Nem sokkal Derrida halála után egy francia ismerősöm arra kért, hogy segítsek neki megérteni, mitől is volt olyan híres ez az ember. Német barátai ajánlották lelkesen a Politiques de l’amitié című könyvét, s ő bele is fogott az olvasásba. A tizedik oldal tájékán azonban feladta: nem azért, mert túl nehéznek vagy érthetetlennek találta. Éppenséggel az az érzése támadt, hogy „nincsen mit megérteni”.
Ma már meghalni sem érdemes. Nincs többé Jacques Derrida, hogy a tegnap eltemetett filozófus szellemét méltóan megidézze.
Jacques Derrida halott. Mégis itt van közöttünk. „Szelleme” van itt közöttünk. Hol közöttünk? Azok körében, akik szerették, így vagy úgy, meg azok körében is, akik személyesen nem is ismerték, de birkóztak szövegeivel. Akik kíváncsiságból, vagy mert „szakmájuk” így kívánta, elkezdték olvasni őt, s a szövegek aztán foglyul ejtették őket.
Amikor e sorokat írom – december legelején – a szakértők szerint Ukrajna a polgárháború, illetve a kettészakadás szélén áll: az oroszbarát, tízmillió orosz által is lakott Kelet-Ukrajna feszül a nyugatos Nyugat-Ukrajnának (az Ukrajna szó határvidéket jelent, ha jól tudom – innentől kezdve én „otthon” vagyok). Hogy mi fog történni, megjósolhatatlan, és főképpen én nem tudok hozzászólni – Ukrajna innen nézve messze van, Ukrajna engem nem érdekel, mondhatnám.
A két láthatatlan kagyló még itthon is napokig tapad a fülemhez. A spirálisan felcsavart hullámhangok halk, de szűnni nem akaró zúgáson át szűrik a kinti hangokat; viszik tovább, beljebb a tudat, az érzékelés és észlelés éppoly tekervényes útján, vagy süllyesztik el rögtön, ösztönösen, a partok közelében, mielőtt egyfajta válaszként magam is hangként terjedhetnék a hullámzás végeérhetetlen ritmusában a meghatározhatatlan végtelen felől a meghatározhatatlan véges felé.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
8 év 2 hét
10 év 27 hét
10 év 31 hét
10 év 31 hét
10 év 32 hét
10 év 33 hét
10 év 33 hét
10 év 35 hét
10 év 35 hét
10 év 36 hét