Pedig, ugye, „a részletekben rejtőzik az ördög”. Az, amelyik a jajdoni vénlányt gyilkosságra készteti, s aztán hogy vezeklésként – nem csak álcázásképpen – emberöltőn át hordja a követ, folyamatosan temetve a kútban egyszeri szeretőjét, holtában társául szegődve.
A kisváros, a mindenható rokonság, a birtok, a birtoklás, az öröklés, egy magának való s megtartó erkölcs „részletei” a nyomasztóak, a lázítóak: ama történelmi múltú mindennapok.
Az év fontos eseményeit sokatmondóan foglalja össze a Jelenkor 1976. februári számában megjelent kis hír: „1975 decemberétől havi folyóiratként jelenik meg a fiatal írók és művészek korábbi időszakos kiadványa.
Egy lengyel napilapban 1975 júniusában megjelent egy fotó, amelyet a világ sok-sok újságja átvett, s amely legendás hírű lett. A képen két világhírű rendező látható: Jerzy Grotowski és Peter Brook. A fotós a varsói repülőtéren kapta le őket, Brook magas nyakú pulóverben, gallértalan zakóban, karján kis hátizsák, Grotowski kihajtott nyakú fehér ingben, dzsekiben, szandálban, mezítlábasan. Két guru. Beszélgetnek. Nem vesznek tudomást a világról, a körülöttük zajló repülőtéri nyüzsgésről.
Mindketten túl vannak a nagy döntésen: hagyományos módon nem csinálnak színházat.
Dokumentarizmus, esztéticizmus, experimentalizmus. Három út, három stílusiskola a hetvenes évek közepéről. Mindhárom a válságba került fikciós formák megújítására törekedett, és az experimentalizmus kivételével át is ütötték a hagyományos filmkészítés kereteit. A hagyományos történetek ugyanakkor a groteszk és a szatíra segítségével lendültek túl a megunt sablonokon. Az ekkor pályára lépő generáció javarészt a dokumentarizmus igézetében indult, olyan alkotók is, akiknek a pályája azóta másfelé kanyarodott (Jeles András, Fehér György, Gazdag Gyula, András Ferenc).
1975. május 6-án 14 óra 15 perckor Bécsben, az Irgalmasok Kórházában, ahogy a Franz König bíboros által kiadott gyászjelentés fogalmaz: a halotti szentségek felvétele után Urától „hazahívatott” Mindszenty József, Magyarország egykori prímás-érseke, akit a pápa döntése alig egy évvel halála előtt fosztott meg egyházvezetői tisztétől.
A bíboros alakja, tevékenysége már életében viták kereszttüzében állott.
A Kádár-kori Károlyi-reneszánsz folyamatának 1975 tavasza, a századik születésnap a csúcspontja. Március 3-án a Kossuth Lajos téren, a lebontott Tisza István-emlékmű helyén, kettejük egykori parlamenti csatározásai színhelyének szomszédságában, felavatták Varga Imre másfélszeres életnagyságú Károlyi-szobrát, amely azonban nem az első Magyar Népköztársaság 45 éves elnökét, hanem az öreg emigráns Károlyi Mihályt ábrázolja, a hit megrepedt gótikus boltíve alatt állva, roggyantan is tartásosan.
Hetvenes évek. Borzos nyár, dühös felhők, póréhagymaillat. Bukarest. Este kilenc. Csöngetnek. Két szakadt, de láthatólag nyugati srác az ajtóban. Zömök-szőke, jóindulatúan pufók az egyik, a neve Singer, Düsseldorf közelében él, kertész. Haverja, a vékonydongájú, magasabb a Scotch ragasztógyárban dolgozik, ugyanott.
Vendégeim Törökországba autóznak. Alpár küldte őket: aludni hozzám. Azzal, hogy nálam nyugodtan, biztosan... Piha!
A Román Rádió és Televízió Nemzetiségi Műsorainak főszerkesztője vagyok ekkor.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét
8 év 49 hét