Skip to main content

A Jedwabne-vita

Katarzyna Jankowska, Piotr Mucharski: A tanúk

Marek Edelmannal beszélget Katarzyna Jankowska és Piotr Mucharski


(...)

Ön már jó ideje tudott a jedwabnei tömeggyilkosságról, amelyet a háború alatt lengyelek követtek el zsidó szomszédaik ellen. A történészek, a publicisták keresik a mentséget a történtekre. Emlékeztetnek rá, hogy a zsidók előzőleg együttműködtek az NKVD-vel, eltűnődnek rajta, hogy talán német katonák is részt vettek a pogromban, hogy ez az egész német provokáció volt. Lát-e ön bármiféle enyhítő körülményt?

Először is, nem egyedülálló esetről van szó.




Jerzy Robert Nowak: Zsidó kollaboránsok


A Glos előző számában már beszámoltam egy kis lengyel falu barbár megsemmisítéséről és összes lakójának (kb. 300 fő) legyilkolásáról, ami 1944 áprilisában elsősorban zsidókból álló szovjet partizánegységek nevéhez fűződik. Ez a vérfürdő megtorlás volt, amiért a parasztok, a falu meg-megismétlődő kirablása miatt, megszervezték önvédelmüket. A koniuchei mészárlás célja csakis a többi lengyel falu megfélemlítése lehetett, hogy azok meg se próbálkozzanak hasonló önvédelemmel.

Gabriele Lesser: Kelet-galíciai pogromok


Amikor 1941. június 22-én a németek megtámadták a Szovjetuniót, Kelet-Galíciában kb. 540 ezer zsidó élt. Keresztény szomszédaik segítségére – csekély kivételtől eltekintve – a kelet-galíciai zsidók egyáltalán nem számíthattak.

Épp ellenkezőleg, közvetlenül a német hadsereg bevonulása után, néha már a megérkezésük előtt is, mind a lengyelek, mind az ukránok, több agresszív akciót megengedtek maguknak a zsidókkal szemben. Csupán 1941 júniusában és júliusában 35 pogromra került sor Kelet-Galíciában – a legnagyobb Lembergben, 20 a kisebb városokban és 14 faluhelyen.


Jan Tomasz Gross: Miről szól ez a könyv?


1949. január 8-án Mazóviában, a Lomżától 19 km-re lévő Jedwabne kisvárosban őrizetbe vett tizenöt férfit a Biztonsági Hivatal. A letartóztatottak főként szegényparasztok és munkások voltak, de akadt köztük két cipész, kőműves, asztalos, órásmester, két lakatos, kézbesítő, a Városháza egykori hivatalsegéde és a tojásfelvásárló; voltak köztük sokgyerekes családapák (egyiküknek hét gyereke volt, a másiknak négy, a harmadiknak kettő) és egyedülálló emberek; a legfiatalabb huszonhét éves volt, a legidősebb pedig hatvannégy. Tehát mindent egybevéve afféle egészen hétköznapi emberek voltak.

Dawid Warszawski: „Is” nélkül


Mindnyájan kíváncsian és nyugtalanul vártuk, mit mond Glemp bíboros a jedwabnei gyilkosságról. A prímás az alábbiakat jelentette ki: „Testvéreim! 1941 júliusában, amikor Lomza és Bialystock környékét megszállták a németek, az itt élő zsidók szörnyű leszámolás áldozatai lettek. Mindenekelőtt tagadhatatlan, hogy Jedwabnéban élve elégették a zsidó lakosságot, miután a lengyelek erőszakkal egy pajtába hajtották őket. Az még vizsgálandó, hogy mi okból bántak a lengyelek a zsidókkal ilyen elvetemült és gyűlöletes módon, amivel másutt nem találkoztunk.

Pályi András: Jedwabne eseménynaptár


1931 A népszámlálás szerint Jedwabnénak 2167 lakosa van, ennek több mint 60 százaléka zsidó.

1939. szeptember A német csapatok elérik Jedwabnét, felgyújtják a zsinagógát.

1939. szeptember 28. A Molotov–Ribbentrop-paktum értelmében Jedwabne szovjet fennhatóság alá kerül.




P. A. [Pályi András]: Lengyelek, zsidók


Jedwabne – egy ismeretlen kelet-lengyelországi kisváros – neve szinte egyik percről a másikra a világsajtó címoldalára került. Holott maga az esemény, amiről a lapok írnak, nem most történt, hanem hatvan évvel ezelőtt, 1941 nyarán. A zömmel zsidók lakta kisvárost egyetlen nap leforgása alatt a város nem zsidó, azaz lengyel lakói – nem minden német segédlet nélkül – különös kegyetlenséggel teljesen „zsidótlanították”. A hajdani pogromot annak idején, noha nem maradt titokban, a legutóbbi időkig mégis – a pártállami hatalom által is szorgalmazott -, jótékony feledés övezte.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon