Kultúra

Pór Péter: A lehetetlen emlé­kezés dimenziói

Nagyon sok mindenkihez hasonlóan, Szűcs Teri is Adorno minden mértéken túl elhíresült mondatától indul el; de nagyon sok mindenkitől eltérően, ő azt is tudja, mit nem jelent végképp ez a mondat (mert hiszen józan ésszel nem kívánhatta és még kevésbé gondolhatta egy percig is Adorno, hogy többé senki ne írjon verset, illetve hogy aki a mondatát olvassa, rémülten hagyja abba a versírást (jelzem, Yves Bonnefoy, az újabbkori francia líra egyik nagyja például éppen ezzel a diktummal szemben írta meg az első kötetét), tehát azt is tudja, hogy valójában mit jelent: azt, hogy Auschwitz után lírai alkotás csak akkor nem „barbár”, ha számon tartja a teljes korábbi világ (lírai) ihletének érvényvesztését.

• tovább →

Keresztesi József: Kivágatok

Amikor annak idején recenziót közöltem Szvoren Edina első kötetéről, a Perturól, ezekkel a szavakkal zártam az írásomat: „Vigasz nélküli zártság, ugyanakkor megejtő sokszínűség ennek a zártságnak a különféle megjelenítéseiben. Innen indul hát napjaink talán legígéretesebb magyar novellistájának a pályája.” Az új kötet, a Nincs, és ne is legyen legfőbb kérdése számomra az volt, hogy vajon merre vezetnek utak a bemutatkozó gyűjtemény novelláiból, amelyeknek a hősei voltaképpen foglyok: a zárt, lényegi változásra és érdemi kommunikációra alkalmatlan viszonyok foglyai.

• tovább →

Budai Katalin: „Átmeneti rendek”

Závada Péter kötetét elsőkötetes líraként kell olvasnunk. Akkor is, ha valószínűleg százalékosan alacsony azok száma, akik úgy veszik kézbe, hogy nem tudják, kit is köszönthetnek a debütáló ifjúban.

Hipotézisként azonban tegyük fel, hogy igen, létezhetnek olyan olvasók is, akik simán, csak érdeklődésből nyúlnak az új verseskötet után, és nincs kulturális áthallásuk korosztályos, alteros, romkocsmás underground világok felé. És azt sem tudhatják mindnyájan teljes biztonsággal, hogy mi a rap, mi az a hadarva és ritmikusan beszélt dallamtalan dal, ami az utcáról, a street artból kúszott Závada Péter lírája felé, amiként a tánc a színpadokra, a gördeszka a sportokba vagy a graffiti a galériákba.

• tovább →

Radics Viktória: Végre ölt, avagy Balter Gyula mosolya

Az Egy bőven termő barackfa a Párhuzamos történetek utolsó előtti fejezete. Tartalmi összefoglaló: 1961-et írunk. Balter Gyula harminc év börtönőri szolgálat után nyugalomba vonul a váci börtönből, odahagyja gyűlölt feleségét és fölnőtt fiát, átkel a Dunán, és elvonul tótfalusi kis telkére, ahol már korábban összeeszkábált magának egy kalyibát. Békében él, gazdálkodik, a faluval nem tart kapcsolatot. A történet másik szála a falu református lelkészével, Varróval, és unokájával, Dáviddal foglalkozik, akinek az apját a megtorlás során eltüntették. A harmadik szál egy névtelen elmegyógyintézeti szökevény, egy huszonöt éves néma fiú kódorgását írja le. Az elbeszélés végkifejletében Balter Gyula tévedésből megöli a félkegyelműt, akit a fiának vélt, feladja magát a váci börtönben, Varró és kiskamasz unokája pedig egy éjszaka közelebb kerülnek egymáshoz.

• tovább →

Borbély Szilárd: Már elment a Mesijás?

A kicsit mindig rám hagyják. Nekem kell ringatni. Mi úgy mondjuk: rőszölni. Hintáztatom a bölcsőjében. Szeretném abbahagyni, de félek. Ha abbahagyom, ki fogok kapni. Közben meg sír. Mindig sír. Bömböl. Vörös a feje, és ordít. Nincs foga. Csupa ránc az arca. Lila a feje az erőlködéstől. Egészen olyan, mint a puccos egereké. Undorodom tőlük. Az egérfészkek leggyakrabban a széna alól kerülnek elő. A kisegereket villával szoktam átszúrni, és kiviszem a ganédombra. Teszek rájuk egy villa szart. Az a temetésük. A verébfészekből kihullt fiókákkal is ezt szoktuk csinálni. A puccos verebekkel. Mind lila és vékonyka. Látszanak a bőr alatt az erek. Az eresz alól potyognak ki. Nagy a fejük, hatalmas kék golyó a szemük. Még nem tudják kinyitni. Vaksik.

• tovább →

Csuhai István: Húsz év legizgalmasabb könyvei

A cikk a Beszélő friss számában olvasható.

• tovább →

Csuhai István: Húsz év legizgalmasabb könyvei

A cikk a Beszélő friss számában olvasható.

• tovább →

Deczki Sarolta: „Kelet-Európa Alsó, feltételes megállóhely”1

Jó lenne örülni neki, hogy irodalmunkban az utóbbi időkben szemlátomást megszaporodtak a köz ügyeivel foglalkozó írások. Jó lenne, de szívesen lemondanék erről az örömről, ha nem lenne apropója ezeknek a szövegeknek. Ha nem kéne nekik megszületniük. Én lemondanék Parti Nagy Lajos Magyar meséiről, lemondanék Erdős Virág közéleti verseiről, s lemondanék Kemény István Nyakkendőjéről (hogy csak találomra emeljek ki pár közismertebb szöveget). Túl nagy áruk van ezeknek a verseknek, illetve publicisztikáknak. Persze, erről nem ők tehetnek. Talán még nagyobb ára lenne ennek az egész őrületnek, ha ezek a szövegek nem lennének. Elvégre terápiás célokat is szolgálnak, olvasó és író számára egyaránt. Mi is lenne velünk a heti Magyar mesék nélkül!

• tovább →

Gelencsér Gábor: Félelemrengeteg

A cikk a Beszélő friss számában olvasható.

• tovább →

Margócsy István: Húsz év legizgalmasabb könyvei

• tovább →