(Jól élünk) Ti aztán tudtok jól élni – sommázza a pesti kolléga a látottakat, az életünket.
Persze, hogy tudunk. Ki az, aki rosszul akar élni? És ki az, aki, ha szarul él, nagy élvezettel tárja mindenki elé, hogy de jó szarul él?
Persze, hogy jól élünk. Vagy legalábbis jól akarunk élni. Az már majdnem ugyanaz. Igaz, csak majdnem.
– Nagyon derék ember ez a maga férje – mondta Annus néni, és rám sandított. Kopogtak a zöldbabból levágott darabok a vájdlingban.
– Igen, nagyon rendes. Kár, hogy nem az én férjem, hanem valaki másé.
A klasszikus zene megítélése és szerepe a XX. század közepétől jelentős átalakuláson ment át, a komolyzenéről folytatott diskurzus egyik központi témájává a klasszikus zene halálának víziója vált. Az elemzők egymásnak ellentmondó jelenségekre hivatkozva foglalnak állást a kérdésben, abban azonban többnyire egyetértenek, hogy a klasszikus zenei tradíció életben maradásához az intézményrendszer radikális átalakítására, megújítására van szükség.
Előre lejátszottam a fejemben az egész történetet. Gyakran szórakoztam egyébként ilyesmivel: kidolgoztam a jeleneteket, megírtam a párbeszédeket, aztán nem volt más hátra, mint várni, hogy a valóság több-kevesebb bakival lejátssza, amit elterveztem. Az elképzelt jelenetsor általában sokkal színesebb, pergőbb volt, mint a megvalósuló, kimondott szavakból és mozdulatsorokból álló élőfilm, amelyet a véletlen teletűzdelt fölösleges szünetekkel, kitérőkkel, sőt, időnként teljesen el is rontott.
Mintha a 37. Magyar Filmszemle alkotói Nádas Péter Párhuzamos történetek című regényének hatása alatt készítették volna el filmjeiket: a legjelentősebb, újító szellemű alkotások az emberi test metaforája segítségével mondták el gondolataikat, építették fel vagy éppen rombolták le világukat.
Haladunk befelé a városba, nézem az út melletti apró házakat, időnként pár percre elalszom. Minden repülőtérről vezet befelé egy ilyen, külterületek senkiföldjét a lüktető központtal összekötő, álmosító, többsávos út, amelyet szegényes, sűrűn sorakozó földszintes épületek szegélyeznek száradó ruhákkal, rejtélyes ablakokkal, idegen életek díszleteivel. Fényképezem fáradt tekintetemmel a különös tetőket, a bambuszredőnyös kicsi ablakokat.
Friss hozzászólások
1 hét 6 óra
1 hét 5 nap
2 hét 3 nap
2 hét 3 nap
5 hét 2 nap
6 hét 8 óra
6 hét 1 nap
7 hét 6 óra
10 hét 6 nap
11 hét 3 nap