Skip to main content

A jövő generációk miniszterelnöke

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Mire e sorok megjelennek, már helyreállt a rend, a Ma­gyar Diszfunkcionális Köztársaságnak újra vannak rend­őri és rendészeti vezetői, és a rendszerváltás óra eltelt időszak legkomolyabb belügyi botrányát kirobbantó 21 éves lányról is kiderült, valóban megerőszakolták-e. Amikor e sorokat írom, mindez még nem tudható, per pillanat akkora a fejetlenség, mint egy szaúdi lefejezős videón, ráadásul a baj az, hogy a személycserékkel még ön­ma­gá­ban semmi sincs megoldva.

„A fejétől bűzlik a hal” – állapította meg a politikai magatartásminták társadalmi lecsorgását illetően a Fidesz elnöke, és sajnos igaza van, már csak azt kellett volna hozzátennie, hogy egyrészt az ő kormányzásuk idején sem történt semmi másképpen, másrészt nálunk az egész társadalom működik épp azon fenyegető és korrupciós minták szerint, amiket most kampányszerűen mindenki utál a rendőrökben. (És hol voltak a rendőri erőszak ellen tüntető fideszes nők és párizsi szociológusok az elmúlt 17 évben, amikor rendőrök romákat vertek az őrsön, füvet szívó gimnazistákat inzultáltak, önkényeskedtek és visszaéltek? Mikor vetették fel valaha, hogy a rendőrségi be- és feljelentéseket esetleg nem az érintett rendőrségnek, hanem független testületnek kellene kivizsgálnia?)

Az érintett rendőrök főnökei a rendőrkapitányok, az ő főnökük a rendészeti (született: belügy-)miniszter, az ő főnöke pedig a miniszterelnök, aki esetünkben napról napra változtatott korábban nem is létező elképzelésein – de döntéseinek közös vonása, hogy azokat szemmel láthatóan nem valamiféle belső belátás, belügyi-joguralmi rendteremtés vezette, hanem, mint annyiszor, az Orbán Viktor Viszonyítási Pontnak való megfelelési kényszer. A botrány kirobbanásának első perce óta Orbán tehet Zsanettről és a rendőrség állapotairól („a Fidesz második választási veresége után poklot csinált az országból”); a kormányfő „érti”, amikor a választmány vastapssal nyo­ma­tékosítja, miért lehet még a helyén Szabadfi Árpád országos főkapitány-helyettes, „a maga remek fideszes kapcsolataival” – de azon a bizonyos hétvégén, amikor a rendőrvezetői/miniszteri/NBH-igazgatói fejek a porba hullottak, minden a Fidesz kívánságlistája szerint alakult. Így néz ki az elvszerű, szuverén leadership.

A Zsanett-ügy kirobbanásának péntekjén Gyur­csány még azt mondta: „...egyvalami tölthet el mind­annyiunkat némi reménnyel: az, hogy a rendőrség maga állt élére egyfajta megtisztulási folyamatnak. Múltbéli tapasztalatainkkal szemben nem a mundér rosszul értelmezett védelmét, az eltussolás, a relativizálás szándékát látjuk az ilyen ügyek kivizsgálása során, hanem a teljes és alapos feltárás őszinte szándékát.” Majd aludt rá egyet, és egy pártfórumon, a szombati MSZP-választmányi ülésen, amikor a Fidesz már követelte a fejhullást, közölte: Bene és (az őszi hazugságai/viperái ellenére kitüntetett) Ger­gé­nyi most röpül, majd kisvártatva röpült Petrétei is. Majd röpült a Rebisz vezetője és az NBH főigazgatója, ez utóbbiról ugyanis kiderült, tudott arról, hogy egy nettó csempész-fedővállalkozás alapítványához adta a nevét és „a cég” imázsát. A Népszava információja szerint a kormány ősztől teljes vezetői fejcseréket hajthat végre a minisztériumokban és a területi hivatalokban. Döntések sora – minden látható megrendülés és koncepció nélkül.

Egy olyan morális süllyesztőben, oppardon, nincs morális válság, tehát: társadalmi-politikai-gazdasági helyzetben, amelyben éppen vagyunk, a kormányfő számos szempontot mérlegelhetett volna a közrend és a közbizalom helyreállítására. Itt van rögtön a joguralom helyreállítása (emlékeztetőül: a jogállam kifejezést is a rendőrségi önkénnyel szemben alkották meg a XIX. századi Németországban), mégsem járja, hogy a közhatalmat gyakorló fószerek folyamatosan kivonják magukat a hatályos, írott szabályok és etikai normák alól, mit kivonják, felülemelkednek kvázi, de hogy ne szárnyaljunk messzire, itt van rögtön a rendőrségi törvény, amely Boross Péter óta konszenzuális alapja a belügyi realitásnak, holott.

A belügyi önkény ma teljesen törvényes, nincs civil kontroll a rendőrség felett, a korrumpáló helyzeteket kétséges jogszabályok alapozzák meg, tessék csak elolvasni a Best of Szikinger Istvánt. Pedig ahogy a közbiztonság a közt alkotó egyének biztonságérzete, úgy a demokrácia intézményei iránti közbizalom is az egyéni polgároknak a törvényes rendbe és az intézményekbe vetett egyéni bizalmaiból adódik össze – azaz adódna, ha a polgárok azt látták volna, hogy miniszterelnök a válság napjaiban képes világos politikai-morális üzenetet közvetíteni, és pontosan tudja, hogyan fogja az új rule of law megalapozni mindazt, amire szerződött: reformokat, több magánfelelősséget a szociális és egészségügyi területen, kisebb, de határozottabb államot. Ehelyett az látszott, hogy nem ő irányít, hanem őt irányítják az események, és a Giddens-kötet helyett a Szonda Ipsos adatait böngészi.

Erről Szekeres Imre nyíltan beszélt is, éspedig hol máshol, a kormányzati kommunikáció egyik központjául szolgáló, Mokka című TV2-műsorban (aki kérdez: Havas Henrik Tényező). „Figyelni kell a közvéleményre, és ha a politika negatív visszajelzéseket kap, korrekcióra van szükség” – mondta Szekeres, elismerve azt is, hogy a Fidesz népszavazási kérdéseire is figyelnek, hiszen az ilyen népszavazások befolyásolhatják a kormány politikáját: „egy adott ügyben, ami társadalmilag fontos, ez egy figyelmeztetés, egy információ. Hányan mennek el szavazni, és hogyan vélekednek.” A megszólalás háttere az a tény, hogy az MSZP népszerűsége drámaian zuhan, a Fideszé drámaian emelkedik. És mégis.

Ha Gyurcsány Ferenc valóban tenni akar a nem­zetért, mielőtt pártja két éven belül lapátra teszi, és Szili Katalinnal vagy Kiss Péterrel vág neki a boldogabb szocialista jövőnek, akkor először is gondolkodnia kell. A „jövő generációk ombudsmanjának” semmi értelme – az ő mai feladatai azonban nagyon is a jövő nem­ze­dé­kei­hez kötik. A miniszterelnöknek itt és most olyan vi­szo­nyokat kell megalapoznia, amelyek a mai és a jövő­beli generációk számára lehetővé teszik a demokrácia, a szabadság intézményeivel való azonosulást, a közintézményekbe vetett közbizalom helyreállítását. A történet innentől már régen nem a rendőrségről szól.

Az írás megjelenését a Centre for the New Europe (CNE) támogatja.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon