2013. január 24.

Forrás: http://www.muosz.hu/print.php?id=1439
Az Örökös Tagok Testülete döntött: nem zárja ki soraiból Kecskési Tollas Tibort. Kertész Péter, majd Dési János tiltakozásul kilépett a MÚOSZ-ból. Kende Péter személyes nyilatkozatban egészítette ki a testület állásfoglalását. Az ügyhöz kapcsolódó fontosabb dokumentumok:
Kertész Péter és Róbert László újságírók a MÚOSZ Elnökségének írott levélben kezdeményezték, hogy a szövetség vizsgálja felül, az 1997-ben a MÚOSZ Örökös Tagjává avatott – majd néhány hónappal később elhunyt – Kecskési Tollas Tibor érdemes-e a megtisztelő címre? Az alábbiakban az ügyhöz kapcsolódó fontosabb dokumentumokat közöljük.
1. Kertész Péter és Róbert László 2008. január 20-án kelt levele (.doc)
2. A beadvánnyal a MÚOSZ Elnöksége 2008. január 24-i ülésén foglakozott. A levél mellett az alábbi dokumentumokat, cikkeket tekintették át:
- Az Örökös Tagok Testületének 1997. február 14-i jegyzőkönyve (.doc)
- A 168 Óra 2004. októberi cikke
- A Sófár zsidó médiaportálon 2008. január 7-én Kecskési Tollas Tibor, a „korbácsos költő” címmel megjelent írás, melynek epilógusa szerint Kecskési Tollas Tibor tevékenységére vonatkozóan releváns dokumentumok, a németországi Tarjányi-Tatár Imre- ill. a Marányi Ede-hagyatékok hazahozataláról megkezdődtek a tárgyalások. (A Sófár időközben megszűnt, az említett írás linkje jelenleg a zsidonegyed.com nyitóoldalára mutat – a szerk.)
3. Az Elnökség határozatban kérte fel az Örökös Tagok Testületét, hogy a rendelkezésre álló dokumentumok alapján foglaljon állást az ügyben. (.doc)
4. 2008. február 13-án a MÚOSZ elnöke levelet kapott Kecskési Tollas Tibor özvegyétől. Az alábbiakban a levelet és annak mellékleteit tölthetik le:
- Dr. Kecskési Mária levele a MÚOSZ elnökének (.doc)
- Ne bis in idem (e-mail a Sófár Médiának) (.doc)
- Stark Tamás: A leporolt Kecskési Tollas Tibor-ügy (168 óra 2004/ 44) (.doc)
- A Holocaust Dokumentációs Központ „nyilatkozata” (.doc)
Különös adalékként tehető hozzá, hogy Godó Ágnes történész szóbeli közlése szerint a II. világháborúban Kecskési Tibor együttműködött a jugoszláv partizánokkal továbbá, hogy Beregszászra büntetésből helyezték át. (Frissítve: 2008-02-18 16:34-kor: e szöveghelyen Godó Ágnes szóbeli közlésére tévesen hivatkozva azt közöltük, hogy személyesen Tito járt közben Kecskési Tibor érdekében. Bővebben lásd: Godó Ágnes írását a 8. pontban – a szerk.)
5. Végül Balog János levelét tesszük közzé, melyben a MÚOSZ Örökös Tagok Testületének jelenlegi elnöke 2008. február 20-ra összehívja a testület ülését. (.doc)
Frissítve: 2008-02-18 12:58:
- Kertész Péter a MÚOSZ Elnökségének és az Örökös Tagok Testületének figyelmébe ajánlva szerkesztőségünknek is elküldte ma (2008. február 18-án) délelőtt azt a dokumentumot, melynek tanúsága szerint már több, mint hetven értelmiségi támogatta Róbert Lászlóval közös kezdeményezését. A támogatók a véleményüket válaszként Kertész Péter körlevelére a nemkecskestollasra [at] gmail [dot] com mailcímre juttatták el. (.doc)
Frissítve: 2008-02-18 16:34:
- A MÚOSZ elnökének nyílt levele a kampány támogatóihoz
- Godó Ágnes: Adalék Kecskési (Tollas) Tibor életrajzához (.doc)
Frissítve: 2008-02-20 18:05
- Az örökös tagok állásfoglalása a Kecskési Tollas-ügyben
Frissítve: 2008-02-22 13:33
- Az örökös tagok állásfoglalásának ismeretében Kertész Péter, majd Dési János a MÚOSZ-titkárságára küldött e-mailben jelezte, hogy nem kíván a MÚOSZ tagja lenni. Az utóbbi egyúttal mellékelte Randolp L. Braham levelét, melyben a holokauszt kutatója állást foglal Kecskési Tollas Tibor háborús tevékenységével és szerkesztői szerepvállalásával kapcsolatban is. Később Léderer Pál értesítette a MÚOSZ vezetését arról, hogy MÚOSZ-tagságát felfüggeszti. (.doc)
Frissítve: 2008-02-21 17:14
- Kende Péter a testület állásfoglalását 21-én délután egy személyes nyilatkozattal egészítette ki. (.doc)
Frissítve: 2008-02-25 13:22
- Szunyogh Szabolcs: Féltem a MÚOSZ-t (.doc)
- Fekete György: Mi vagyunk a hunyók... (.doc)
- Anonim Anatgonisták: Itt a náci, hol a náci?
Frissítve: 2008-02-28 18:01
- Vasvári G. Pál: „Hallgat a mély?”
Frissítve: 2008-03-05 14:40
- Donáth Ferenc (Népszava): A sikerre való tekintettel
- Fekete György: Második nyílt (civil) levél
-(E szöveghelyen Fejtő Ferencnek a tiltakozó akcióhoz csatlakozó e-mailje volt letölthető. A levelet reggel Kertész Péter továbbította, majd néhány órával később azt kérte, tekintsük „tárgytalannak”, amit Fejtő írt, mert időközben visszavonta – a szerk.)
Frissítve: 2008-03-11 16:50
– Sándor Zsuzsa (168 Óra): Csendőrtoll
– Pocakos blog: Bűn és bűnhődés
Frissítve: 2008-03-18 10:30
- Tamás Tibor (NOL) összefoglalója a Kecskési Tollas-vitáról
Frissítve: 2008-03-19 12:33
- Godó Ágnes (MEASZ): A „Kecskési-ügy”
Frissítve: 2008-04-30 07:14
- Kollár Erzsébet: A múlt árnyai
- Juhász László: Vaktöl/tények
A vita részletei:
Kertész Péter: Kínos ügy… Beszélő online, 2012. szeptember
Révész Sándor: Tollasforgatók. Beszélő, 2012. október
Kertész Péter: Süketek perbeszéde. Beszélő, 2012. november
Révész Sándor: Válasz Kertész Péternek. Beszélő, 2012. november
Bellai László: Hozzászólás a Kecskési Tollas-ügyhöz. Beszélő, 2012. december
Révész Sándor: Helyreigazítás Kecskési Tollas-vitában. Beszélő online, 2013. január.
Kertész Péter: Az utolsó szó jogán. Beszélő online, 2013. január.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Friss hozzászólások
6 év 27 hét
9 év 1 nap
9 év 4 hét
9 év 4 hét
9 év 5 hét
9 év 5 hét
9 év 5 hét
9 év 7 hét
9 év 8 hét
9 év 8 hét