Nagy Bálint

Nyomtatóbarát változat

„Amore, amore mio.
Fior di giglio e di rosa.
Non saperlo mai per te,
per tuoi puri occhi
muor Butterfly.”

„Szerelmem, én szerelmem.
Liliom és rózsavirág.
Nem tudod meg sosem, hogy teérted,
a te tiszta szemedért
hal meg Butterfly.”

(Puccini: Pillangókisasszony, Csocsoszán búcsúáriája a III. felvonásból)

A lepke egy jelentős, kultúrát alapvetően meghatározó egyed. Gondoljanak a selyemlepke – selyemhernyó – hernyóselyem – selyemút kulturális, gazdasági, hatalmi összefüggéseire.

A lepke a különböző művészeti ágakat – irodalom, képzőművészet, zene, (rajz)film – folyamatosan inspirálja. Szimbolizálja a pillanatnyi, egyidejű létezést (tiszavirág), de a folyamatos megújulást, újjászületést, a jövőbe vetett reményt is.

„Gyerekkorunk egyik fétise, titkainak szimbóluma pedig a felbukkanó és eltűnő lepke, amelynek elfogása vadászkaland, kergetése közben ismeretlen tájakra, rejtelmes erdei zugokba tévedtünk.” (Janáky István)

„Maradj közel – még ne röppenj tovább!
Hadd nézzelek meg jobban legalább!
Tebenned annyi mindent megtalálok,
A gyermekkor világatlaszát!
Lebbenj mellém; még ne menj el, kérlek!
A holt idő benned most újra éled:
Hisz bármilyen vidám és könnyű vagy!
Szívembe lopod a régi képet,
Apám komoly családját felidézed!”

(William Wordsworth: Egy pillangóhoz – részlet)

Az ezerkilencszázkilencvenes esztendőben átadott épületekről – a rendszerváltás szemszögéből vagy mostanról – nincs mit mondani. Ezeket az épületeket évekkel korábban tervezték, kivitelezésük is már egy-több éve tartott. Nem a rendszerváltásról, hanem a leváltott rendszerről, jobbik esetben annak végjátékáról szólnak. A kilencvenben átadott épületek legjava is a puha kádárizmus túlérett gyümölcse.

Az építészek hosszú megtérülési időkhöz szokott, az alapvető változásokra lassan reagáló szakemberek. Nagyon plasztikusan fogalmaz Lázár Antal 1990. január 25-én önmagához írott levelében: „Nem vagy versenyképes, mert túlontúl sok kötöttség vesz körül. Igyekszel szaktársaiddal együtt igazolni magad, nem tudod egyik percről a másikra felrúgni a régi normákat. Lábad a múltban topog, nyakad a jövőbe nyújtogatod, és hasra esel a jelenben. Tereidet béklyózza a régi előírás és hivatali szemlélet, építőkockáidat a ma kőművese rakosgatja a vágyaid szerint, és az ismeretlen jövőnek hozol létre hajlékot, iskolát, pénztártermet. Döntéseid csak később igazolódnak, ma nagyon könnyű melléfogni, és rossz lovat játszani. Lelkiismereti aggályaid senkit sem érdekelnek…” (Magyar Építőművészet, 1990/1.)

Ebben az időben, ebben a környezetben, ebben a hangulatban fogja magát a „szorgalmas, csökönyös, köpcös, tehetséges Janáky István” (Gerő Balázs), és egy tervpályázatra kultúr- és építészettörténeti szempontból egyaránt jelentős művet nyújt be. A bírálók első meglepetésükben első díjjal jutalmazzák, majd a ház nem épül meg. Szokványos forgatókönyv, de nem erről akarok írni, a zaftos történetek iránt érdeklődők lapozzák fel a korabeli napi- és szakmai sajtót.

A lepkeház tagadás és igenlés, elvont és valódi, tömör és légies. A lepkeház filozófia és költészet. A lepkeház egyedülálló gesztussal beemeli a légiest, a folyamatosan változót az építészet tárgyiasult, nehézkes világába.

Janáky Istvánnak a mű minden rétegében fontos mondanivalója van. A lepkeház mondanivalója a grottában sűrűsödik össze. „Ebben a torzított negyedgömb alakú barlangfélében misztikus megvilágításban, a falba süllyesztett üregekben kívánjuk bemutatni a lepkék elképesztő metamorfózisát: a petéből hernyóvá, a hernyóból bábbá való alakulást, majd a szárnyas imágónak a bábból történő csodaszerű előbukkanását” (részlet a műleírásból). Csuang Ce szerint a születés sem abszolút születés, s a halál is csak további alakulások sorát nyitja meg. Csuang Ce a szabad és kötetlen alakulásokra rengeteg példát tud mondani: elmeséli például, hogy egyszer pillangónak álmodta magát, majd felébredt, mint Csuang Ce, de az is lehet, hogy ő, Csuang Ce csupán a pillangó álma.

A megrajzolt terv pontosan adja vissza a mondanivaló filozófiai tartalmát. A tömör és az áttetsző, légies épületrészek (automatikusan majdnem azt írtam: tömegek) aránya dokumentálja a szerző értékrendjét. (1:2,6) A továbbtervezés során ez az értékrend és következtében az arányok is átalakultak. Az állami megrendelővel folytatott egyeztetések után 1:1 a szomorú „eredmény”.

Az iparterves építészeten iskolázott Janáky pontos arányérzékkel tereli oszlopok közé a megzabolázhatatlan teret. Anyagválasztása megfelel az épületen belül feszülő mondanivalónak: két – ellentétet képző – anyag használatán alapszik. Az egyik a súlyos hatást keltő zománcos pirogránit, amelynek elemei a Zsolnay Vilmos által felfedezett és kidolgozott eozinmázzal vannak bevonva. A másik a könnyed, szinte csak sejlő hálófelület. A hálót kifeszítő szerkezet alig látható vékonyságú acélsodronyok steril rendszere, amelyhez néhány jellegzetes alakú faelem tartozik.

A tervből kiérezni: Janáky vonzódik az organikus építészethez, Frank Lloyd Wright értelmében organikus, számára ez tartalmi és nem formai kérdés.

Janákynak megszívlelendő mondanivalója van a kiállítás tárgyáról is. Határozottan állítja, hogy a bemutatkozás sikere, az élmény hosszan tartó hatása az üzenet erősségén múlik. „Az igazi felfedezés egyetemes. Egyetemes és közvetlen. És nem didaktikus” – mondja a sevillai kiállítás mottójára hivatkozva. Ez esetben minden didaktikus, közhelyeket alkalmazó gesztus ízléstelen, méltatlan volna. Elveti a „színes, Magyarországra invitáló prospektusok tukmálását, de még azt is, hogy a hálóházban szálldosó lepkék fajtáiról a látogatókat túlságosan fontoskodva kioktassuk”. Janáky üzenete egyértelmű, kár, hogy a művét feltehetően ismerő megrendelők és alkotók a későbbi kiállítások tervezésekor mit sem okultak belőle. (Koris János 1992-es párizsi „Hollókő-kockája” mutat csak ebbe az irányba.)

Janáky felkészült pillangótanból is. „Lepkészek közt élek” – írja. Gyermeke „szakértő”, évekig járják együtt a hazai erdőket lepkék után kutatva. A világkiállítás mondandójához igazodva két változatot is kidolgoz: a Kárpát-medence vagy Közép-Amerika lepkéit mutatná be. Talán gondolt rá, hogy kor- és eszmetársa, az író Nabokov által leírt és elnevezett Lycáeides melissa samuélis vagy a legismertebb Nabokov-hősről elnevezett Madeleinea lolita akár ott is röpködhetett volna a hálóházban.

Az ezerkilencszázkilencvenben készült terv azt a reményt keltette bennünk, hogy egy pillangószárny meglebbentésének vagyunk tanúi. Vártuk a „pillangóeffektus” beindulását. A szakma azóta sem vette észre, hogy történt valami.

Hermann Hesse
Kék pillangó

Egy kicsiny kék pillét
A szél a szárnyán vitt, emelt,
Ezüstszín remegése kélt,
Villant, káprázott, semmi lett.
A pillanat pillant rám megint,
Ahogy suhanva tovaevez,
A boldogság, mi búcsút int,
Villan, káprázik, semmi lesz.

(A versidézeteket Forgách András fordította – minden segítségét köszönöm! Janáky István Időkerék c. munkáját e számunk 4. oldalán láthatják.)

• Beszélő évek – 1990