Skip to main content

Pál Attila

Pál Attila: A kiszáradó világ

Ahogy napfény vagy levegő, úgy víz nélkül sincs élet. A H2O talán a legfontosabb vegyület a számunkra, a legértékesebb természeti kincsünk. Az úgynevezett civilizált világban erről hajlamosak vagyunk megfeledkezni, hiszen elég megnyitni a csapot, s a kívánt hőmérsékletű tiszta, iható víz folyik belőle, amennyi csak kell. De ez egyrészt korántsem volt mindig így, másrészt a világ nagyobbik részén ma sincs így. Sőt a jelek szerint meg vannak számlálva az évtizedeink, amíg ez így lesz akár a fejlett országokban is.

Pál Attila: Elszalasztott választások

Közhely, hogy a déli népeknek semmi sem sürgős. Petőfi („ej, ráérünk arra még") és Moldova („nicht ugribugri, aber langsam spazieren") „igazsága” az északi szélességi fokok csökkenésével egyenes arányban erősödik. Az viszont még a Szaharán túli Afrikában is szokatlan, hogy egy parlamenti választás az eredeti kiíráshoz képest hat évet késsen.

Pál Attila: Ki figyel oda?

Már a függetlenség hajnalán, a múlt század hatvanas éveinek derekán megfogalmazódott a kérdés a brit gyarmati iga lerázásáért harcoló gambiai politikusok fejében: vajon a csöppnyi (mindössze 11 295 négyzetkilométer területű) ország, jelentős ásványkincsvagyon, számottevő hazai ipar nélkül, monokultúrára berendezett mezőgazdasággal, az export (akkor) 95 százalékát adó földimogyoró-termeléssel, kezdetleges infrastruktúrával s a 75 százalékos írástudatlansággal képes lesz-e megállni a lábán.

Pál Attila: A demokrácia titka: cherchez la femme!

 

Ritka esélyt kapott a sorstól a függetlenségének 48. évfordulóját idén júliusban ünneplő Malawi. Nem gyakran esik meg ugyanis a világban, hogy egy ország úgy meneküljön meg egy szigorodó diktatúrától, hogy a diktátor hirtelen, ám természetes halállal távozik az élők sorából. Ráadásul úgy, hogy nem marad ideje gondoskodni (rokoni) utódlásáról. A diktatúra ugyanis – különösen Fekete-Afrikában – együtt jár a rossz kormányzással, a korrupció eluralkodásával, a gazdaság hanyatlásával, az ország fokozódó eladósodásával s részben ennek következtében a lakosság döntő többségének végletes elszegényedésével. Az elégedetlenség pedig előbb-utóbb hatalomátvételhez: puccshoz (esetleg egy másik diktátor hatalomra lépéséhez), rosszabb esetben polgárháborúhoz, pusztításhoz vezet. Ebből az ördögi körből Afrikában eddig csak kevés ország volt képes önerőből kilépni. Malawi új elnöke, Joyce Banda eddigi politikai tevékenysége viszont reményt kelt, hogy a világ egyik legszegényebb országa egyszer talán felzárkózik, legalább a kontinenshez.

Pál Attila: SzoMALI: sivatagi tragédia

Szomalizálódás – rettenetes, ám nagyon fontos fogalom született az immár két évtizede a failed state (bukott állam) állapotában sínylődő, az egymással ki­egyezni nem tudó, talán nem is akaró, de a hatalmat az egész ország felett megszerezni, megszilárdítani nem képes erők harcában vergődő állam, Szomália nevéből.

Pál Attila: Se háború, se béke, se remény

Bár polgárháborúról beszélni – legalábbis egyelőre – túlzás lenne, de december óta ismét meglehetősen puskaporos a levegő Nigériában. A világsajtó ugyan rendre beszámol az atrocitásokról, ám nem tulajdonít nagy jelentőséget nekik. Amíg a napi áldozatok száma két, legfeljebb három számjegyű, nem számít szenzációnak. Pedig, ha másért nem, azért érdemelnének komolyabb figyelmet a nigériai események, mert Afrika legnépesebb országáról, a nyugat-afrikai térség gazdaságának kulcsállamáról, a világ kilencedik legnagyobb kőolajexportőréről van szó. Arról nem is beszélve, hogy az iszlám–keresztény ellentét ismételt felszítása nemcsak Nigériára, nemcsak a fekete kontinensre, de – 2001. szeptember 11. óta ezt az agyunkba véshettük – az egész világra nézve súlyos biztonsági kockázat.

Pál Attila: Észak Dél ellen


Dárfúr. A két szudáni tartomány (Észak- és Dél-Dárfúr) neve a szemünk előtt, hónapok alatt nő jelképpé, az esztelen öldöklés, a vadállati kegyetlenség és az úgynevezett civilizáció cinizmusának, (csak morálisan) jobb esetben tehetetlenségének szimbólumává. Naponta érkeznek a szörnyűbbnél szörnyűbb hírek felgyújtott falvakról, elevenen elégetett vagy lemészárolt emberekről, elrabolt gyermekekről, megerőszakolt nőkről. „Európai” ésszel ez ma már szinte felfoghatatlan, pedig „csupán” hatvan éve a holokausztnak.

Pál Attila: A rettegett rettegő

Az afrikai diktátorok általában két, egymástól meglehetősen különböző karaktertípusból kerülnek ki. Az egyik a tanulatlan, ám annál becsvágyóbb és erőszakosabb katonatiszt, aki eleinte nem is tör hatalomra, csak mind feljebb törekszik a ranglétrán, ám ha az ország sorsa, a politikai helyzet úgy hozza, nem habozik magához ragadni a jogart, s nem riad vissza semmitől, hogy azt megőrizze. A másik általában az afrikai értelmiségből kikerült, nyugat-európai vagy amerikai egyetemeken pallérozódott, világmegváltó tervekkel hazaérkező fiatal, aki hamar átlátja a hazai viszonyokat, s még ha sokáig tiszta, jobbító szándékkal is, de hatalomra tör. Nem ritkán ez utóbbi típusból kerültek ki a gyarmati felszabadító háborúk vezérei.

Pál Attila: Kandírozott mandarin­zselé

A történelem újra és újra ismétli önmagát. A lényeg változatlan, csak a szereplők és a módszerek változnak. Az aktuális nagyhatalmak az erőviszonyok alakulásának függvényében időről időre újraosztják a világot. Az így kialakuló egyensúlyt előbb-utóbb megbontja valamelyikük jelentős megerősödése, illetve meggyengülése vagy éppen egy új, feltörekvő hatalom, amely mind hangosabban követel magának részt a „tortából”. Míg korábban a hatalmi egyensúly megbomlása (világ)háborúkat váltott ki, ma elsősorban gazdasági téren folyik a viaskodás a térnyerésért, a még fellelhető nyersanyagforrásokért, felvevőpiacokért s hamarosan az ivóvízért. Miután a világ országainak zöme a hidegháború idején felismerte, hogy a felhalmozott tömegpusztító fegyverek az emberi civilizáció totális megsemmisítéséhez többszörösen is elegendőek, a katonai fenyegetés – legalábbis a terület-, illetve befolyásszerzés céljából – mindinkább háttérbe szorul.

Pál Attila: Gyarmatosítás pepitában

 

Afrika – különösképpen a szubszaharai térség – viszonylagos ipari és civilizációs elmaradottsága bizonyos szempontból akár előnyt is jelenthetne a fekete földrész gazdasága számára, hiszen a kevéssé fejlett ipar és a többi földrészhez viszonyítva szerény lakossági fogyasztás fajlagosan jóval kevesebb energiát igényel.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon