Skip to main content

Költői kérdés

„Mit tettél ártatlan szívemmel, gyalázatos kor, felelj meg” (Karinthy Frigyes)


Mit tettél ártatlan szívemmel, gyalázatos kor, felelj meg
Karácsony van, de nekem nem kellenek olcsó fenyőgallyaid
Hazug viaszkönnyet ne sírjon a karácsonyi gyertya
Meg nem vesztegetsz cifra csecsebecséddel
Rántsátok le az asztal vacsorázó fehér térítőjét
Fekete posztó van alatta, két gyertya ide és feszület
Krisztus törvényszéke elé rángatlak, hívlak tetemére
Ennek a gúzsbakötött és megtört valaha isteni szívnek
Milyen boldog voltam én ennek a századnak elején
Nem magam miatt szegény voltam és magamrahagyott
De volt valami példátlan izgal










Réz Pál: Banális kérdés?

„miért nő a fű, hogyha majd leszárad? miért szárad le, hogyha újra nő?” (Babits Mihály)


Ez a kérdés a világ legáltalánosabb kérdése, de azt hiszem, legalább egyszer mindenki felteszi magának egy nagyon kétségbeesett vagy nagyon spleenes pillanatában. Babits 26 éves korában írta az Esti kérdést. Később, idősebben már nemigen kérdezzük, hogy „miért nő a fű?”, mire való az egész, miért élünk. Egy londoni barátom (magyar emigráns persze) gyakran mondogatta: „Felnőtt embernek nincs szüksége világnézetre.” Felnőtt ember a babitsi kérdésre a legszívesebben azt feleli, hogy az életnek nincs értelme.

Kornis Mihály: Vannak-e a szeretetnek határai?

„Költő vagy, csupa szeretet szereted-e a legyeket?” (Babits Mihály)


Ez ugyanúgy metafizikai probléma, mint az istenprobléma. Azt hiszem, azt kérdezi Babits, hogy szeretek-e egyáltalán, vagy szerethetem-e Istent, hogyha még a legyeket sem tudom szeretni. Csak hát a kérdésben kissé el van koszolva a szeretetprobléma. Attól ugyanis én még csupa szeretet lehetek, hogy idegesítenek a legyek. Abszolúte idegesítenek, és csak abban különbözik a reakcióm egy megátalkodott ateistáétól vagy egy XIX. századi humanista öntudattal rendelkező polgárétól, hogy ők kapásból és gondolkodás nélkül csapják agyon a legyeket, meg rakják ki a légypapírt.

Konrád György: Muszáj-e hősnek lenni, ha nem lehet?

„…nem muszáj hősnek lenni, ha nem lehet.” (József Attila)


Petri kérdése: „Muszáj-e hősnek lenni, ha nem lehet?” Mit tudom én! Biztos van, aki kapásból tudja. Én azt sem tudom, mi az, hogy hős, mi az, hogy muszáj, mi az, hogy lehet/nem lehet. Két utóbbiról az elmélkedést elhalasztom. A hős az inertia ellen kiszáll? Inkább szeret fölkelni, mint lefeküdni? Amikor éppen fekszem, azt mondom, csak a hősöktől ments meg, uram isten. Mert ezek nem nyughatnak. Folyvást nyaggatják embertársaikat. Amikor meg éppen állok, nézem a kushadókat. A szar a fűben metaforánál többre vágy az elme.

[Petri György]: Illyés Gyula-felejtés

„S mért lennének különbek éppen ők, Akik most várnak s bosszúról szavalnak?” (Vas István)


Fekszem a félsötétben, egy megírandó cikken morfondírozok a politika és költészet találkozásának eshetőségeiről, s hirtelen eszembe jut az Egy mondat: Hol zsarnokság van, / ott zsarnokság van /… mindenki szem a láncban / …magad is zsarnokság vagy… – és így tovább, fölsejlő töredékekben. És valami hiányérzet támad bennem. Percekig tart, amíg rájövök, miért is. Évek óta nem hallom-látom ezt az Illyés-verset – még október 23-án sem! Egyáltalában: ritkán, mondhatni alig hallani Illyésről. Elgondolkodtató. Félreértés ne essék! Nem kultúrpolitikát kérek számon.

Petri György: A költői kérdésről


„Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri
Balsorsa minden nyűgét s nyilait;
Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen,
S fegyvert ragadva véget vet neki?”




Íme tessék, egy igazi költői kérdés. Lehet rá megnyugtató választ adni? Nyilvánvalóan nem. Köznyelvünk a „költői kérdés” fordulatot általában pejoratíve használja. Ha egy kérdést költőinek nevezünk, akkor jobb esetben naivitást tételezünk fel a kérdezőről, mert úgy gondoljuk, hogy a válasz, egyértelmű.


Endreffy Zoltán: „Uradnak, Istenednek nevét ne vedd hiába!” – avagy a vallási frazeológiáról a politikában

„Ki mehet fel az Úr hegyére? Ki állhat meg az ő szent helyén?” (Zsolt. 15,1)


Amennyire örvendetes az, hogy a rendszerváltás eredményeként ma Magyarországon lényegében megvalósult a szabad vallásgyakorlás, annyira visszatetsző a vallási fogalmak és meggyőződések politikai érvként való felhasználása a közéleti vitákban.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon