Előzmények: A kölcsön – Kaland a temetőben – Drametár úr sírja (él-e, hal-e?) – Rendkívüli temetői intézkedések – Homály a növényfesztivál körül – A szomjazó huszár és a tuják
Kedves Lajos, midőn ezt írom, zord a lelkem, mint behabart cimbalom, de ne is próbáljál mobili telefoni szókkal szándékomtól eltéríteni, mert nem. Együtt akartam válaszolgatni az olvasóink kérdéseire teVéled, igen, mert tudom, de nem, mert azt is tudom.
Ez a történet nem velem esett meg, de első személyben tudok csak beszélni róla. Éjjel történt, itthonról már jó negyedéve távol, egy spanyol kisváros egyetemi campusán, társbérletben egy baszk diákkal, aki kerek fejű, égő szemű honfitársaival rendszeresen lakásunkon tartotta nem egészen ártatlannak tűnő megbeszéléseit, sűrű cigarettafüstben, hihetetlen hangerővel tárgyalva annak a megemlékezésnek a részleteit, melyet a nemzetükön esett – a sok közül talán a legfőbb – sérelem kerek évfordulójára készítettek elő.
Előzmények: A haldokló Verdi – A gombák jogállása – Költekező életmód – A titokzatos kormányfőtanácsos – De mi az, hogy egy szállodából nem lehet kimenni? – Az utazás ártalmasságáról
Az itt következő írást egy, a „keveredéssel” (métissage) foglalkozó konferencia (Saint-Etienne, 2005) lezárására írtam; ezért tárgya nem egy meghatározott mű vagy szerző tudományos elemzése, hanem egy többé-kevésbé laza meditációban megkíséreltem a „métissage” fogalmát egy sajátságos szempontból megvilágítani.
A Hóvaku eredetileg a Lyoni omnibusz című tévéműsor felkérésére íródott: egy-egy fényképre komponáltak novellákat a szerzők. A novella egy későbbi változata a Liget című folyóirat 1997/1-es számában jelent meg. Mi most először az eredeti művet közöljük az ihlető fényképpel együtt, s utána elolvashatják ennek a novellának a tizenegy évvel későbbi, a mostani változatát, mely nemsokára megjelenik a szerző új kötetében, A fagyott kutya lábában.
Nem lett volna szabad a szilvával dobálózni, Tátáci mindig mondta, hogy az ételt meg kell becsülni, mert sok szegény gyereknek egyáltalán nincs mit ennie, de a szilva, amit ebéd után kaptunk, nem igazi szilva volt, hanem csak korkodus, olyan sárga fosos szilva, a tántiszoarák mindenkinek adtak egy kis tálkában vagy húsz szemet, és mielőtt Doktor Pisztrujátú kiment volna cigarettázni, azt mondta, hogy igaz, hogy a szilva egy kicsit savanyú, de azért együk csak meg szépen, mert színtiszta vitamin az egész.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
1 hozzászólás
Friss hozzászólások
5 év 37 hét
8 év 10 hét
8 év 14 hét
8 év 14 hét
8 év 15 hét
8 év 16 hét
8 év 16 hét
8 év 18 hét
8 év 18 hét
8 év 19 hét