„Barátommal, aki akkor zaklatott lelkiállapotban volt, elhatároztuk – már csak autoterápiaként is –, hogy megírunk egy teoretikus összefoglalást: mit is gondolunk erről a rezsimről.
Tudásszociológiai kísérletnek szántuk könyvünket az értelmiségről, amely azóta bevonult az időnként idézett akadémikus irodalomba, egyetemi olvasmány lett Amerikától Japánig. Sok tekintetben túlmentünk rajta, de akkor így láttuk a dolgokat.
„Tegnap kimentem Csobánkára. A lavórban és a vödörben jég volt. Iván szobájában fűtöttem be, ott jobb a kályha. Még ma is így nevezem ezt a szobát, Iván szobája, noha Iván most Ausztráliában szociológiaprofesszor. Azt hiszem, ő is akkor érezte magát a legjobban, amikor ebben a kis csobánkai házban írtuk a könyvünket, talán én is akkor.”
„1973-ban fejeztem be A városalapító című regényemet. A Magvető igazgatójának tetszett, a regény közlését azonban sötét szemlélete miatt elutasította. Csak 1977-ben jelent meg a könyv némi törlésekkel, miután előbb németül és franciául megjelentettem, a vonatkozó jogszabályok megsértésével.
Kérem az olvasót, hogy tőlem mást, mint személyes prózát ne várjon. Már abban sem vagyok biztos, hogy melyik szilveszteri mulatsággal kezdődött az 1974-es év. Talán Keserü Ilonánál jöttünk össze igen sokan a másfél szobás műteremlakásban, Ilona női testet, madarat és sírkövet jelző színes hullámvonalai, valamint rézmetszőkészülékek és egyéb munkaeszközök között. A berendezést tárgyilagos megbízhatóság jellemezte.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét