Skip to main content

Szemle

Révész Sándor: A tények televénye


A Városháza nem kegyelmez a Pestet kedvelő betűfalóknak. Minél kevesebb idejük és pénzük van szegényeknek a betűfalásra, annál több falnivalóval frusztrálja őket. Soha még ilyen konjunktúrája nem volt a Budapest-irodalomnak. A Fővárosi Levéltár által kiadott duci negyedéveske, a Budapesti Negyed mellett ott van Az én Budapestem sorozat. Amellett A mi Budapestünk sorozat. Amellett A város arcai sorozat.

Solt Ottilia: Két szék között

Kulcsár Kálmán: Két világ között – Rendszerváltás Magyarországon 1988–1990 című könyvéről


Kulcsár Kálmán kiemelkedő jelentőségét igazolja a könyv öt lapon át sorjázó irodalomjegyzéke is. A lajstromban három-három tétellel szerepel R. Aron, Bozóki András, Csaba László, Csizmadia Ervin, Szalai Erzsébet, Voszka Éva, néggyel Petschnig Mária Zita, Sárközy Tamás, Szelényi Iván és a spanyolországi rendszerváltás szorgos elemzője, Tezanos J. F., hattal Kornai János és huszonkilenccel Kulcsár Kálmán. Nem véletlenül nevezte hát „zseniális jogászprofesszorból lett igazságügy-miniszternek”, „magyar Jeffersonnak” a Neewsweek munkatársa, Michael Meyer – ahogyan a szerző idézi. (262.

Mink András: A történeti pamflet

Mink András
Szabó Miklós: Múmiák öröksége. Új Mandátum Kiadó, Budapest 1995.


A debattőr

A legszembetűnőbb vonása e kötetnek a hangnem: az éles, olykor kíméletlen fogalmazások. A szerző (és ebben hasonlít TGM-hez) fontos dolgot művel, aminek oly sokáig híján voltunk: nyilvános politikai vitát folytat. Az elmúlt évszázad európai politikai kultúrájának legtermékenyebb hagyománya, hogy komoly úriemberek kíméletlen határozottsággal teremtik le egymást kedvenc lapjaik hasábjain. Szabó Miklós látható élvezettel és hihetetlen tájékozottsággal turkál e hagyomány tanulságos fejezetei közt.


Balogh Zoltán: Kinek a Messiása?


Minden másként történt volna, ha a zsidók nem utasítják el saját Messiásukat.

Minden másként történt volna, ha a keresztények nem hamisítják Mária fiát, a zsidó Jézust hellenista Világmegváltóvá.

De tulajdonképpen mi is történt Galileában és Jeruzsálemben kétezer évvel ezelőtt? Erről (is) szól Pinchas Lapide és Ulrich Luz könyve, A zsidó Jézus, zsidó tézisekkeresztény válaszok, mely Magyarországon a Historia Judaica sorozat első darabjaként jelent meg. A választást tekinthetjük a sorozatszerkesztő, Babits Antal egyértelmű állásfoglalásának is.




Meszerics Tamás, Mink András: A civilizátor

Tamás Gáspár Miklós könyve ürügyén


Történetmítoszok – két búcsúszóban


A bal- és jobboldaltól búcsúzó TGM két reprezentatív történeti hagyományt rekonstruál, méghozzá (mindenki más mellett) önmagával is vitatkozva. Kis János értelmezésében a történeti eszmefuttatás „köztes rétegben”, a politikai véleményformálás és a filozófiai kételyek megfogalmazása közötti szinten helyezkedik el. Számunkra azonban (részben képzettségünk okán) TGM történelemképe nem azon áll vagy bukik, hogy hasznos-e ilyen messzire visszamenni a politikai hagyomány keresésében. Nemcsak az lehet a baj, hogy a XIX.

Béndek Péter: Mementó


Benthamről szólva Mill megemlíti valahol, hogy a mestert világéletében egy szándék vezérelte: az igazság megismerése. Ő volt az, aki rendre ugyanazt a kérdést tette fel kora gondolati kövületei fölé hajolva: igazak-e. Mill Benthamnek ezt a liberalizmusra kiváltképpen jellemző unalmas következetességét pozitívumként könyvelte el, mivel azt hitte, hogy az Igazság létezik és kellő felkészültséggel megismerhető.

Fölsz Attila: A fontolva haladás dicsérete


A szovjet birodalom összeomlásának egyik járulékos következménye, hogy sok kutató szakterülete egyszerűen megszűnt. A szocializmus tanulmányozása során felhalmozódott tudás – talán túlságosan is korán – leértékelődött. Mire a térség szakértői felocsúdtak volna, a tudomány világpiacának Kelet-Európával foglalkozó standjainál már tolongtak a más tájakról érkezett demokráciatudorok, stabilizátorok és liberalizátorok.

Mink András: Szabad foglalkozások – szabadságellenes politika

Mink András


Fél évszázada annak, hogy megtörtént az újkori magyar történelem legszörnyűbb tragédiája, a magyar Holocaust. Az évforduló okán egyre-másra nyíltak kiállítások, tartattak konferenciák, jelentek meg bocsánatkérő, avagy bocsánatelhárító nyilatkozatok. Arról viszont keveset tudunk, hogy miként jutott el odáig egy ország, annak politikai elitje, értelmisége, közvéleménye, hogy közönnyel vagy esetleg némi rosszallással vegye tudomásul honfitársai elhurcolását. Nincsenek véletlenek. A tragédia a fejekben és a szívekben már előbb kezdődött.

Hahner Péter: Meddig tart a proletárdiktatúra?

 
Tankönyvet írni nehéz dolog – tankönyvet bírálni viszont nagyon is könnyű. Ezért nem vállalkozom itt Salamon Konrád negyedikes gimnazisták számára írt történelemtankönyvének részletes bírálatára. Egyetlen kérdés foglalkoztat: vajon miért nevezi a szerző következetesen „proletárdiktatúrá”-nak a kommunista államokat e könyvben? Salamont senki sem vádolhatja azzal, hogy rokonszenvezik a kommunizmussal, és nyilván maga is tisztában van vele, hogy ez az elnevezés megtévesztő.

Mink András: A politikus, akinek véleménye volt

Mink András


1873-ban Deák Ferenc, negyvenévnyi közszereplés után, 70 esztendős korában elmondta élete utolsó parlamenti beszédét. A beszéd, mely kormánypárti padsorokból, mégis ellenzéki helyzetből hangzott el, az egyház és az állam maradéktalan szétválasztását sürgette – akkor még a politikai siker reménye nélkül.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon