Skip to main content

Rakovszky Zsuzsa

Rakovszky Zsuzsa: Kérdéseim

Kié a pénz?


Tavaly nyáron a sors és a helybeli Kulturstiftung jóindulatának köszönhetően két csodálatos hónapot töltöttem Svájcban, a Bodeni-tó mellett, egy minden kényelemmel felszerelt öreg házban ösztöndíjasként. A felhőtlen örömöt egyedül az zavarta meg néha, hogy a Kulturstiftung munkatársai időről időre komoly, aggodalmas arccal afelől érdeklődnek, min dolgozom éppen, és hogy haladok vele. Amikor töredelmesen beismertem, hogy ez a bizonyos projekt egy vers, bevallom, mindig arra számítottam, hogy összevont szemöldökkel rámförmednek: „Hogy mondta?

Rakovszky Zsuzsa: Dal az időről


Fésű földben, karóra víz alatt,
madártetem a hóban…
Száz év előtti karácsonyi lap
a bombatalálat érte fiókban.
Fényképcsomag: aki már nincs sehol,
vízparton áll, gyerek fölé hajol,
sötét haja lobog a nyári szélben.
Szilánkok egy ház romjai alól,
amely leégett az idő tüzében.

Fakó zseblámpafény erőlködik,
hogy kimentsen az éjből valamit.
Kölcsön-létre lobbantsa, ami nincs.
A múlt kihamvadt évtizedeit
villantaná törött tükördarab.














Rakovszky Zsuzsa: A vadasmártás íze

Jadviga párnája című regényéről Závada Pállal Rakovszky Zsuzsa beszélget


A regény alföldi szlovák környezetben és javarészt a tízes–húszas években játszódik – noha visszatekint a századvégre, és előrefut a negyvenes-ötvenes évekre, sőt, a nyolcvanas évek végére –, akár történelmi regénynek is nevezhetjük. Teljes egészében fikció vajon, vagy fölhasználtál hozzá valamiféle dokumentumokat, esetleg élőszóban továbbhagyományozódott történeteket?

Igen, fölhasználtam, sőt, főleg nem is „továbbhagyományozódott” régi, hanem bennem élő, újabb történeteket. Mégis teljes egészében fikció, hiszen a könyv – hamisnapló, irodalom, regény.


Rakovszky Zsuzsa: Gravitáció


Első fűtés: megperzselt por szaga.
Meleg szobából nézem a holdfogyatkozást:
ahogy csúszó karéjban lassan fölfalja a
terjedő vörös árnyék a csontszín villogást.

Szeles éjjel után reggel merő dió
a kert, diólevél zöld-sárga mozaikja
tömi el a csatornát. A gravitáció
megránt egy pórázt és elindul újra vissza

mind, amit fölfelé húzott a nap
mágnese, most kopogva és lebegve
igyekszik lefelé.












Rakovszky Zsuzsa: Agatha


Amolyan önvallomásfélével kezdeném: valószínűleg soha az életben nem tanulok meg angolul, vagy legfeljebb angoltudásom is abban a tetszhalálban vegetálna, újabb meg újabb újjáélesztésre várva, mint a német, vagy abban az egészen valódi halálban, mint az orosz, ha annak idején a soproni antikváriumban rá nem bukkanok Agatha Christie Death on the Nile-jára. Az „annak ideje” kb.

Rakovszky Zsuzsa:

„Költő vagyok – mit érdekelne engem a költészet maga?” (József Attila)


Az a baj, hogy ez valójában nem kérdés, hanem állítás: „Költő vagyok, tehát nem érdekel a költészet” – ennek a meglepő kijelentésnek nyomatékosabb formája. Hogy legyen mire válaszolni, előbb meg kellene találni azt a kérdést, amelyre ez a kérdésnek álcázott kijelentés lehet a válasz.

Rakovszky Zsuzsa: „Piros almák a Maroson…”

Réz Pállal beszélget Rakovszky Zsuzsa


Amikor telefonon megbeszéltük az interjút, azt mondta, a Holmiról ne kérdezzem, szívesebben beszélne, mondjuk, nőkről, folyókról, a halálról. Hogy a nők és a halál miért fontosak, az értem, de miért éppen a folyókat említette harmadiknak?

Hát ezt egy pszichoanalitikus tudná megmondani, talán. Gondolom, azért, mert az Apollinaire hídja alatt futó Szajna meg az én ablakom alatt futó Duna… vagyis a víz a költészetben is meg az emberi életben is a múlandóság jelképe. Pontosabban nem is a múlandóságé, hiszen az a víz is megmarad valahol, ami elfolyik, csak már nem a mienk.


Rakovszky Zsuzsa: Az elme vitaminhiánya

Ferencz Győzővel beszélget Rakovszky Zsuzsa


Ha jól emlékszem, mi tíz évvel ezelőtt megalapítottuk a torokfájós költők klubját. De éppígy megalapíthattuk volna a keveset író költők klubját is, számos jeles pályatársunkkal együtt. Szerinted miért írunk mi olyan keveset?

Hát a torokfájással nem biztos, hogy összefüggésben van. Más torokfájós költők elég szép életművet hagytak hátra. Például Babits. Viszont az olyanfajta vers, amit mi írunk – bár ez többes számban elég ostobán hangzik, elvégre mindenki külön írja a műveit –, az nem megy olyan gyorsan, könnyen.


Rakovszky Zsuzsa: József Attila most egy kicsit bajban van?


Rakovszky Zsuzsa: Nagyon erős zenére nagyon nehéz szövegek nagyon drámai előadásban – ezt hallottam. A műfajt nehéz meghatározni, de az ötlet Hobótól eredt, ő választotta a verseket. Melyik volt az első vers, amit kiválasztott?

Hobo: Nem úgy készült ez, hogy egy bizonyos esthez verseket válogattam. A saját problémáimra kerestem választ József Attilánál, ahogy mondjuk, a Bibliában keres választ az ember.


Rakovszky Zsuzsa: „Valami bizalomfélét éreznek…”

Mándy Iván beszélget Rakovszky Zsuzsával


Rakovszky Zsuzsa: Már régen szeretném megkérdezni, voltaképpen honnan tud mindent Mándy Iván, már úgy értve, hogy honnan tudja például, miről beszélgetnek a gimnazista lányok a tízpercben, meg a kábítószercsempészek a barátnőikkel, és így tovább? Elég ehhez járkálni az utcán, ülni egy padon és figyelni? Vagy ezt az ember egyszerűen tudja?

Mándy Iván: Azt hiszem, elég, és azért pontosan persze nem lehet tudni. Pontosan soha semmit nem lehet tudni, de úgy valahogy a légkörből lehet tudni, hogy miről beszélgethetnek.

R.




Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon