Skip to main content

Könczöl Csaba

Könczöl Csaba: Az „iskolamester”

Beszélő-beszélgetés Fehér Ferenccel II.


 Különleges esetet képvisel ebben az egész kijárósdiban történetileg és a te életedben a hatalom és Lukács kapcsolatának „újrarendezése”. Ez oly sikerrel járt, hogy a hatvanas évek végére Lukács életművének egy része kanonizálódott. A mából visszatekintve, hogyan értékeled a saját akkori ebbéli fáradozásaidat, és - másfelől - hol húzta meg a hatalom azt a határt, ahol élesen igyekezett őt az „iskolától”, vagyis tőletek különválasztani?

– ’65–66-nál tartunk. Egy évtizeddel a forradalom, néhány évvel a kivégzések és a ’63-as amnesztia után.


Könczöl Csaba: Az „iskolamester”

Beszélő-beszélgetés Fehér Ferenccel I.


– Nemrég olvastam Michel Foucault-tól, Nietzsche kapcsán, hogy alkatilag két filozófustípus van: az egyik - úgymond - a „tiszta igazság filozófusa”, a másik az igazság érvényre juttatásának a filozófusa. Nem véletlen, hogy ez veled kapcsolatban eszembe ötlik: a 60-as, 70-es években a magyar szellemi közéletben – amíg onnan ki nem szorítottak – a „Lukács-iskolán” belül te voltál az a filozófus, akit általában jobban ismertek a „budapesti iskola” érvényesítéséért való harcai, mint a saját művei alapján.

– Nagyon fennkölten fogalmazol.


Könczöl Csaba: Címkézzünk-e?


„Meg kell valósítani (a tömegtájékoztatásban) a politikai címkézés rendszerét” – írja hathasábnyi, egész oldalas okfejtése vége felé bizonyos Farkas Elemér a Pesti Hírlap keddi számában. „Így elejét lehet venni annak, hogy politikailag elkötelezett állásfoglalások az objektivitás köntösébe burkolózzanak.” Ő példás buzgalommal azonnal az élére is áll e „címkézési” programnak.

Könczöl Csaba, Szőke Katalin: Négyszemközt

Kelet- és közép-európai liberálisok budapesti tanácskozása


A tanácskozás egyik témája a kelet- és közép-európai liberális sajtó volt. A szovjet típusú totalitárius rendszerek 1989–90-ben bekövetkezett összeomlásáig az addig üldözött „ellenzéki” illegális mozgalmak politikai tevékenységében különlegesen nagy szerepet játszott a demokratikus „második nyilvánosság” megteremtése, ezen belül is kivált az ellenzéki („szamizdat”) sajtó.

Könczöl Csaba: A győztes reszkető keze


Janajev, a puccsista „nyolcakkal”, a moszkvai Belügyminisztérium épületében sajtóértekezletet tartott. A nagy alkalomból még a tévé is megszakította augusztus 19-ének egy nap alatt négy-ötször is sugárzott hiperaktuális szenzációját: a Hattyúk tava régi Bolsoj-beli előadását Hogy mi hangzott el s kik előtt? Szinte teljesen érdektelen. Annál figyelemre méltóbb, hogy Janajevnak egyfolytában idegesen remegett a keze. Ez fontosabb üzenet volt, ha akaratlan is, mint a műkérdésekre adott átlátszó hazudozások.

Könczöl Csaba: Nyílt levél Hamburger Mihályhoz

Kedves Miska!


1969-ben kezdődött ismeretségünk, és az irántad érzett több mint két évtizedes baráti rokonszenv alapján érzem följogosítva magam, hogy levélben reflektáljak tagnapi (SZER-beli) rádiójegyzetedre.

Könczöl Csaba: Szovjet önembargó


Bármilyen vezetés állt is az elmúlt több mint hét évtizedben a szovjet állam élén, abban mind egyformák voltak, hogy adtak nemzetközi jó hírükre. Még a Nagy Terror legvadabb esztendeiben is fontosnak tartották, hogy pénzt, fáradságot nem kímélve propagálják „az, összes lehetséges világok e legjobbikának” legdemokratikusabb politikai intézményeit, a tömegművelődés sehol másutt és soha korábban nem is álmodott lehetőségeit, az orosz nyelvet és kultúrát.

Könczöl Csaba: Az idő partjainál

(Tamás Noémi képeiről)


Napjaink világszerte domináns „akcionista”, vagyis a jelenidejűség „itt és most”-jába – azt abszolutizálva – belefeledkező képzőművészeti „fősodrának” reflektálatlanságával szemben Tamás Noémi szemlélődésközpontú, filozofikus festészeti nyelvet használ.

Egyértelműen

a „vita contemplativa” mellett teszi le a garast. Szándékoltan nem mondom, hogy a „vita activa” ellenében, bármennyire kínáltatja magát itt egy efféle logikai ellenpontozás.




Könczöl Csaba: Levél Kis Jánoshoz


Kedves János!


Nagy érdeklődéssel olvastam a Beszélő 3. számában helyzetelemzésedet, és a körünkben eluralkodott „csend megtörésére” szólító felhívásodat. Aminek, mint írod, „ideológiának” kellene lennie, alanya az általad „demokratikus ellenzéknek” nevezett „politikai közösség” kellene legyen, amely – úgymond – „kívül áll a közmegegyezésen”.

Felhívásod, legalábbis számomra, teljesíthetetlen. Ennek több oka van. Ezek:

1.





Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon