Skip to main content

…egy rossz hasonlatról

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Azt azért már nagyon elgondolkodtatónak találtam, amikor tágabb privátkörnyezetemben is elhangzott, hogy a magyar zsidóság leróhatná háláját Horthy sírja előtt, aki elvégre megmentette a budapesti zsidókat. Először azt hittem, viccet hallok, hiszen – talán a fiatal demokratákat leszámítva – még sokan emlékeznek rá, hogy amikor a komszomoltitkár dicsőítő történetet akar mesélni Lenin elvtársról, előadja, hogyan rontott a lármázó gyerekek közé a borotválkozó Lenin, hogy aztán csak annyit jegyezzen meg: gyerekek, csendesebben! Ha a hallgató nem értette volna, mi ebben a pláne, hozzá kellett tenni, pedig ott volt a kezében a borotva! Úgy tűnik, minden hiábavaló volt, még a diktatúrát lazító viccek is, amelyekben a teljes nemzeti egység látszott objektiválódni. Kár, mert úgy érzem, ez az új vicc is kiterjeszthető lenne számos területre. Csak példaként javasolnám, mondjuk a szegedi cukrászcsalád majdan kézre kerülő gyilkosának, próbálkozzon meg a bíróság előtt azzal a védekezéssel, hogy több olyan oldalági rokonról is tud, akikhez egy ujjal sem nyúlt. Lehet, hogy eredménytelen lesz, de hát tudjuk, a hála mint a fehér holló. De van jobb ötletem is: nem volna-e itt végre az ideje, hogy Magyarország – persze hivatalos formában – lerója háláját a trianoni utódállamoknak? Hiszen puszta létezését is egyedül annak köszönheti, hogy nem igényeltek területéből még többet. A hála- és humorérzéknek ez a teljes hiánya jellemzi történetesen a katolikus egyházat is. Nem akadt senki, aki Dóczy atya emlékezetes interjúja nyomán, ehelyett a morális eszperantótól ihletett hivatalos papiros helyett, mondjuk, teológiai kiáltványban tiltakozott volna a zsidók kétségtelen bibliai túlreprezentáltsága ellen. Hát hogy nem veszi észre senki, hogy szerény visszahúzódás helyett, micsoda agresszív tülekedés van itt minden fontos bibliai pozíció megszerzéséért, és akkor még egy szót sem szóltunk arról, hogy szorítottak ki mindenki mást az emberiség megváltásának feladatából!

A humorérzék legszorosabban a stílusérzékkel függ össze. A politikailag szerveződő zsidógyűlölettel kapcsolatban a sajtó épérzékű és épelméjű részében kezd megrögződni egy állandósult eposzi hasonlat: a palackjából ki- és elszabadult szellem hasonlata. Értem én persze, hogy ez a kép a felelőtlen kidugaszolókról akar szólni, és azt panaszolja fel, milyen végtelenül nehéz munka lesz a szellemet visszaterelni a helyére. De hát baj van a hasonlattal, és a stiláris hiba mögött mélyebb hiba lappang. Az itt kiszabaduló hatalmas és gonosz szellem ugyanis nem úgy viselkedik, ahogyan az az Ezeregyéjszakában elő van írva neki. Nem a szegény halászra veti magát azzal a csatakiáltással, miszerint első dolga bosszút állni a hosszú rabságért. Ellenkezőleg, felszabadítóként köszönti a szegény halászokat, és parancsukra vár. A sajtón kívüli valóságban ugyanis két különböző mese-toposz összjátéka folyik, amely összjátékból a fent említett épelméjűek csak a szegény halászt és az ő szellemét akarják észrevenni. Valójában azonban a jelenet mögött Aladdin áll, aki azzal a felkiáltással, hogy a nemzetnek világosságra van szüksége, egyetlen jól irányzott mozdulattal előkapta a legmocskosabb lámpát régiségkereskedésének raktárából. Az újrasikálgatás hívta elő azt a szolgálatkész szellemet, aki most – mint egyszerű régidugógyűjtő – végigjárja a szegény halászok pincéit, régi palackok után kutatva. Azok, akik itt nyitogatják a palackokat, sötét gazemberek ugyan, de éppen ezért sántít a hasonlat. Ugyanis nem magukra szabadítják a pusztítás szellemét, hanem másokra. Ezek nem a saját szakállukra szegény halászok. Ha hatalmon maradnának, kétség nem fér hozzá, hogy a parlamentben rövidesen palackügyi bizottságot létesítenének, melynek feladata a havi három kívánság kidolgozásában állna. Minden gonosz kívánságot demokratikusan megszavaznának, s a nyugati emigrációból, valamint az elkülönített költségvetési tételekből áradna a pénz a Nyitott Palack Alapítványba. Az iskolai tankönyvekben a szabad dzsinn mint a magyar ősvallás jelenne meg, a mindenkori parlamenti ellenzék pedig mint maga az ős-dugó, amely a halász és az ő szelleme közé akar nyomakodni.

Szeretnék végre megismerkedni a jelenlegi ellenzék szellem-visszaterelési programjával! Mi a terv arra az esetre, ha a markukba röhögő halászok szorulnak ellenzékbe? Az eredeti történet itt ugyanis a halász ravaszságát kínálja nekünk, aki szorult helyzetéből úgy vágja ki magát, hogy elcsodálkozik: hogy az ördögbe fért el ekkora böhöm szellem ilyen kicsi palackban? Amire a minden történeti tudatosság híján levő szellem volt olyan hülye, hogy megmutassa. Sajnos, ezen a ponton derül ki, hogy ez egy másik történet. Ez a szellem emlékszik rá, hogy őt már többször rútul átverték. Legutoljára például azt mondta neki a halász: az egyszerűen lehetetlen, hogy egy világuralomra törő birodalom szelleme elférjen egy ilyen pici ország ilyen pici háborús bűnöseiben. Akkor elhatározta, ennek az olcsó trükknek nem ugrik be többé.

Akinek majd az a feladat jut osztályrészül, hogy újból bedugaszolja ezt a palackot, számos dolgot már most tudatosítania kell, és ki is mondani. Mindenekelőtt, hogy aki ehhez a palackhoz nyúl, az a saját szellemét keresi benne, a dugó kihúzása tehát számára önfelszabadítás. Nem érdemes magyarázni neki, hova is vezetett ez már egyszer, mert pontosan azt akarja. Az eltelt négy év nyelvzavara miatt nehéz kimondani, de ki kell mondani: van, aki valóban nem ellenfél, hanem ellenség. Nem szabad diplomát szavazni olyan orvos kezébe, akitől járvány idején csupán a kórokozó elítélése várható.








Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon