Kultúra
Angyalosi Gergely: Nem lehet nem külföldinek lenni – homo duplexek egymás között
Darvasi László: Virágzabálók
A gőzfürdőből jött, ahol alaposan kiáztatta és átmasszíroztatta a testét, farkaséhes volt, és elégedett. De nem volt ideje tányér fölé hajolni, levél várta Léni néninél. A rongyos fiú, aki átadta az ismerős borítékot, türelmesen pislogott rá, hogy megkapja a bérét. Péter aprópénzt dobott neki, aztán óvatosan, hogy újra leragaszthassa, ha szükség lenne rá, felbontotta borítékot. Az első pillanatban tudta, kitől jött a levél, ismerős volt a selymes tapintású, halvány boríték s az ő nevét lekaristoló, könnyed tintavezetés.
Szijj Ferenc: Növényszöveg
Előzmények: Vízszintes, függőleges – Hol az Ararát? – A Karvalics leptopja – Aranka szenvedélye: régiségek – Csontok a dobozban – A halottak közül ki volt áruló?
Márton László: Transz-ból Cisz-be
Három nagy, összegző jellegű kötet után egy negyedik, kevésbé monumentális, de nem kevésbé koncentrált summázat – ez volt első olvasói benyomásom Térey János Ultra című verseskönyvéről. Ezt követően többször is elolvastam; szemügyre vettem versenként részleteiben is, megkomponált kötetként egészében is. Ha egy mondatban kellene értékelnem a könyvet, továbbra is azt mondanám, amit első olvasás után.
Friss hozzászólások
6 év 16 hét
8 év 42 hét
8 év 45 hét
8 év 45 hét
8 év 47 hét
8 év 47 hét
8 év 47 hét
8 év 49 hét
8 év 50 hét
8 év 50 hét