Vajda Mihály: Ellenzék vagy kritikai nyilvánosság?

Kedves János!

Nagy érdeklődéssel olvastam a Beszélő 3-ban megjelent cikkedet, melynek kimondott célja, hogy szembenézzen a magyarországi „ellenzék” 1981. december 13-a utáni helyzetével, írásod gondolatmenetének egészéből, hangvételéből a következőket vélem kiolvasni:

Kelet-Európa – s ezen belül, minden sajátossága ellenére is, Magyarország – történelmének új korszakába lépett. Nem is elsősorban december 13-a, hanem e társadalmak immár akuttá vált s lényegében gazdasági természetű válságának eredményeképp.

• Tovább

Vajda Mihály: Hét perc a vasorrú bábáról

Hovatovább már nincsen hova tovább… mondják szembejövő ismerőseim. Hm… Hát ezeknek egy csepp fantáziájuk sincsen? Vagy talán nem is arra gondolnak, hogy most már olyan rossz a helyzet, hogy ennél rosszabb nem is lehet? Arra gondolnak, ezt napnál világosabban mutatja kétségbeesett képük, de talán nem a fantáziájukkal van a baj. Mind fiatalabbak nálam – jó vicc, nálam fiatalabbnak lenni nem nagy kunszt, ma már, próbálták volna ötven évvel ezelőtt, akkor még nem ment volna olyan könnyen nekik –, szóval fiatalságuk okán legfőképpen a történelmi tapasztalataik hiányoznak. Nem tudják ezért, hogy 1944-et, aztán a Rákosi-korszak éveit, aztán a forradalom leverését követő évek szörnyűségeit eddig még leg­újabb forradalmárainknak nem sikerült überolniuk.

• Tovább

Vajda Mihály: Amanda ven­dég­könyvébe

• Tovább

Vajda Mihály: Kira emlék­könyvébe

Na, Kira drága, a maga neve olyan ritka, hogy a masina szótára nem is ismeri. Mindegy. Kira, az van. S remélem, maga nem járt még úgy, mint szegény Attila, amikor kiadták Öcsödre (még Öcsöd is van! csak Kira nincs) nevelőszülőkhöz, és „átnevezték”.

És látja, drága Kira: augusztusban végig a maga Vendégkönyvébe írtam a naplót. Most aztán olvashatja – ha van kedve.

• Tovább

Vajda Mihály: Apolka emlékkönyvébe

• Tovább

Vajda Mihály: Odette könyvecs­kéjébe

Drága Odette,
különös kegyben részesítem. Vendégkönyvébe önéletnaplómból írok bele részleteket. Íme:

VII. Az új kör és az öregség

• Tovább

Vajda Mihály: Röhögünk Heideggeren, de vele együtt nekirontunk…

Na most meg a Melánia. Hát nem is ismerlek… Soha nem voltam nálad vendégségben, akkor meg miért írnék bele a vendégkönyvedbe? Amikor annak idején Judit felkeltvén délutáni édes álmomból azt kérdezte, írnék-e a Vendégkönyvbe, s én, csak hogy alhassak tovább, igent mondtam, ugyancsak mély csapdába estem. Lehet, hogy csupán kedvességből, mert azt akarta, hogy miután kimondtam a boldogító igent, békésen alhassak tovább, Judit nem árulta el, hogy én ezzel az igennel egy életre elköteleztem magam mindenféle pimasz kis csajok vendégkönyvének.

• Tovább

Vajda Mihály: Kisebbségben…

Kedves roma testvéreim… így szokták az ilyesmit kezdeni. Tőlem azonban ugyancsak távol áll az ilyen papos beszéd, no meg baj is van ezzel a testvérkedéssel, testvériséggel. Legyünk bár keresztények, keresztyének vagy éppen zsidók, valamennyiünk közös kultúrájának legkezdeténél, e kultúra „alapítólevelében”, a Genezis könyvének negyedik részében, rögtön a bűnbeesés után olvashatjuk az első emberpár két fiának, Káinnak és Ábelnak a történetét, egyáltalán AZ ember első történetét a Paradicsomból való kiűzetés után; s ez mindjárt egy testvérgyilkosság története:

• Tovább

Vajda Mihály: Borsika emlékkönyvébe

Jaj, Borsika, drága, most meg maga nyomja elébem a vendégkönyvét, írnék bele valamit; biztosan arra gondol, hogy valami szépet, de hát úgy hirtelenjében nem jut ám az eszembe mindig valami szép. Mindjárt végiggondolom, találkoztam-e valami széppel az utóbbi időben, mert ugyebár, ha csúnyaságot, gorombaságokat kellene ide írnom, az igazán nem esnék nehezemre. Na de, jutja hirtelen az eszembe: még az ősszel írtam egy szöveget Pór Péter barátom 70. születésnapja alkalmából rendezett meglepetés-konferenciára.

• Tovább

Vajda Mihály: Rettegés az egységtől…

Zsófika, kedves, most már nem berzenkedem ezektől a vendégkönyvektől. Tudja, miért? Rájuk szoktattak. Írok hát magának is. Bele. A vendégkönyvbe. Ha már oly szeretettel vendégül látott, és meghallgatta, amit Bibóról meg Petriről fecsegtem. Mert hát, ne is tagadja, Maga volt az, aki Bálintnak ezt a témát súgta. Vagy tévednék? Én a felkérésre azonnal igent mondtam. Már hogy is ne fogadtam volna el? Bibó meg Petri, fontos hőseim a rendszerváltást megelőző időkből!

• Tovább