A peoriaiak igen büszkék kulturális státusukra. Amerikában elterjedt mondás: „If it plays in Peoria, it will play anywhere.” Legtöbben ezt úgy értelmezik, hogy a peoriai közönség ítélete etalonként tekinthető. Az én olvasatomban a mondás felhangja inkább becsmérlő, mint értékelő: „Ha már a peoriai is hajlandó megnézni a darabot, akkor másutt közönségsiker lesz.”
Nem tudom, mi történt Zsanettel. Vagy Irénnel. Különben is, hol van már Zsanett, mikor is történt az, ami történt a Múzeum körúton? És hogy kapcsolódik Irén az olajosokhoz? Nemcsak én, senki nem tudja, a teljes hazai nyilvánosság átkeresztelhetné magát zártsággá, Államilag Alulinformáltak Közösségévé, éspedig folytatólagosan elkövetve, sérelmünkre.
Mire e sorok megjelennek, már helyreállt a rend, a Magyar Diszfunkcionális Köztársaságnak újra vannak rendőri és rendészeti vezetői, és a rendszerváltás óra eltelt időszak legkomolyabb belügyi botrányát kirobbantó 21 éves lányról is kiderült, valóban megerőszakolták-e. Amikor e sorokat írom, mindez még nem tudható, per pillanat akkora a fejetlenség, mint egy szaúdi lefejezős videón, ráadásul a baj az, hogy a személycserékkel még önmagában semmi sincs megoldva.
A szigligeti fák kivágására adott engedély „olyan lakonikus, hogy az felveti a visszásság gyanúját” – ezt a lírikus jogértelmezést az általános ombudsman általános helyettese, Takács Albert fogalmazta meg, miután általános állampolgárok egy csoportja hozzá fordult, nézze meg, nem kapcsolódik-e a hatvannégy nyírfa az állampolgárok jogaihoz.
„Nekem nincs más tőkém, mint az SZDSZ-es küldöttek bizalma” – akár ezen a rosszul időzített, a szavazategyenlőség miatt megismétlésre ítéltetett elnökválasztási oldalvágáson is múlhatott március végén az, hogy nem Fodor Gábor lett a magyar liberális párt elnöke.
Igazi forradalommal köszöntött ránk a tavasz, és most nem az utcai akciókra vagy a félpályás agyblokádokra gondolok egyesek fejében. Fizetni kell az egészségügyben olyanokért, amikért korábban nem kellett (vizit, kórházi ápolás, ex-ingyenes gyógyszerek), racionalizálják a közpénzünkből működő kórházak működését, elkezdik végre feltérképezni, ki nem fizet járulékot, és napirenden van az értünk versengő biztosítók rendszerének bevezetése – ami persze még bukhat, de pár éve ugye már maga a napirendre tűzés is lehetetlennek tűnt.
Minden mozog a jobboldalon, és ez jó jel – a márciusra beígért újabb utcai performanszok tehát már egy sok szempontból más Fideszt érnek kihívásként.
Dübörög az egészségügyi reform: amikor e sorokat írom, ár- és vényérzékeny kisnyugdíjasok pánikszerűen rohamozzák a gyógyszertárakat Algopyrinért, Quarelinért, Demalgonért, hogy pontosan miért, amiatt fájjon másnak a feje.
Senki nem mondta nekem akkor, hogy van ilyen lap. A nyolcvanas évek közepén, amikor elkezdtem a Bölcsészkarra járni, már ismertem ún. másképpgondolkodókat, túl voltam ún. alapműveken, incl. két, Münchenből becsempészett Aczél–Mérayn, de nemhogy a kezemben nem volt Beszélő, még a létéről sem tudtam.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
1 hozzászólás
Friss hozzászólások
5 év 36 hét
8 év 9 hét
8 év 13 hét
8 év 13 hét
8 év 14 hét
8 év 15 hét
8 év 15 hét
8 év 17 hét
8 év 17 hét
8 év 18 hét