Skip to main content

Kultúra

Péterfy Gergely: Néma tartomány

Wood Bridge


Elvált, gyerektelen debreceni pszichológusnő harmincötödik születésnapjára vagyunk hivatalosak. A mondatban minden szó brutálisat csörren, leszámítva, amikor a röhögéstől puhán bukfencezik, mint egy rajzfilmbeli tömegverekedés. Ledől a játékpolc, amelyen a plüssállatok ülnek.

Kezdődik ott, hogy kurva nagy a köd. A ködben köztudomásúlag megnyúlnak az utcák, továbbá átmenetileg új mellékutak is keletkeznek, amelyek ismeretlen városrészekbe vezetnek, és ez egy ráadásul eleve ismeretlen városban a meglepetések lehetőségeit különösen megsokszorozza.


György Péter: Az utópia ígéretéről a heterotópia bizonytalanságáig

Tér és Hely – az esztétikai tapasztalat lehetőségei a globalizáció korában


„Ce que moi, Georges Perec, je suis venu questionner ici,
c’est l’errance le dispersion, la diaspora.
Ellis Island est pour moi le lieu męme de exil,
C’est-a-dire le lieu de l’absence de lieu, le non lieu,
Le nulle part.”





„amire én, Georges Perec, itt rákérdezek,
az a bolyongás, a szétszóródás, a diaszpóra.
Ellis Island számomra maga a számkivetettség helye,
Más szóval,
A hely hiányának a helye, a hely-telenség, a
sehol.”






Georges Perec: Ellis Island
(Kádár Krisztina fordítása)


<






Gács Anna: „Elképesztő emberi teljesítmények”

Lakner Judittal, Pető Andreával és Sebők Marcellel a nőtörténetírásról beszélget Gács Anna


A nő és a történelem viszonyának kutatása többféle releváns lehetőséget kínál. A női történetírás például abból a feltételezésből táplálkozik, hogy a történetírás mainstream és férfiközpontú vonala elhallgattatja, elfedi, nem kellőképpen reprezentálja a nőket. Ám ebből az egyszerű alapállásból még mindig számos lehetőség adódik: hasonlóan a híres férfiak történetéhez, megírhatjuk a híres nők történetét, vagy pedig vizsgálódásunk tárgya lehet az „átlagnő”, egy-egy korszak vagy földrajzi terület hétköznapi nőfigurája.

Péterfy Gergely: Néma tartomány

Perccet


Ma reggel a Word helyesírás-ellenőrző nem hajlandó elfogadni az ébresztene szót, azt javasolja helyette: ébresítene. Kínnal kutatom a nyelvérzékem, és kezdek elbizonytalanodni. Ahogy alaposabban megnézem, ijesztően idegennek tetszik a szó, bár ez az érzés nem újság, hosszabb vizsgálódás után bármelyik szó ugyanennyire érthetetlen és idegen. Persze ezzel a szóval tulajdonképpen tényleg van némi alaki probléma: két mássalhangzó-torlódás egyazon szóban a Kárpát-medence kellős közepén?

Kálmán C. György: A civilek bajnoka


Gondoltam, most majd jól megírom Kornis Mihály publicisztikai (vagy milyen) írásairól, hogy mi bosszant, mi zavar bennük. Mert amennyire élvezem, annyira idegesít is, olykor határozottan feszengek, mégis egy szuszra olvasom.

Aztán rájöttem, hogy a kettő ugyanaz.

Pontosan az a kínos (rossz, kellemetlen, gyenge) a Kornis-írásokban, ami remek (jó, olvasmányos, erős). Csak talán egyszerűbb megtalálni a negatív kifejezéseket.




Eörsi István: Reflexiók és kommentárok

Petri György „Amíg lehet” című verseskönyvének témáira


„Sláger”

„A nagy mű immár végképp elmarad”.
Nem érhetted el Óceánodat?
Mögötted farkas és fölötted holló,
így tűnődtél, hogy nagy? Vagy csak nagyon jó?

Vagy csupán jó?







Balla D. Károly: Mit kerestem?

Költői kérdés


„Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél
ezen a földön, mily kopott regéket,
miféle ringyók rabságába estél,
mily kézirat volt fontosabb tenéked,
hogy annyi nyár múlt, annyi sok deres tél
és annyi rest éj,
s csak most tűnik szemedbe ez az estély?”
Kosztolányi:






 Hajnali részegség

Közelebb az ötvenhez, mint a negyvenhez, az ember már kevéssel beéri. A világmegváltásról régen letett, jó ideje arról is, hogy közvetlen környezetét üdvözítse.


Tandori Dezső: Egy „örökzöld”

Kellér Andor: Zöld gyep, zöld asztal (1957)


I. „Kellér Andor 1903-ban született Budapesten, 1963-ban halt meg, Budapesten; nemcsak ez a két lexikális adat, hanem egész élete, érdeklődése és hírlapírói működése, minden műve a magyar fővároshoz köti. Még tizennyolc éves sem volt, amikor riporterként egy laphoz került… utolsó napjaiban is dolgozott, az Esti Hírlap népszerű »Déli posta«-cikkeit írta.

Tandori Dezső: Ne mán, Mr. Dunkelstein!

(A serdültebb ifjúság védelmében)


I.

Bár könnyű feladat, kínos mégis; borzadva írom e cikket, annyira nem szokásos. Enyhe gyalázat, persze, hogy senki „barátom”, „szakértőm” nem tette meg már helyettem, kibújhatnak azonban köztudott elvonultságom örvén. Jó, legyen. Válaszolni, még attól az Illés Endrétől tanultuk, aki ma nem örvend megfelelő becsülésnek, nem válaszol az ember „kritikusnak”. Ismétlem: jó, hát vagy válaszol, vagy sem. (Meg Illés Endrének is megvoltak „A Múlt Hibái”. De semmi neheztelés bennem iránta, ellene, hogy pl.


Kádár Judit: Miért nincs, ha van

A kortárs nyugati feminista irodalomkritika hatása Magyarországon


Bármilyen meghökkentő is, női elbeszélőt alkalmazó, A kígyó árnyéka című, nagy sikerű regényének megjelenését követően Rakovszky Zsuzsa egy interjúban a kérdésekre, hogy van-e „speciális női érzés- vagy gondolkodásmód”, beszélhetünk-e női költészetről, azt válaszolta: „köteteket lehetne írni róluk [a női írás mibenlétéről, jellegzetességeiről], írtak is, vagy félre lehet őket dobni, mondván, mindez lényegtelen vagy érdektelen az irodalom megítélésében.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon