Skip to main content

Idézet egy 1982-ben íródott önéletrajzból

Vissza a főcikkhez →


„1973-ban fejeztem be A városalapító című regényemet. A Magvető igazgatójának tetszett, a regény közlését azonban sötét szemlélete miatt elutasította. Csak 1977-ben jelent meg a könyv némi törlésekkel, miután előbb németül és franciául megjelentettem, a vonatkozó jogszabályok megsértésével.

1973 nyarán barátom, Haraszti Miklós izgatási ügyében – a vád tárgya az ő Darabbér című kitűnő esszéje – a politikai rendőrség engem is gyanúsítottá nyilvánított, több házkutatást tartott a lakásomon, naplójegyzeteimet mint izgató tartalmúakat elkobozták, állásomból elbocsátottak, a külföldi utazás jogából három évre kizártak.

1973–74 telén rövid ideig egy vidéki elmegyógyintézetben dolgoztam foglalkoztató tanárként. 1974 tavaszán Szelényi Iván barátommal nem messze Budapesttől egy hegyi faluban, Csobánkán parasztházat béreltünk. A „harangozóház” a plébániához tartozik, ennek köszönhettem a plébános, egy bencés szerzetes, Zsigmond atya barátságát.

Ebben a házban írtuk meg Szelényi Ivánnal Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz című társadalomelméleti szamizdat könyvünket. Titokban írtuk, úgy terveztük, hogy külföldön adatjuk ki.

1974. október 23-án a rendőrség házkutatás során a kéziratot elkobozta, a szerzőket pedig letartóztatta államellenes izgatás gyanújával. Egy hét után ügyészi figyelmeztetésben részesítve szabadlábra helyeztek, s közölték, hogy kivándorolhatunk családostul, ha írói tevékenységünket nem tudjuk a törvényekkel összeegyeztetni. Én haboztam, majd elhárítottam ezt az esélyt. Szelényi Iván kivándorolt a családjával együtt. Egyetemi tanár lett előbb Ausztráliában, majd az Egyesült Államokban.

Megélhetésemet A látogató című regényem külföldi jövedelmei biztosították, a feleségem fordított. Főként ebben a csobánkai házban írtam harmadik regényemet, A cinkost, amelynek írása közben – eltekintvén az öncenzúra sugalmazásaitól – már tudtam, hogy munkám jó ideig nem fog Budapesten megjelenni.”












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon