A két szervezetből álló „kisebbségi parlament” alapgondolata önmagában véve kifogástalan: a Szövetségi Képviselői Tanács (SZKT) látná el a politikai képviseletet, míg a Szövetségi Egyeztető Tanács a szellemi-kulturális irányítást. Az első testület létrehozása azonban hajszál híján megfeneklett, a hét végi alakuló ülésén mindjárt a legfontosabb kérdésben patthelyzet alakult ki.
Nem csupán a Demokratikus Konvenció üléstermét lepték meg, hanem a pártvezérek lakásait is. Méghozzá a szó szoros értelmében. Dinu Patriciu liberális vezér lakásán például az öt telefonból négyben ütöttek tanyát (még a konyhaiban is).
Úgy tűnik, annak az értelmiséginek, aki a társadalmi folyamatokat adekvátan próbálja értelmezni, az értelmezési kísérletet megelőzően el kéne döntenie,: mi az, amit társadalmi realitásnak tekint: az egyén vagy a közösség?
Elméletileg mindkét megközelítési mód elképzelhető. Az egyénre alapozott társadalmi ideológiát a liberalizmus, a közösségre alapozottat a fasizmus, illetve a kommunizmus fejlesztette ki, tette társadalmi gyakorlattá. Az utóbbi kettő sajnos vaskövetkezetességgel. A konzekvenciák jól ismertek.
„A szavazók nemcsak a reformot és a szabad piacot, a privatizációt és a szabad kezdeményezést, hanem magát a demokráciát is elutasították” – írta közvetlenül a romániai általános és elnökválasztások első fordulóját követően Dan Pavel a 22 című hetilap hasábjain.
Kemény ítélet, melynek kíméletlen önrevízióra kellett volna ösztönöznie a román demokratikus erőket. Miért ilyen az a nép, melynek képviseletében a román értelmiség színe-javát egybegyűjtő ellenzék a politikai küzdőtérre lépett?
Végül igen eredeti megoldást választottak: mind a miniszterelnököt, mind a miniszterek csaknem felét „független” technokraták közül válogatták. Az eljárás heves tiltakozásra késztette az ellenzéki pártokat – nem véletlenül.
Bálványból bűnbak
De lássuk az előzményeket.
Budapest román embere
„Függetlenül attól, mit gondolunk mi, egyfajta háború folyik Bukarest és Budapest között. Arról az ideológiai konfliktusról van szó, melyben mindkét fél arra törekszik, hogy a maga oldalára állítsa a nemzetközi közvéleményt. (…) 1990-ben – a vásárhelyi eseményekre és a Frontkormányzásra való tekintettel – Budapest vádaskodásainak a Nyugat hitelt adott.
A prefektusi intézményt az 1991-es alkotmány a két világháború közti előzmények nyomán, illetve francia és olasz mintára hozta vissza a román politikai életbe, azzal a nem is nagyon titkolt céllal, hogy a formailag önállósult helyhatóságokat is a központi akarat hatálya alatt tartsa. A prefektus elsődleges feladata az, hogy a helyhatóságok intézkedéseinek törvényességére, a központi döntések végrehajtására felügyeljen, hogy a minisztériumnak alárendelt intézmények, a rendőrség, az igazságszolgáltatás, a tanügy, az egészségügy stb. helyi szerveinek tevékenységét közvetlenül irányítsa.
Az Express magazin kitűnő vezércikkírója, Ion Cristoiu már cikke címében is eretnek gondolatokat ígér:
Egy új üzlet: az Egyesülés
„Ebben az esztendőben, mely már eleve a választási kampányok jegyében kezdődött, a fejedelemségek egyesülésének megünneplése is sajátos metamorfózison esik át. Amióta az 1839-es esemény nemzeti ünneppé vált, január 24-e nagyszabású operettspektákulum rendezésére szolgáltat ürügyet.
Erdély helységeinek többségében az RMDSZ az egyesült romániai ellenzék (a Demokratikus Konvenció) tagjaként nyerte meg a helyhatósági választásokat, vagy vált a második forduló egyik esélyesévé, a Székelyföldön pedig úgy tűnik, egyenesen „túlgyőzte magát”. Marosvásárhelytől Sepsiszentgyörgyig mindenütt az RMDSZ szerezte meg az abszolút többséget.
E pillanatban azonban már létezett a „legkorszerűbb európai normák szerint összeállított” népszámlálási kérdőív, melyen a székely, a magyar, a csángó külön etnikumként szerepel, sőt anyanyelv gyanánt egy vadonatúj nyelvi képződmény, a székely nyelv is felbukkan.
Ezúttal is bebizonyosodott tehát az ellenzéknek az a korábban többször is megfogalmazott gyanúja, miszerint Stolojan urat a hatalom háttérben meghúzódó voltaképpeni birtokosai „üvegbura alatt tartják”.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét