellett ennek a többségnek az Alaptörvény és mindenekelőtt annak Nemzeti hitvallása és a történeti alkotmány vívmányai - melyeknek figyelembevételére az R) cikk idézett (3) bekezdése már ma is kötelez - minden lehetőséget megad arra, hogy az alkotmány a Fidesz ideológiai és politikai szándékai szerint értelmezze.

Ami a Nemzeti hitvallást illeti az nem a világnézeti semlegesség, hanem egy keresztény-konzervatív ideológia alapján áll. Ezzel ennek az ideológiának megfelelő normatív preferenciákon alapuló életmódmodellt ír elő a közösség tagjainak a közösséggel szembeni kötelezettségei formájában. Ezek a világnézetileg nem semleges értékek ekként jelennek meg a Nemzeti hitvallásban: „Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét. Valljuk, hogy az egyéni szabadság csak másokkal együttműködve bontakozhat ki. Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család, a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet. Alaptörvényünk […] kifejezi a nemzet akaratát, azt a formát, amelyben élni szeretnénk.”

A történeti alkotmány vívmányainak tartalmáról az Alaptörvény semmit sem árul el.²² A jelenlegi összetételű testület amikor először, és mindeddig egyetlen alkalommal alkalmazta azt – a bírák nyugdíjkorhatárának leszállítása alkotmányellenességéről szóló, korábban tárgyalt határozata indokolásában -, akkor annak részeként hivatkozott a 1869:IV. és az 1871:IX. törvénycikkekre mint a bírói elmozdíthatatlanság történeti előzményeire. Vagyis ez az alkalmazás nem jogkorlátozó céllal történt. De mi a garancia arra, hogy egy kormányhű bírákból álló testület politikai megrendelésre ne a magyar történelem sajnos bőséggel kínálkozó legrosszabb hagyományaihoz nyúljon. Ha ez bekövetkezik, akkor Darth Vader valóban tort ülhet a magyar alkotmánybíráskodás és alkotmányosság felett.

A szerző az ELTE TáTK egyetemi tanára, jelenleg a Princeton University vendégprofesszora

Jegyzetek

• E-közélet,

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges