Skip to main content

Költői kérdés

Nádasdy Ádám:

„Mit tettél ártatlan szívemmel, gyalázatos kor, felelj meg” (Karinthy Frigyes)


Én úszom a boldogságban. Igaz, úszni nem mindig könnyű, és nem is mindig jó, a boldogság néha belelöttyen az ember szájába, és kénytelen nagy, keserű kortyokat nyelni belőle. De azért mégis a legcsodásabb közeg.

Karinthy csalódottságát nem tudom osztani, bár tudom, hogy az igazi értelmiségi sosem elégedett, és az igazi katolikusnak sosem tiszta a lelkiismerete. Talán az a baj, hogy Karinthynak ártatlan volt a szíve – nekem soha.


Vitalij Moszkalenko: Az örökkévalóság fölött érzett meghatódás rettenete

„Mit tettél ártatlan szívemmel, gyalázatos kor, felelj meg” (Karinthy Frigyes)


Ó, boldogtalan gyermekeim! Kislányaim… Mi vár rátok a jövőben? Éjszaka van, nézem nyugodt, álomba merült arcotok, és sírok. Hogy mitől? Magam sem nagyon értem. Az éjszakától. A ti nemtudástól tiszta és fénylő arcotoktól. Két alvó arc a rosszkedvű tél hullámaiban, valahol a Föld, Moszkva peremén… Nem tudok könnyek nélkül rátok nézni, talán mert valóra nem vált reményeimet siratom. Én EGÉSZ valómat akartam az életnek adni, és nem kellett neki. A nagy és bölcs életnek.

Martin M. Simecka: A reményről

„Mit tettél ártatlan szívemmel, gyalázatos kor, felelj meg” (Karinthy Frigyes)


Gyakran elüldögélek öreg barátommal. Hatvanéves, kétszer annyi, mint én, olyan élettapasztalatokkal, amelyek alapjában véve kételkedővé tehetnek egy embert. Túlélte a koncentrációs tábort és néhány rosszabbnál rosszabb politikai rendszert. Hallgatom a történeteit újra meg újra, és közben azon gondolkozom, miért is érzem magam öregebbnek nála.

Öreg barátom élete csalódások sora. Minden csalódás egy elveszített remény, így hát az ő sok csalódása azt is mutatja, mennyi reménnyel élt.


Lubomír Feldek: Készültünk valamire, és vártunk valami Meglepetést,

„Mit tettél ártatlan szívemmel, gyalázatos kor, felelj meg” (Karinthy Frigyes)


írja gyönyörű Karácsonyi elégiájában Karinthy Frigyes a kezdetek boldog várakozásáról, amit az út kezdetén, az élet kezdetén vagy egy század kezdetén érezhet csak az ember. Mert hiába a karácsonyfával ékes év vége, az akkor érkező meglepetéseket már nem tudjuk olyan lázas örömmel fogadni.

Próbáljuk, igyekszünk elhitetni magunkkal, hogy mi már modern, felvilágosult emberek vagyunk, valójában ősi félelmek dolgoznak bennünk. Rettegünk attól, hogy a vég szörnyű lesz, és félelmeink foglyaként magunk idézzük elő a szörnyűséget.


Eörsi István: Nincs válasz


Bertold Brecht: A kerékcsere

Ülök a járdaszélen.
A sofőr kereket cserél.
Nem voltam szívesen ott, ahonnét jövök.
Nem leszek szívesen ott, ahová utazom.
Miért nézem a kerékcserét
Türelmetlenül?







Némely kérdések azzal nyűgöznek le, hogy eleve tudjuk: nincs rájuk válasz. Ezeket a nem arisztotelészi dráma vagy a nem euklideszi geometria mintájára nem szókratészi kérdéseknek nevezem.



Beney Zsuzsa:

„Mit tettél ártatlan szívemmel, gyalázatos kor, felelj meg” (Karinthy Frigyes)


Karinthy e néhány verssora nyilvánvalóan hívószó, mellyel a szerkesztő az elmúlt évek sorsszerűségének felismerésére és elmondására szólít fel bennünket. Mit tettél ártatlan szívemmel gyalázatos kor, felelj meg…

Velem azt tette, hogy hosszú, annyi kalandot és gyötrelmet megélt életemen át odajuttatott, hogy ha elém teszik ezt a verset, már semmi másra, mint poétikai tartalmára ne figyeljek.


Perneczky Géza:

„Mit tettél ártatlan szívemmel, gyalázatos kor, felelj meg” (Karinthy Frigyes)


Amikor ezek a Karinthy sorok a válaszra felkérő levéllel kiestek a borítékból, itt a Rajna-vidéken ugyan még november volt, de rendhagyó kontinentális hideggel, kemény, szinte januári faggyal és olyan napsütéssel, hogy csak úgy szikrázott a háztetőkön a hó, mintha most találták volna fel a napot.

Mögöttem halkan zümmögött a printer. Fraktálgenerált grafikákat nyomtatott, melyeknek a kódját az előző napokban gondoltam ki.


Dmitrij Alekszandrovics Prigov: Csukd be a szemed! Fordulj meg! Nyisd ki a szemed!

„Mit tettél ártatlan szívemmel, gyalázatos kor, felelj meg” (Karinthy Frigyes)


Egy német üzletember az elegáns kávéházban megmutatta nekem a naptárát, egy találkozó volt beírva valami némettel (vagy japánnal, vagy amerikaival) kerek egy évvel (lehet, hogy kettővel) későbbre a világ valamelyik távoli sarkának távoli hoteljében. Meg volt rendelve az étteremben az asztal, fehér, ropogósra keményített asztalterítővel, áttetsző borospoharakkal, lenyűgöző kilátással a békés tengerre.

El lehet képzelni kifinomultabb gyilkosságot, mint hogy valaki áldozatának üveges szeme elé löki ezt a naptárat, és azt ordítja: Idenézz! Itt az egy évre előre rendelt asztalod!


Tar Sándor: Egykori tanárom,

„Mit tettél ártatlan szívemmel, gyalázatos kor, felelj meg” (Karinthy Frigyes)


aki történelmet tanított, egyszer bizalmasan megsúgta: ha keveset tudsz, messziről kell indítani, hogy már az ókori görögök is. Vagy a rómaiak. Bizánc. Azt is mondhatod, hogy már Lenin is megmondta. Mindegy, hogy mit, nem olvassa senki, inkább elhiszik. Igaza volt, legalábbis Lenint illetően, de általában a többire is felkapta a fejét a Bizottság, ami, ugye, már egy kettes. Nem biztos, hogy ez a kitérő most segít, de inkább róla szólnék.

Szántó Piroska:

„Mit tettél ártatlan szívemmel, gyalázatos kor, felelj meg” (Karinthy Frigyes)


Hogy mit tett? Ami belefér, ami elképzelhető, mindent, ami kitelt ettől a kortól – számoljunk csak – 1913-tól 1993-ig. „Hogy tetszettek ennyi mindent kibírni?” – kérdezik a fiatalok. Hogy írhatnám meg – mondtam Pistának, mikor az Új Írás 1976-ban a Pályám emlékezetét kérte tőlem –, hisz „anyja mosónő volt, apját leütötte a hajókötél”, senki sem hinné el, azt gondolnák, hogy túlzok, panaszkodok, százéves koromban azon bőgök, hogy ötéves koromban nem kaptam hajasbabát – és mennyien csinálják ezt az utójajgatást, mentségül, magyarázatul egyes gaztetteikre.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon