Nyilatkozat
Alulírott Beke Pál budapesti lakos, szakmám szerint népművelő, beosztásom szerint az Országos Közművelődési Központ fejlesztési osztályvezetője, mindig is pártonkívüli
büntetőjogi felelősségem tudatában
kijelentem, hogy a Beszélő 1990.
A stílus maga az ember
A Művelődési Minisztérium közművelődési főosztályvezetőjét, aki korábban az MSZMP KB-nak is munkatársa volt, elbocsátották állásából. „A rendszerváltás miatt ez akár természetes folyamatnak is felfogható” – nyilatkozta Fodor Péter, az érdekelt. Ám ahhoz ragaszkodott, hogy ha már szóban megmondják neki, hogy kommunista múltja miatt rúgják ki, akkor a döntést vállalják fel a minisztérium vezetői, és adják írásba, hogy nem szakmai, hanem politikai okok miatt kell elhagynia munkahelyét.
Bors Jenő 1965-ben került az akkor még Qualiton nevű vállalat élére. Előtte a Külkereskedelmi Minisztériumban dolgozott, a végzettsége közgazdász. Amikor átvette a céget, akkor „a Kábelgyár egy vacak melléküzemágában, koszos kis kócerájban préselték a lemezeket”. Ma komolyzenében a világ első tíz cége között vannak. Ez „nem semmi”, a nyugat-európai országok többsége sem rendelkezik ilyen, nemzetközileg jegyzett vállalattal.
Minden magyar honszerető
jöjjön velünk, itt az idő…”
(Részlet Bozzay Attilának, a Filharmónia új igazgatójának januárban komponált MDF-indulójából – ahogyan Pesten a verebek csiripelik.)
A helyeslő levelekről önhibánkon kívül nem adhatnánk hírt, ha a HUNGAROTON dolgozóinak egy része be nem viszi magával a miniszteri tárgyalóba a Beszélő munkatársát, ugyanis az államtitkár úr az időpontról nem értesítette a sajtót.
Konspirálunk
A magyarok csendben maradtak, mégis nekik lett rosszabb. Addig csak fasisztának mondtak mindenkit, ekkortól meg még sovinisztának is. Azután pedig, hogy egy napon összeszedték a papokat, és nagy harangozás alatt jöttek helyettük az ortodox pópák, és aki nem keresztelkedett át hozzájuk, az még klerikális reakciós is lett. Utoljára meg kulákká váltak a magyarok, mind, aki első szóra nem írt alá a kolhoznak. Voltak nálunk két-három holdas kulákok is, hát az apám a maga öt holdjával nagy szálka volt a szemükben.
Mindig ünnepnap számomra, ha akár csak egy nyúlfarknyi nyilatkozatot olvashatok valamelyik magyar főkémtől. Beleborzongok ilyenkor abba a lebilincselő logikába, amivel ők (eltérően tőlünk, nyápic civilektől) a világot látják, s annak fonákját is a maga teljes összetettségében sejtetik velünk.
Azt azonban meg kell hagyni, hogy a ház kiválasztásában még szerencse vezérelte: amíg a szomszédos épületeket porig bombáztak, az övé csak egy kis légnyomást kapott, s a hideg elől bekvártélyozódott román katonáknak is csupán annyi nyoma maradt, amit a lovak patkója hagyott a parkettában. Ezt azonban a nagymama még ’46 közepén kicseréltette, ezért meglehetősen igazságtalannak érezte a verdiktet, amikor a házat 1952-ben „tatarozási kötelezettség elhanyagolása” címén államosították.
Kedden délután, amikor e sorok a nyomdába kerülnek, még csupán négy megyei napilap van az Axel Springer Budapest Kft. tulajdonában. Mire a Beszélő szerdán az olvasók kezébe jut, már öt vagy talán hat lap lesz a német sajtócézáré, akit ezek szerint sértődéssel aligha lehet vádolni. Profi tőkésként könnyű szívvel tette túl magát azon az apróságon, hogy élete egyik legjobb üzletét azokkal köti, akik évtizedeken keresztül hiénának, manipulátornak bélyegezték, s újságíró-gyakornoki feladatul mint a legreakciósabb imperialistáról írattak róla színes karcolatokat.
A szabad demokraták első küldöttgyűlésén teljesen demokratikusan olyan ügyvivői testületet választottak, amely szinte kivétel nélkül az egykori ellenzék „kemény magjának” tagjaiból állt. Az adott pillanatban ez érthető és hasznos is volt. Érthető, mivel a gyorsan gyarapodó szervezet tagsága őket már ismerte; hasznos, mivel így egyértelművé vált, hogy ez nem az állampárttal paktumra törekvők csoportja. Hogy ez helyes stratégia volt, azt a népszavazási győzelem igazolja.
A Belügyminisztérium még jóval a választások előtt közzétette, hogy amennyiben a számítógéprendszer valamilyen oknál fogva nem lesz alkalmas arra, hogy a szavazatokat összesítse, akkor életbe lépteti a „titkos katasztrófaelhárító tervét”. Tudjuk, hogy a szavazófülkék bezárását követő második napon sem volt még előzetes végeredmény, így nemcsak azt kell megkérdezni, hogy miért nem működtek megfelelően a számítógépek, hanem azt is, hogy miért nem rendelték el ennek a vésztervnek az alkalmazását? De kérdések akadnak még ezen kívül is.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
5 év 37 hét
8 év 10 hét
8 év 14 hét
8 év 14 hét
8 év 15 hét
8 év 16 hét
8 év 16 hét
8 év 18 hét
8 év 18 hét
8 év 19 hét