Bekövetkezett, amitől sokan már a tavaly őszi elnökválasztás óta tartottak: újra ropognak a fegyverek Elefántcsontparton, ahol a korábbi államfő nem fogadta el a vereségét, s nem hajlandó távozni az elnöki székből. Az eredmény már eddig is több száz halott és egymillió menekülő, akik a szomszédos országokban keresnek oltalmat.
Nem volt alaptalan a félelem – noha szerencsére nem igazolódott be –, hogy az apartheid rendszert alig több mint másfél évtizede lerázó, faji és szociális ellentétektől, végletektől szabdalt Dél-afrikai Köztársaság nem lesz képes bajok nélkül lebonyolítani a labdarúgósport négyévenként seregszemléjét. Ám a fantasztikusan összefogott, ragyogóan végigvitt beruházások, a pozitív nemzeti és afrikai hazafias érzések felfűtése, a nagyszabású és következetes biztonsági intézkedések hatására a világ egy remek sportélménnyel gazdagodott, s nem mellékesen kedvező, már-már hízelgő képet kapott a fekete földrész legnagyobb tekintélyű, egyben legellentmondásosabb országáról. A stadionokat bezengő vuvuzelák azonban elhallgattak, az eufória rózsaszín köde lassan felszáll, a problémák újra a felszínre törnek.
Madagaszkár június 26-án ünnepelte függetlenségének ötvenedik évfordulóját. A jubileumon kívül azonban nem sok örvendenivalójuk van a világ negyedik legnagyobb szigete lakóinak, hiszen fél évszázad alatt sem sikerült kikecmeregniük a mérhetetlen szegénységből, amiért nem kis részben az egymást követő zavargások, puccsok, a szakszerűtlen (katonai) kormányzás tehető felelőssé. A Malgas Köztársaság történetét az újrakezdések sorozata írja.
Sivatag, szárazság, éhínség, puccsok és rabszolgaság. Öt szó, amely, ha nem is mindent, de sokat elárul a nyugat-afrikai, tengerektől elzárt, nagyrészt homok- és kősivatag borította Nigerről. Arról az országról, ahol egymás mellett él, bár örök konfliktusok között, a polgári és a törzsi társadalom. A végeláthatatlan sivatag, a nehezen ellenőrizhető határvonalak és a sok évszázados hagyományok miatt csak lassan illeszkednek a mai társadalmi viszonyok közé – ha egyáltalán – az olyan tradicionálisan vándorló, szabadságukat féltve őrző népcsoportok, mint a harcos tuaregek és tibbuk. A világ egyik legszegényebb állama – ahol még ma is tízezrek élnek rabszolgasorban –, szinte reménytelenül tengődik a vissza-visszatérő aszály és éhínség közepette egyik katonai puccstól a másikig.
A négyszáz éves portugál gyarmati uralom, majd az egész országot szinte porig romboló, huszonhét éven át dúló polgárháború után Angola, ha nehezen is, de megindult a fejlődés útján. Olyannyira, hogy – a partjainál felfedezett hatalmas kőolajkincsnek köszönhetően – mára a világ egyik leggyorsabban növekvő gazdaságát tudhatja a magáénak. A társadalmi és politikai változások azonban lassabban és bizonytalanul haladnak, noha a tavalyi békés és tiszta parlamenti választások, s főleg az eredmények fogadtatása, ha fenntartásokkal is, de biztató a jövőre nézve.
Négy évtizedes politikai és gazdasági stagnálás után Afrika a kilencvenes években végre fejlődésnek indult. A gazdasági növekedés üteme a legtöbb államban elérte az öt százalékot, sőt helyenként a nyolcat is meghaladta. A gyarapodás jelentős mértékben volt köszönhető a nyersanyagárak világpiaci emelkedésének és a nyugati befektetők erősödő aktivitásának, különösen a bányászatban és az olajiparban. A világsajtó a fekete kontinens óriási lehetőségeiről cikkezett.
Március negyedikén újabb mérföldkőhöz érkezett a nemzetközi igazságszolgáltatás. A szudáni Omar Haszán Ahmed el-Besír személyében a Hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) első ízben adott ki körözést hivatalban lévő államfő ellen. A vád emberiség elleni és háborús bűnök. Feltehetően hosszú türelemjáték lesz, amíg el-Besírt a vádlottak padjára ültethetik, hiszen az afrikai állam nem fogja kiadni hőn szeretett vezérét.
A Freedom House 2008-ról szóló jelentése szerint a Föld lakosságának csupán 46 százaléka él szabad országban. A független amerikai szervezet a dokumentumban megállapítja: „az egész Földet tekintve tavaly romlott a demokrácia helyzete, főképpen Afrika szubszaharai (fekete-afrikai) országai és a szovjet utódállamok miatt.” Arch Puddington kutatási igazgató szerint nincs egy, külön kiemelhető tényező, amely miatt Afrikában ekkora mértékű hanyatlásnak kellett bekövetkeznie.
Tanzánia a világ tíz legszegényebb államának egyike, lakosainak több mint egyharmada él napi egy dollárnál kevesebb bevételből. Pedig nem véletlenül nevezik az országot sokszor Afrika alvó óriásának: a csodás természeti gazdagság, a viszonylagos politikai nyugalom, a páratlan kulturális sokszínűség látszólag nem indokolják a lépten-nyomon tapasztalható nyomort, a szellemi, civilizációs és technikai-infrastrukturális elmaradottságot.
Augusztusban egy csádi bíróság távollétében halálra ítélte az ország történetének talán legtehetségesebb politikusát, egyben talán legkegyetlenebb diktátorát, Hissène Habrét.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét
8 év 49 hét