Tóth Krisztina: Elégia

Mint észrevétlen szitáló eső,
amely elhordja néhány év alatt
a töltésről a földet, hogy csak a
kapaszkodó gyökér, az erek
kötele látsszon, apránként vándorló talaj,
úgy vonul lassan ki az arcod
arcod alól.

• Tovább

Tóth Krisztina: Sötét, séta

„Ki nézte meg, mit rejt szobájuk árnya?
Ki leste meg, van-e ágyukba párna?
Ki látta, hogy mi a bús, pesti nép?”
Kosztolányi Dezső:

A bús férfi panaszai

Mert nem illik és kész! – mondta anyám. Mert ott mások laknak, és te se örülnél, ha valaki nálunk bebámulna az ablakon.

• Tovább

Tóth Krisztina: Balaton

Nem akartam hogy ősz legyen megint itt
vagyunk a kert is rábólint tilosban
futó idő megállt a túlba így vitt
maradni kéne még azt súgja jól van
bólint a bodza is alacsony napba
bámulsz felállsz lassan lemész a stégre
nyugágyak bent a villany is lecsapva
ősz van és délután sietni kéne
hová pedig a táskát összeraktam
valamit egyszer úgyis itt felejtünk
meleg a fal úgy ég az őszi napban
lopott napunk ahogy nemrég a testünk

Nem akartam hogy ősz legyen megint itt
egy hosszú szál inkább ki kéne húzni
harminchárom éves vag

• Tovább

Tóth Krisztina:

Március 21.
És a hajó megy


Költészet Világnapja, hajózás a Dunán. Kb. ötven (száz! kétszáz! háromezer!) költő a hajó fedélzetén, elég valószínűtlen.

Az egy héttel ezelőtt vásárolt új cipőm van rajtam, rettenetesen töri a lábam. (Fáj, de megéri.) A táskámban egy tartalék cipő, arra az esetre, ha feladnám. A huszadik felolvasás után arra gondolok, hogy inkább egy békatalpat kellett volna bekészítenem, egyre többen szivárognak a büfé felé.

• Tovább

Tóth Krisztina: Óda az ötvenes férfiakhoz

Hol vagytok ó, ti drága, szerelmes férfiak,
és hol van, hol van az írógépetek:
hulló hajszállal és korpával volt tele
a billentyűk között – milyen sötétben kattog a szívetek,
hogy ez a vége most vagy ez a zúgó csend
az út fele?

Néztem háttal a tükörben a
fenekem, mit mondjak, nem a régi,
mégis iszonyúan kívánlak, bárki légy,
mindig te vagy csak,
te drága negyvenéves férfi, aki lassan
ötven leszel, a hátad érzi,
elég rendesen őszülsz és
ha mosolyogsz, látni
hogy a szemfogaid rohadnak.

• Tovább

Tóth Krisztina: Tetves, rohadt kurvák

A dadusok sokáig emlegették egymás között a nagymama látogatását. Hiába járt a gyerek tiszta ruhában, megfésülve, befont copffal: a gondozónőkben fészket ütött valami homályos gyanakvás, hogy ezek azért mégse rendes emberek. Az apja maszek. – Piacozik! Zöldséges! – suttogta váltáskor az egyik óvónő az öltözőszekrény fémajtaja mögött, mindezt arra válaszul, hogy a kislány nem aludt alvási időben, csak a plafont bámulta.

• Tovább

Tóth Krisztina: A mi országunk

A cikk a Beszélő friss számában olvasható.

• Tovább

Tóth Krisztina: Fehér farkas

Ebben a sorozatunkban arra kértük Kedves Szerzőinket, hogy Szilágyi Lenke egy-egy képére komponáljanak szöveget.

A cikk a Beszélő nyomtatott kiadásában olvasható.

• Tovább

Tóth Krisztina: Szeretek táncolni

– Nagyon derék ember ez a maga férje – mondta Annus néni, és rám sandított. Kopogtak a zöldbabból levágott darabok a vájdlingban.

– Igen, nagyon rendes. Kár, hogy nem az én férjem, hanem valaki másé.

• Tovább

Tóth Krisztina: Langyos tej

Előre lejátszottam a fejemben az egész történetet. Gyakran szórakoztam egyébként ilyesmivel: kidolgoztam a jeleneteket, megírtam a párbeszédeket, aztán nem volt más hátra, mint várni, hogy a valóság több-kevesebb bakival lejátssza, amit elterveztem. Az elképzelt jelenetsor általában sokkal színesebb, pergőbb volt, mint a megvalósuló, kimondott szavakból és mozdulatsorokból álló élőfilm, amelyet a véletlen teletűzdelt fölösleges szünetekkel, kitérőkkel, sőt, időnként teljesen el is rontott.

• Tovább