Vendégkönyv
Rezidens: Ruszkik otthon
Kedves ismerősünk telefonált Magyarországról moszkvai lakásunkra, röviddel a televízió székházának ostroma után, s megkért bennünket, mondjuk meg az oroszoknak, ezúttal nem kell segíteniük. Nincs szükség se baráti, se más segítségnyújtásra. És tényleg nincs, az egész világ láthatta, a magyarok maguk is elbírnak egy ruszki tankkal.
Seres László: Kis szeptemberi ellenforradalom
Több mint egy hónappal az 1956-os forradalom kerek évfordulója és két héttel az önkormányzati választások előtt Budapesten a hazugság ellen vonultak az utcára azok, akik eddig elvárták a politikusoktól, hogy hazudjanak nekik.
Brüsszeli Kornél: Európai történet
Az iskolaév azonnal botránnyal indult. Pontosabban egy olyan hírrel, amellyel egyelőre a belgák sem igazán tudnak mit kezdeni. A Brüsszel melletti, 14 ezer lakosú Merchtem önkormányzata úgy döntött, hogy a város iskoláiban ezentúl kizárólag flamandul szabad beszélni.
Seres László: Beláthatatlan perspektívák
Egy háború megítélésénél nemcsak az számít, mi zajlik a konkrét harctereken, hanem az is, hogy milyen módon látjuk, hogyan láttatják velünk a háborút – írta nemrég a kitűnő Közel-Kelet-szakértő, Daniel Pipes, aki ezzel elég pontosan meg is jósolta, miért veszti el Izrael ezt a kurta-furcsa, egy hónapos háborút. Mert elvesztette, semmi kétség.
Seres László: „Globális rémálom” Budapesten
A címben idézett kifejezés sok mindent takarhatna, elvileg. Érthetnénk alatta a globális felmelegedést, ami egyszerű vallásként indult, és lám, mekkora reálisan létező hőguta lett belőle (lehet, hogy mégis létezik?). Érthetjük alatta a háborút, az éhínséget – ez azonban szerencsére nem gyűrűzött be hozzánk, ahogy sem a terrorizmus, sem a Michael Moore-imádat nem jött be hozzánk, hogy csak a két legsúlyosabb világproblémát említsem. Eljött viszont az Egyesült Államok elnöke – na ő lenne az antiglobalisták szerint ez a bizonyos „globális rémálom”.
Friss hozzászólások
6 év 16 hét
8 év 42 hét
8 év 45 hét
8 év 45 hét
8 év 47 hét
8 év 47 hét
8 év 47 hét
8 év 49 hét
8 év 50 hét
8 év 50 hét