Senki nem mondta nekem akkor, hogy van ilyen lap. A nyolcvanas évek közepén, amikor elkezdtem a Bölcsészkarra járni, már ismertem ún. másképpgondolkodókat, túl voltam ún. alapműveken, incl. két, Münchenből becsempészett Aczél–Mérayn, de nemhogy a kezemben nem volt Beszélő, még a létéről sem tudtam.
Több mint egy hónappal az 1956-os forradalom kerek évfordulója és két héttel az önkormányzati választások előtt Budapesten a hazugság ellen vonultak az utcára azok, akik eddig elvárták a politikusoktól, hogy hazudjanak nekik.
Egy háború megítélésénél nemcsak az számít, mi zajlik a konkrét harctereken, hanem az is, hogy milyen módon látjuk, hogyan láttatják velünk a háborút – írta nemrég a kitűnő Közel-Kelet-szakértő, Daniel Pipes, aki ezzel elég pontosan meg is jósolta, miért veszti el Izrael ezt a kurta-furcsa, egy hónapos háborút. Mert elvesztette, semmi kétség.
A címben idézett kifejezés sok mindent takarhatna, elvileg. Érthetnénk alatta a globális felmelegedést, ami egyszerű vallásként indult, és lám, mekkora reálisan létező hőguta lett belőle (lehet, hogy mégis létezik?). Érthetjük alatta a háborút, az éhínséget – ez azonban szerencsére nem gyűrűzött be hozzánk, ahogy sem a terrorizmus, sem a Michael Moore-imádat nem jött be hozzánk, hogy csak a két legsúlyosabb világproblémát említsem. Eljött viszont az Egyesült Államok elnöke – na ő lenne az antiglobalisták szerint ez a bizonyos „globális rémálom”.
Két nagyon konkrét, a kampány idején Kuncze és Horn Gáborok által nemegyszer előhozott feltétele volt a szabad demokratáknak a koalíciókötésre: az egykulcsos adórendszer és a több-biztosítós egészségügyi modell bevezetése. Tehát még egyszer: nem egyszerűen „fontos” volt, vagy „jó lenne, ha”, nem: a liberálisok feltételnek nevezték programjuk e két sarkalatos pontjának kormányprogrammá emelését.
Hát ez meg hogy történhetett meg? Négy ilyen év után? Hát úgy, hogy négy év alatt, különösképpen pedig a kampány időszakában az is kiderült, hogy az ellenzék még olyanabb. A választókról megint egyszer kiderült, hogy kevésbé ostobák, mint azt némely stratégiai műhelyben feltételezték.
A Népszabadság címlapján fotó, színes, három hasábon átnyúló, oldott, barátságos hangulatú. „Szabóval kezdődött a szemle – a miniszterelnök beszélt a Rokonok premierje előtt” – így a cím és az alcím, s a fotó oldott, barátságos hangulata annak köszönhető, hogy a Magyar Köztársaság miniszterelnöke barátságosan, megértően vállon veregeti a Filmszemle sztárvendégét, Szabó István filmrendezőt, aki 1957 és 1963 között a III/III elődszervezetének 48 jelentést szállított barátairól, évfolyamtársairól.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét
8 év 49 hét