Skip to main content

Bíró Béla

Bíró Béla: Van-e magyar irredentizmus?


A kívülálló számára az előző cikkben leírt, idézetekkel illusztrált önvizsgálat joggal tűnhet tétovának és következetlennek. De nem szabad elfelednünk, hogy a román értelmiség olyan társadalmi miliőben kénytelen élni, melyet az öntudatlan rétegekig átitat az egységes, egyetnikumú és egynyelvű Románia eszméje. Ezt az eszmét, melyet az értelmiség számára végső fokon a kontinuitáselmélet tesz szalonképessé, Nyugat-Európa csaknem hét évtizeden át akceptálta. A második világháborút követően jó ideig Magyarország is lemondott az erdélyi magyarságról.

Bíró Béla: Egy csöpp méreg


Való igaz, hogy a nagy példányszámú, önmagukat kulturálisnak feltüntető lapok, mint a Romania Mare, az Európa, a Phoenix (Nagyvárad) stb. még a mai Kelet-Európában is szokatlanul durva, mosdatlan stílusban támadják a kisebbségeket, a szomszédos államokat, a demokratikus román értelmiséget, s hogy a kormánypárti sajtó, valamint az erdélyi megyék román nyelvű napilapjai (az egykori pártlapok örökösei) gyakorta ugyanazt az agresszív, sovén hangot ütik meg, mint korábban. Ez a sajtó azonban korántsem képviseli a teljes román értelmiséget.

Bíró Béla, Borbély Ernő: Előnyben a „nómenklatúra”

Kárpótlási korlátok


A sajátos román demokrácia sajátos gazdasági programjai között különösen sajátos a „földállomány törvénye”, amely 1991. február 21-én lépett életbe. Nagyon sokan, nagyon rég várták ezt a törvényt, különösen a tsz-belépési nyilatkozatokat „önkéntesen aláírók”. Már az 1989. decemberi fordulat megcsillantotta a földtulajdon visszaállításának reményét. Az alig megalakult ideiglenes kormány rendeletet adott ki bizonyos földterületek tartós használatba adásáról. Néhány helyen azonnal vérszemet kaptak: s máris feloszlatták az mtsz-t.

Bíró Béla: Védőháló nadrágszíjból?


Az április elsejétől bevezetett drasztikus (200–300 százalékos) áremelések újból a román belpolitika előterébe állítják a gazdaság kérdéseit.

Bíró Béla: Két szék közt a pad alá?


Az RMDSZ-vezetőség, melynek tagjai egyben RMDSZ-szenátorok, illetve -képviselők – a magyarság jogaiért folytatott küzdelem fő színterévé a parlamentet tették. Mivel az RMDSZ-frakció kitűnő, tapasztalt és a román nyelvet is magabiztosan beszélő jogászokkal rendelkezik, így igazának elsősorban jogi érvekkel próbált érvényt szerezni. Közel egy év távlatából joggal állapíthatjuk meg: a legkisebb eredmény nélkül.

E hiábavaló csatározások, melyek során az RMDSZ gyakorlatilag a Vatra „vitapartnerévé” süllyedt, az RMDSZ-vezetőség csaknem összes energiáit felőrölték.


Bíró Béla: A Kossuth-paradoxon


A mai román szellemi életben a nemzetiségek és főképpen a magyar kisebbség problematikájára két, tipikusnak nevezhető reakciót figyelhetünk meg. Az egyik – legszélsőségesebb változatában a Vatra által képviselt – álláspont szerint a magyar kisebbség puszta léte is a román nemzetállam egységét veszélyezteti, ezért a magyarkérdés a mai román társadalom létkérdése.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon