Skip to main content

Kántor Péter

Kántor Péter: A könyves mente


Tolsztoj Pierre-hez adta Natasát,
legyen jó anya, szüljön sok gyereket,
Dosztojevszkij Szibériába küldte
azokat, akiket nagyon szeretett,
Mikszáth megfosztotta a csinos Nosztyt
a Tóth-vagyontól, Marquez a fedelet
fújta el Macondo feje felől,
Shakespeare hullákat hagyott, magnótekercset Beckett,
Kafka szorongott, Csehov bólogatott,
Fontane szárazon sírt, Swift furcsán nevetett –
nem említek most semmi egyebet.
Ment-e a könyvek által a világ elébb?
Ment, mendegélt, mígnem egy hármas útelágazáshoz ért.












Kántor Péter: Politikus nemzet

Itthon


1. A hentes
A hentes a hentesboltban
húst szeletel, s motyog magában:
Nem bírom, nem bírom, nem bírom!
Nem bírom, nem bírom, nem bírom!

Ekkor a vevő, nyaka vékony,
mint kórusban a felső szólam,
öregasszony, bizonytalan, fél,
haboz, hibáz a rendelésnél:

Harminc dekát… Vagy negyvenet…
A hentes kivörösödik, remeg:
Ezért megy itt minden úgy! (Balul.)
Káosz! – üvölti a hentes úr.

2. A pincér
Jövök mindjárt, csak nyugalom, na.
Van fogalma, mennyi a munka?


















Kántor Péter: Allegro moderato


Ma megtöltjük a Zeneakadémiát,
a földszintjét, az erkélyét, a páholyát
minden zegét-zugát,
ma megtöltjük a Zeneakadémiát.

Van, aki dörzsölgeti a kezét,
nyújtogatja a nyakát, mereszti a szemét,
halljuk a zenét, a zenét!
van, aki behunyt szemmel ingatja a fejét.

Ezt ismered? Ez jó? Ez jó neked?
Ha igen, ha nem, a taktust vered,
s ha hallod belépni a hangszered,
igen, azt hiszed, igen, ezt ismered.













Kántor Péter: Betegek


Mondjuk a domb közepén áll az imádott hölgy, a nagy Ő, akit nem meghódítani nem áll módodban, mert… mert nem elhatározás kérdése ez, és nem is intelligenciáé, hanem egyszerűen muszáj, és ha egyszer muszáj, akkor már teljesen mindegy; ezért minden, sícipő, síléc, síszemüveg; és hatalmas lendülettel megindulsz felé, merész, lécéli kanyarokkal, hogy a lába előtt majd elkápráztató fékezéssel borulj térdre, de épp ott, a cél előtt, felsikkan a kantni alatt a jég, és bár még sikerül a hölgy lába elé borulnod, a lendületeddel már nem bírsz, elszámítottad magad, nem számoltál a jéggel vagy

Kántor Péter: Jó napot


Először is gyorsan szögezzük le!

Igen, ezt kell tenni, olyan természetességgel, ahogy az ember azt mondja: Jó napot!

Mert az mindig is problémánk volt, bemenni valahova, ahol nem jön elénk az anyánk, viszont ki tudja, esetleg hagymás salátával kínálgatnak, vagy egy nő arra kér, hogy tangózzunk vele, vagy egyéb rémes helyzetekbe keveredünk, holott nem vagyunk kínai légtornászok, és ami azt illeti, nem is a bridzspartira jöttünk (ha volna esetleg), hiszen egyáltalán nem is tudunk bridzsezni, azt pedig, hogy édes pezsgő is létezik, nem tagadjuk ugyan, ám hogy abból mi egy k




Kántor Péter: Virágzó tisztaság. Viola


Egyszer volt, hol nem volt, a Hamasz egyik óvodájában izraeli katonai egyenruhákra bukkantak. Egy másik óvodában egy magyar sorompóőrt rejtenek talán. Ki tudhatja? Elindítanak egy vonatot Északnyugat-Magyarország felé, és Délkelet-Magyarországon köt ki, ahol észrevétlenül megszabadítják negyvenmillió forint értékű üzemanyag-rakományától. Az ember nem lehet eléggé szemfüles. Vigyáz, vigyáz, aztán egyszer csak kezet fog egy olyannal, akivel jaj, dehogy is akart ő kezet fogni. És rohan a legközelebbi Azúrba Babaszappanért, de már késő. Ami megtörtént – megtörtént. Vagy mégse késő?

Kántor Péter: Korom-nap nyomában

Könyvek négyszemközt


Nem tudom, másnak mit jelent ez a gyűjteményes kötet, melyben megtalálható Kormos István minden verse (kivéve a gyerekeknek írott és gyereknek-felnőttnek egyaránt gyönyörűséget szerző verses meséit), a vele és az általa készített összes interjú, beszélgetés, valamint a költőkről és könyvekről írott „ajánlólevelei” – nekem visszapillantást a saját húszas éveimre. Vagy pontosabban: időutazást a hetvenes évekbe, ami régen volt, amikor még minden más volt.

Kántor Péter: Sorok

Könyvek négyszemközt


Na végre túl vagyunk rajta, a Holocaust 50. évfordulóján. Fel lehet lélegezni, el lehet felejteni ezt az egész iszonyatot. Egyébként is: lassan kihalnak a maradék érintettek, akik csinálták, és akikkel csinálták. Történelemmé válik ez is: Muhi puszta, Mohácsi csata, Waterloo, Auschwitz. Majd a könyvekben lehet olvasni róla, már akinek kedve van az ilyesmihez.

Én nem tudom, hogy kedvem volt-e megvenni Primo Levi két kisregényét. Azt hiszem, nem kedv volt ez. És nem is kötelességtudat, vagy nem csak az. Nem vagyok olyan kötelességtudó.


Kántor Péter:

Késhet a tavasz, ha már itt a tél? (Shelley: Óda a Nyugati Szélhez)


Ha nem tudnánk, hogy az idézet Percy Bysshe Shelley (1792–1822) angol romantikus költőtől származik, esetleg Petőfit „gyanúsíthatnánk” vele, hogy az ő egyik forradalom előtti forradalmi verséből való. Vagy inkább Babitsot – igen, ez a finom artisztikumba bugyolált szenvedély leginkább rá jellemző a magyar költők közül. És nem véletlen, hogy a Tóth Árpád fordította Ódát Babits a legszebb magyar versnek nevezte. S az sem véletlen, hogy mikor született meg e vers valóban gyönyörű fordítása.

Kántor Péter: A Pál utcai fiúk (1907)

Magyar óra


1.


Papuskám, emlékszel még Csónakosra? Én igen. Tudod, mi lett vele? Én nem. Csak sejtem: felnőtt, született neki egy lánya, aki képtelen volt megtanulni fütyülni, ahogy a Csónakos is képtelen volt megtanulni egy csomó dolgot, a világháborút, az őszirózsás forradalmat, a Tanácsköztársaságot (most hogy hívják?), a fehérterrort, a Horthy-konszolidációt: az életét, aztán megöregedett és… szóval érted. Boka sincs már, Geréb sincs már, Áts Feri sincs.

Hát, azért erre nem mernék mérget venni, papuskám.



Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon