Skip to main content

„Mi nem túlélni akarunk…”

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Bemutatkozik egy működő egészségügyi magánvállalkozás


V. P.: Anyavállalatunk, az Elbit izraeli számítástechnikai és híradástechnikai cég kb. 1,5-2 éve kezdett érdeklődni a magyar egészségügyi piac iránt. Sokáig elhúzódó alkuk, tárgyalások után létrejött a megállapodás, és attól számítva 3 hónap alatt átépítették azt a kihasználatlan raktárépületet, amelyet a kórház – bérleményként – a rendelkezésükre bocsátott. Erre a munkára mintegy 50 millió Ft-ot fordítottak, míg a beépített műszerek értéke 5 millió dollár körüli. Ezek a gépek valóban csúcstechnológiát képviselnek. A két nagyágyú a CT (computer tomográf) és az MR (mágneses hangrezonanciás készülék); van egy speciális izotóptechnikai-diagnosztikai készülék, amely többek között alkalmas az agyi anyagcsere vizsgálatára, és több ultrahang-berendezés. Ez a magyarországi diagnosztikai egység egy kiépülőben levő nemzetközi láncolat egyik része, az USA, Kanada és Izrael után Európában az első. Ez nyitás a kelet-európai egészségügyi piac felé, s egyúttal saját készülékeik számára kirakatteremtés.

B. P.: Sokan felteszik a kérdést: miért van szükség diagnosztikai központokra? Ez nem egy öncélú dolog; nem azért, mert az orvosok vizsgálni akarnak, vagy mert a beteg szeretné, hogy őt vizsgálják. Ennek sokkal racionálisabb oka van. Az elmúlt húsz évben a diagnosztika az a terület – a technikai fejlődés következtében –, ahol az orvostudomány a leglátványosabban fejlődött. Ugyanakkor bekövetkezett egy jelentős árrobbanás: nemcsak maga a technika drága, de ugrásszerűen megdrágultak a kórházi fekvőbeteg-ellátás járulékos költségei (energia, mosoda, élelmiszer stb.) is. Ezért megjelent a jelszó: „Ki a betegekkel a kórházakból!” Amit csak lehet, ambulanter, munka mellett igyekeznek kivizsgálni (a mi szolgálatunk is heti hét napon át 24 óra) olyan diagnosztikai egységekben, amelyeknek a felszereltségét és a készségeit a legjobb kórház sem tudja felülmúlni, s így a vizsgálatokat a kórházi felvétel után már nem kell megismételni: a beteg csak az effektív reparációs munkára fekszik be.

V. P.:  Persze a magyar egészségügyben egy ilyen egység ma még nincs a helyén. Ezt arra találták ki, hogy az ambuláns betegforgalom nagy mennyiségű diagnosztikus igényét kielégítse. De nálunk ezekből a gépekből olyan kevés jut az egész lakosságra, hogy itt a nagy mennyiségű járóbeteg helyett egy válogatott, nehéz beteganyag gyűlik össze.

B. P.: Az egészségügyben megjelenő érdekviszonyok mellett a rendszer jelenleg még nem igazán fogadóképes. Itt az a jó, ha a kórházban egészséges, fiatal atléták fekszenek, akikkel nem kell csinálni semmit, és nem kell költeni rájuk, de ott vannak, mert ha nem, az veszteség. De csak egy irányba lehet haladni, és ez a világtendencia. Ideális egészségügy nincs, de létre kell hozni egy működőképes struktúrát. Egy racionális, finanszírozható struktúrát.

V. P.: Az IMC egyszerre faltörő kos és kísérleti nyúl az egészségügyi magánvállalkozások piacán. A mögötte lévő külföldi tőke nélkül biztosan nem tudna talpon maradni, hiszen a működési feltételek teljesen tisztázatlanok. Óriási probléma például, hogy az amortizáció nem jelenhet meg az árakban…

B. P.: Árainkat a radiológus szakmai kollégium javaslatai alapján állapítottuk meg, de állandó csatáink vannak, hogy a társadalombiztosítás a vele kötött szerződésnek legalább egy részét teljesítse. Pedig a beruházó nem látványos sikereket akart, amikor idejött. Rövidtávon ez nem is lehetséges. Hosszú távon viszont a tisztes haszon elérhető. Itt még nem tartunk. Örülünk annak a kivételezett helyzetnek, hogy egyáltalán vagyunk. „Hiánypótlás”? Ez ebben az esetben nem egy védőpajzs; az itteni beruházások olyan szolgáltatásokat teremtettek, amilyenekre egyértelműen szükség van.

V. P.: A beutalási rend a tárca, a főváros és az IMC közötti tárgyalások eredménye. Készülékenként és vizsgálattípusonként kicsit más és más. Attól függ, mire mekkora igény van, és mi mennyire költséges. Nagy általánosságban szakorvosi beutalóval jöhetnek hozzánk – szakorvos alatt értsd a belgyógyász körzeti orvost is – ultrahangra, kardiológiai vizsgálatokra, bizonyos izotópvizsgálatokra és a CT-vizsgálatok egyes típusaira. De a nagyon speciális vizsgálatokra az adott szakterület szakorvosának a beutalója szükséges. Ezeket a vizsgálatokat a tb téríti. A magánbetegként vagy magánorvosi beutalóval érkezőknek nyújtott szolgáltatás viszont térítésköteles.

B. P.: Fél év alatt 12 ezer beteget vizsgáltunk meg. A magánbetegek aránya durván tíz százalék körül mozog, de szolgáltatásonként változó. Vannak „olcsó” és „drága” szolgáltatások, 2000-től 25-30 ezer Ft-os árakig. Az olcsó szolgáltatásoknál egyre több a magánbeteg, bár mindenkit felvilágosítunk a „hivatalos” beutalási lehetőségekről is. A mi munkatársaink – szinte kivétel nélkül részfoglalkoztatottak – fix órabérrel dolgoznak; fizetésük nem függ az ellátott betegek számától. Más kérdés, hogy bizonyos munkakörökben vannak normák (pl. a CT-n 3 beteg óránként), ezek a betartását – ha kint várnak a páciensek – megköveteljük.

Úgy érezzük, a szakma befogadott bennünket, s most már szeretnénk a szabályozók tekintetében is tisztábban látni, hogy tudjuk, mire számíthatunk. Csak úgy lehet tervezni. Terveink pedig vannak. Mi nem túlélni akarunk.


















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon