Skip to main content

Pál Attila

Pál Attila: Eritrea–Etiópia: éhhalálharc

Afrika szarva, ahol még a tevék is keresve-keresik az árnyékot, a Föld talán legforróbb térsége. De nem csupán az éghajlati adottságok, hanem az évszázadok óta folyamatosan feszült politikai légkör, a szinte szakadatlan háborúk miatt is. A Vörös-tenger afrikai partvidékének déli felén az ellenségeskedések – a fekete kontinensen megszokottól eltérően – nem elsősorban etnikai, vallási gyűlölködésből fakadtak, hanem többnyire jól tetten érhető gazdasági okokból.

Pál Attila: Libéria: szabadság, egyenlőség, testvériség?

A józan ész diadalaként értékelte a világ a libériai parlamenti és elnökválasztás eredményét, amelynek nyomán a tapasztalt közgazdász-politikus, Ellen Johnson-Sirleaf foglalhatja el az államfői széket, noha az első fordulót még riválisa, a korábbi aranylabdás futballsztár, George Weah és pártja nyerte. A végeredménytől függetlenül történelmi jelentőségű referendumot tartottak a nyugat-afrikai országban. Johnson-Sirleaf személyében ugyanis a fekete kontinensen először áll nő egy állam élén, míg Weah a világon az első labdarúgóból lett elnök lehetett volna.

Pál Attila: Nyugat-Szahara: már a remény is haldoklik

Mintha Isten háta mögött lenne, időről időre úgy megfeledkezik a világ Nyugat-Szaharáról, holott a Magyarországnál háromszor nagyobb területű ország nincs messze Európától. Az egykori Spanyol-Szaharában a gyarmatosítók kivonulása (1975–1976) óta folyik kisebb-nagyobb intenzitással a háború a szaharai nép függetlenségéért a megszálló Marokkó ellen.

Pál Attila: Piromán tűzoltók Kakaóföldön

Elefántcsontpartot majdnem negyven éven át Afrika csodájaként emlegették. A függetlenség kikiáltásától (1960. augusztus 7.) egészen 1999 karácsonyáig egyetlen államcsíny vagy a politikai erők egyetlen fegyveres összecsapása sem bontotta meg az ország békéjét. Ám amióta Henri Konan-Bédiét katonai puccsal eltávolították az elnöki székből, szakadatlanul dúl a viszály.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon