Beck László, Vásárhelyi Mária: Ezt mondtuk mi…
A taxisblokád megítélése a közvéleményben
Az adatfelvétel ideje: 1990. október 30–31; minta: a fővárosi felnőtt lakosságot reprezentáló 500 fős minta.
A taxisblokád megítélése a közvéleményben
Az adatfelvétel ideje: 1990. október 30–31; minta: a fővárosi felnőtt lakosságot reprezentáló 500 fős minta.
Fontosabb megvalósult épületei:
Győri Gázmű irodaház, 1970
Nyíregyháza, konzervgyár, 1971
SZKFI (NAKI) laboratóriumi együttes, Százhalombatta, 1972–79
IKV XIII.
„Amore, amore mio.
Fior di giglio e di rosa.
Non saperlo mai per te,
per tuoi puri occhi
muor Butterfly.”
„Szerelmem, én szerelmem.
Liliom és rózsavirág.
Nem tudod meg sosem, hogy teérted,
a te tiszta szemedért
hal meg Butterfly.”
(Puccini: Pillangókisasszony, Csocsoszán búcsúáriája a III. felvonásból)
A lepke egy jelentős, kultúrát alapvetően meghatározó egyed.
Kultuszrendező az az ember, aki széles körben eladható, tehát üzletileg sikeres filmeket készít, miközben tematikus számokat szentelnek neki a filmes szaklapok szerkesztői. Filmjeit hozzáértők emelik a kulturális diskurzus kellős közepébe, ugyanakkor nevének ismerete haszonnal járhat eme diskurzus peremvidékén is. Az első, tapogatózó jellegű randevú alkalmával próbaképpen érdemes David Lynch nevét megemlíteni, hogy – mielőtt a kínos csend beállna – új lendületet adjunk az elakadni látszó beszélgetésnek.
1990 őszén Halász Péter nem szándékozott Magyarországon játszani. Csak valahogy úgy alakult. Úgy, hogy a rendszerváltás utáni évben akkori társulatával, a Love Theatre-rel hazalátogatott a letiltott, lakásszínházba zárt, majd kiutasított színházcsináló, és másfél ezer ember előtt eljátszotta a saját nagymamáját. Akit mellesleg ebből a másfél ezerből egy-kétszázan egykor nagyon is jól láthattak Halász színpadának szélén. Valamikor a hetvenes évek közepén, valahol a Dohány utcai lakás titokzatos zugában. Mert a nagymama ott ült az előadások alatt. Ő volt a tanú.
Erre az útra csak az fizessen be, aki szereti a romvárosokat, s nem retteg a lovaglástól, mert íme hát lovagok lehetünk, valódi sövaliék, stukszok és párizsiak egy rövid időre. De! Tudniuk kell – a későbbi pereket elkerülendő –, a vezető, akit Társaságunk maguk mellé rendelt kísérőül, nem hivatásos idegenvezető. Bár ismeri a tájékot, meglehet mégis keveri az adatokat, másokat kifelejt, esetenként olyan traktákra invitál, melyek nem tartoznak a szűken vett tárgyhoz. Mindezekért talán kárpótol az archaikus leletegyüttes, az esti Kréta vagy a reggeli Trója.
Magyarország közvetlenül a rendszerváltó parlamenti választások táján a fizetésképtelenség határára sodródott. Az ország nettó külföldi adósságállománya megközelítette a 16 milliárd dollárt – miközben a Magyar Nemzeti Bank valutatartalékai mélypontra süllyedtek. A tartalékok csökkenésének alapvető oka a nagymértékű, hirtelen betétkivonás volt – ami sokakat meglepett.
Nem egészen egy évtizeddel ezelőtt, 1981–82-ben, a Brazíliában és Mexikóban kirobbant nemzetközi adósságválsággal egy időben, de attól függetlenül egyszer már csaknem fizetésképtelenné vált az ország.
John Major hatéves miniszterelnöksége felejthető közjátéknak tűnik Margaret Thatcher és Tony Blair kormányainak uralma között. Az utókor ez idáig nem volt kegyes Majorhöz, pedig nem epizodista, csupán kevésbé karizmatikus, karakteres vagy harsány személyisége volt a brit politikának, mint elődje vagy utóda. Az is igaz, hogy nem neveztek el róla korszakot, nem fűződik „-izmus”, konzervatív hitvallás a nevéhez, ő inkább az inflációellenes harc szürke eminenciása, mintsem a konzervatív gondolkodás újkori lovagja igyekezett lenni.
1990. február 11-én, hetvenegy évesen, huszonhét év után kilépett börtöne kapuján Nelson Mandela, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) egyik történelmi vezetője. Ekkor már a dél-afrikai fehérek többsége is sejtette, hogy előbb vagy utóbb ez az ember lesz az ország vezetője. Pár nap múltán már mindenképpen – látva azt a higgadt, magabiztos, államférfiúi magatartást, amely Dél-Afrika leendő elnökét a világ legismertebb politikai foglyából a világ legismertebb politikusainak egyikévé tette.
A német újraegyesülési folyamat legmeghökkentőbb vonása az a sebesség, ahogyan egybeolvadt két ellentétes ideológiájú, összeegyeztethetetlen gazdasági és társadalmi rendszerű ország, melyek hadseregei évtizedekig ellenségként tekintettek egymásra. Az újraegyesülés bekövetkezte előtt másfél évvel ugyanis alig valaki gondolta: belátható időn belül sor kerülhet rá. A keletnémet vezetés 1989. november 9-én nyitott először rést az „antifasiszta védőfalon”, s 329 nappal később, 1990. október 2-án az NDK megszűnt létezni.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 8 hét
8 év 33 hét
8 év 37 hét
8 év 37 hét
8 év 39 hét
8 év 39 hét
8 év 39 hét
8 év 41 hét
8 év 42 hét
8 év 42 hét