Skip to main content

Szkinhedek az ország jó híréért

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Egy érintetlen paragrafus


A Btk. 156. paragrafusa szerint minden népi, nemzeti, faji, vallási vagy felekezeti csoportok ellen elkövetett erőszakos cselekmény esetén súlyos büntetés róható ki. A Martin Luther King Egyesület (MLKE) szerint 1993. január 1-je és 1994. március 18-a között a bőrfejűek csak Budapesten tizenhatszor támadtak meg bőrszínük miatt távoli külföldi állampolgárokat. A rendőrség 13-ról jegyzőkönyvet vett fel, az ügyészség pedig a 156. paragrafus alapján több esetben vádat emelt. A bíróság viszont, amennyiben egyáltalán ítélkezett, csupán garázdaságot, illetve aljas indokból elkövetett súlyos testi sértést vett alapul, ami persze jóval enyhébb büntetés kiszabását tette lehetővé.

Felmerül a kérdés: sor kerül-e valaha is – a mai szabályozás mellett – a Btk. 156. paragrafusának alkalmazására. És ha nem (most így tűnik), akkor ez a független bíróság jogértelmezésének a következménye, vagy egyszerűen a rossz, alkalmazhatatlan jogszabályé.

A kis igazság- és jogérzékkel bíró állampolgár addig is csak a fejét csóválhatja, miért nem rasszista bűntett, ha a bőrfejűek egy 12 éves arab kisfiút megvernek (Baross utca, 1994. február 10.). A jogtudósok tovább vitatkozhatnak, mi minősül csak szabad véleménynyilvánításnak, és mi kelt már gyűlöletet, mi uszít. A rasszista viszont ma nyugodtan köpködhet, cigányozhat, zsidózhat: következménye csak erőszakos cselekedeteinek lesz. Jelenleg valakire azt mondani, hogy rasszista vagy csőcselékszervező, komolyabb jogi következményekkel járhat, mint azt, hogy koszos arab, büdös zsidó.

A távoli külföldiek elleni támadások száma csökkent, állapítja meg az MLKE közleménye. Magyarázható ez a hazánkban tartózkodó színes bőrűek számának csökkenésével, fokozottan konfliktuskerülő magatartásukkal, az ORFK határozottabb fellépésével. Nem elhanyagolható ok azonban az sem, hogy a bőrfejűek különböző szélsőjobboldali politikai csoportosulások uszályába kerültek. Ezek igyekeznek megszervezni, fegyelmezni a zabolátlan ifjakat: „csip-csup niggerverés” helyett más, politikai célpontok ellen felhasználni őket. A legveszélyeztetettebbek jelenleg a chartások, kék szalagjuk külön is felismerhetővé teszi őket. (Így járt egyik barátom is, akit Potyka bácsi közbenjárása mentett meg március 15-én.) Nem ildomos, ha tudják az emberről, hogy liberális, vagy nem gyűlöli a zsidókat, és egyébként sincs jó véleménye Csurkáról. Az egyes politikai csoportok elleni bűncselekményekre egyébként sem vonatkozik a 156. paragrafus.

Khaled Al-Awar, az MLKE főtitkára is arról számolt be, hogy egy színes bőrű társát a villamosra felözönlő szkinhedek azzal fenyegették: „Nigger, most nem verünk meg, most politizálunk. Majd még visszajövünk.”

A bőrfejűek terepe az utca, amit erejük demonstrálására használnak: vagy verekednek, vagy masíroznak. Kétségkívül jelenlegi patrónusaiknak és vezéreiknek most az utóbbira van szükségük; óvni kell az ország jó hírét, de meg kell mutatni, ki az úr a háznál.

A Magyar Hírlap értesülése szerint (április 1. és 2.) már 1986-ban a 156. paragrafus alapján emeltek vádat a Kőbánya-Kispest metróvégállomáson kubaiakat bántalmazó bőrfejűek ellen, ám a Legfelsőbb Bíróság akkori elnökhelyettese másként vélekedett: ez a szakasz nem alkalmazható, mert rossz fényt vetne a Magyar Népköztársaságra. A négy és fél éves Magyar Köztársaságra talán nem.














Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon