Skip to main content

Fényi Tibor

Fényi Tibor: Szamizdat lesz újra a Beszélő?


– kérdezi egyik rádiós barátom, s viccnek szánt szavai mögül felsejlik a szorongás. Magyarország átélt már egy B-listázást, s tudjuk, mit jelent, ha a művezetőket is párthűségük alapján nevezik ki. Európának ezen a felén már-már természetesnek veszik, hogy jajj a legyőzőiteknek, hogy az előrejutáshoz párttagkönyv kell, hol vörös csillaggal, hol pedig „ősi magyar életfa szimbólummal” a borítóján.

Fényi Tibor: A szolgálat nem vész el, csak átalakul?


Beszélő: Belügyminiszter-helyettesként Ön felelős a BM-et érintő személyzeti ügyekért, illetve Horváth József és Pallagi Ferenc leváltása után – ideiglenesen – Önt bízták meg az Állambiztonsági Szolgálat felügyeletével. A feloszlatást kimondó miniszteri utasítás óta egy hónap telt el; hány embert érintett ez az intézkedés, és hová kerültek?

A Dunagate-botrány nem az egész Állambiztonsági Szolgálatot, hanem annak csupán egy részét érintette, azaz a Főcsoportfőnökségen belül az egyik csoportfőnökséget, a III/III-at.


Fényi Tibor: Újra itt a nagy csapat?

Továbbra is jogsértő módszerekkel dolgoznak a belügyben


Legutóbbi lapzártánkkal egy időben minisztertanácsi határozatra megalakult a Magyar Köztársaság Nemzetbiztonsági Hivatala, valamint a Magyar Köztársaság Információs Hivatala, amihez az előterjesztést a belügyminiszter jogkörében eljáró államtitkár tette. Ezzel a hírszerzés és az elhárítás két külön szervezetben került felállításra.

„A Szolgálat nem vész el, csak átalakul” – írtuk legutóbbi számunk egyik cikke fölé.


Fényi Tibor: Foglalkozzunk-e még menekültekkel?


„Szűnjön meg a menekültszolgálat!” – jelenti ki Németh Géza lelkész, a református egyház menekültgondozó szervezetének vezetője a Magyar Hírlapnak adott interjújában. Azért szűnjön meg, mivel az Erdélyből távozókra „úgy tekintenek, mint az erdélyi kisebbség árulóira, akik cserbenhagyják azt a két és fél milliós magyarságot, amelyik felveszi a küzdelmet a 20 milliós többséggel” – folytatja.

Fényi Tibor: Miért legyek én tisztességes?

A szekszárdi belügyesek emberi jogairól


Hálás vagyok a szerény és ügybuzgó Klein úrnak, a szekszárdi Állambiztonsági Szolgálat tagjának, hiszen nélküle talán soha nem írtam volna meg a VAKOLÓ-t. Ám amikor tavaly év végén a Szabad Demokraták Szövetsége képviseletében előadó körúton jártam Tolna megyében, többen felhívták a figyelmem: érkezesem előtt ott járt Klein úr, kérdezgetett, szimatolgatott, sőt tréfálkozott is: valakinek például azt mondta, hogy ha belép az SZDSZ-be, nem lesz esélye, hogy nyugdíjba vonuló főnökét ő kövesse a hivatali ranglétrán.

Fényi Tibor: A maximumot kell kérni

Király Károly a romániai helyzetről


„Romániában az élet kezd visszatérni a maga medrébe, de senki sem mondhatja, hogy ez már az új meder lenne” – kezdte a beszélgetést Király Károly, amikor az egyre jobban éleződő feszültségekről kérdeztem. „Az újra előkerülő gondok láttán nem szabad pánikba esni, vagy elveszíteni a hitet, a reményt. Túlzott naivitás lenne azt gondolni, hogy a Ceausescu szította gyűlölködés és előítéletek néhány nap alatt el fognak tűnni. Nemhogy baj, hanem kifejezetten hasznos, hogy az ellentétek nyíltan a felszínre kerülnek. Baj akkor lenne, ha semmi reményt nem látnánk a megoldásukra.

Fényi Tibor: Gazdálkodj okosan!


Bízhatunk benne, hogy akinek az Isten hivatalt adott, annak előbb-utóbb vállalkozókészséget is juttat hozzá. Az pedig aligha lehet kétséges, hogy az isteni adományból nem fognak kimaradni a Szociális és Egészségügyi Minisztérium vezetői sem, hiszen ők tudják: a központi költségvetésből a közeljövőben aligha juthatnak majd több pénzhez. Meg kell tanulniuk a meglévő pénzt, eszközöket jobban hasznosítani, ügyesebben forgatni, egyszóval: vállalkozni. Hogy efelé tartanak, annak máris számos jelét láthatjuk.

Fényi Tibor: Vakoló


„Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy” – mondhatták azok, akik 1983-ban figyelmesen végigolvasták a 7001. számú PM–ÉVM rendeletet. A jogszabály a maga nemében történelmi mérföldkőnek számított: ezzel ismerte be a fejlett szocializmust építő rendszer, hogy a jövőben semmi kedve sincs akár csak a legszegényebbeknek is bérlakásokat építeni.

Fényi Tibor: Nem osztogatnak…


Több mint kellemetlen, ha egy nagy hatalmú pártfőtitkárnak reggel elfelejtik beadni a Cavintont. Mert akkor esetleg olyanokat mond, hogy „Habsburg Ottó egy lengyelországi pikniken pénzt és élelmiszert osztogatott keletnémet turistáknak, s ezzel bírta rá őket hazájuk elhagyására”. Ebben persze nem az az igazán kínos, hogy a piknik nem Lengyelországban volt, hanem Sopronban. Sokkal inkább az az elszólás, hogy a fennállásának 40. évfordulóját oly büszkén ünneplő NDK-ból némi élelmiszerrel is el lehet csábítani egyeseket.

Fényi Tibor: Dèja vu


Igor 24 éves és Kassáról menekült Magyarországra. Ő korábban még nem került összeütközésbe a rendőrséggel, csak az apja, akit egy politikai ügy kapcsán évekre köztörvényes bűnözőként zártak börtönbe. Igor ezért elővigyázatos volt mindig; elővigyázatos, de nem gyáva. Ahol csak lehetett, kimutatta, hogy szimpátiája nem a Husák-féle Csehszlovákiáé. Ennél többet azonban idén augusztusig nem tett. Ám amikor megtudta, hogy milyen hangsúlyozott szívélyességgel fogadták Ceausescut Prágában, úgy érezte, cselekednie kell.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon