Dobrovits Mihály 2015. április 13.

1 hozzászólás

Nyomtatóbarát változat

Mundus vult decipiari,
ergo decipiatur.

Amikor e sorok írásához fogok, 2015. április 11-én (a költészet napján), ablakom alatt zajlik a Quaestor-ügy károsultjainak demonstrációja. Bevallom, amikor a boltból hazafelé ballagtam, még úgy véltem, hogy a magyar "proliferia" szokott kis történéseiről lesz szó. Voltaképpen arról is van, hiszen szerencsétlen károsultak kicsiny demonstrációja zajlik éppen az utcán. Olyan embereké, akik elsősorban annak lettek áldozatai, higy hiszékenyen viselkedtek. Elhitték, hogy egy szélhámosnak bizonyult cég valóban teljesíti légből kapott ígéreteit.

A (leginkább naiv) beszédeket hallgatva lassanként (úgy egy óra leforgása alatt) megváltozott a véleményem. Nem, nem hiszem, hogy a hiszékeny emberek bölcsen döntöttek volna, viszont eszembe ötlött egy olyan szálló anekdota, amely az Osztrák–Magyar Monarchia ideje óta kering Budapesten. Állítólag történt vala, hogy egy vidéki bácsika életében először meglátogatta Budapestet. Egy ügyes csaló pedig eladta volt neki a Lánchidat. Midőn az ügyből per keletkezett, a bíró, ha a legendáknak hinni lehet, még a pulpitusról is leesett a nevetéstől. Az ítélet szerint viszont a svihák került hűvösre, majd éveken át fizethette pillanatnyi jó üzlete hozadékait.

Ami ebből a mai helyzetre vonatkozik, annyi, hogy hiszékeny emberek valóban hagyták magukat becsapni, s most hiszterikusan követelik káruk közpénzen, nemzetközi felügyelet mellett történő visszatérítését. Ez a dolgoknak a hiszékenységre vonatkozó része.

A történet második eleme viszont az, hogy bíró uram ugyan igaz szívből nevetett, de példás ítéletet hozott. Hiszen, az áldozat tudatlansága nem mentheti a tudatos csalást. Elvégre, aki ezt a bűncselekményt elkövette, az tudatában volt annak, hogy amit kínál, az hamis áru.

A kötvényeket kibocsájtó cég tudatában volt annak, hogy az általa felvett összegeket, s az arra ígégért kamatokat sohanapja utáni másodikán sem lesz képes visszafizetni. Ráadásul, e tevékenyégét csendes szemhúnyás (szándékos e szinesztézia) mellett követte el. Az ígérgetésektől eltekintve, ez a szemhúnyás mind a mai napig tart. Letartóztattak ugyan egy személyt, de alig veheti bárki komolyan, hogy ez az intézkedés tartós.

Olcsó bátorság lenne részemről, hogyha az ügy teljes ódiumát a kormányzatra akarnám hárítani. Természetesen tisztában vagyok azzal hogy a mai magyar kormány aligha nevezheti magát ártatlannak ebben az ügyben. Azt sem titkolhatja senki, hogy további hitele megőrzése érdekében az erkölcsi és az anyagi felelősség rá eső részét is vállalnia kell. Másfélszáz milliárd forint jelentősen több annál, mint amennyit egy elérzékenyült túrista a Slapaj-csárda népzenésze vonójára aggathat. Nem is szabad ekképpen elszámolni.

Az elmúlt negyedszázad hasonló történésein végigtekintve mégis szemünkbe ötlik, hogy a jelenlegi már a sokadik botrány. S nem csak a mindig felderítetlenül maradt politikai szálak ütköznek szemünkbe, hanem az is, hogy mindig akad palimadár, aki beleugrik a nagybőgőbe. Magyarán, harmadfél évtized nem volt elegendő arra, hogy a csodavárás, a "tutti Kauf" és az "abszolút kockázatmentesség" mítoszait kiölje az emberekből. Magyarán: megtanítsa őket a kapitalizmusban élni.

Megkérdőjelezhetetlen igazság, hogy a mostani, a korábbiakat méreteiben sokszosan meghaladó pénzügyi botrány áldozatai joggal követelik vissza a pénzükert. Legalábbis a befektetett összegnek a köteles jegybanki kamatokkal növelt részét. (Az ígért, remélt és vágyott hozamokért majd tessenek pereskedni.) Ugyanakkor emlékezetembe ötlik annak a – valószínűleg már rég leszerelt – körzeti megbízottnak a tanácsa, aki iskolánkban azzal fejezte be oktatását: "Gyerekek, aki nem dől be, azt nem lehet ám becsapni!"

Egyúttal kijelenteném, hogy aki azt hiszi, hogy a Quaestor Kft. bukása és egy ismert énekesnővel szemben közel másfél évtizede húzódó eljárássorozat nem azonos alapokon nyugszik, az bizony téved.  

(Fotó: Stiller Ákos, hvg.hu)

• E-közélet,

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges