Ungváry Rudolf

Nyomtatóbarát változat

Vajon miért nem azt mondta a pártvezető, hogy a szakértelem olcsó fasiszta trükk?

Idézhette volna a jeles tudóst, akinek szakértelmét később Nobel-díj is igazolta. Aki 1940-ben írta az alábbi sorokat: „A faji sajátosságoktól eltérő szociális viselkedésű emberek egyre gyakrabban és könnyebben megjelenhetnek a társadalomban, ami károsítja a népet és a fajt; ez nagyobb veszélyt jelent, mint az idegenekkel való keveredés, mivel ez utóbbi legalább felismerhető, és egyszeri intézkedésekkel kiiktatható… ezért a faj ápolása érdekében még az eddigieknél is szigorúbban kell venni az erkölcsileg alacsonyabbrendűek kiiktatását… A leghatékonyabb eszköz egyelőre még minden bizonnyal a természet adta védelem támogatása; szükséges és megengedhető, hogy legjobbjaink egészséges érzéseire hagyatkozzunk, és rájuk bízzuk a népünk boldogulását vagy tönkremenetelét meghatározó kiválasztást.”

Aki szerint „még az eddigieknél is szigorúbban kell venni az erkölcsileg alacsonyabbrendűek kiiktatását”, Konrád Lorenz volt, az etológia kutatója. 1940-ben írta ezt a szakcikkét, amikor már minden gyerek tudta, kikre vonatkozik a fajvédelem.

Bécs városának későbbi díszpolgára írta ezt a háború elején szülővárosában, Königsbergben, ahol mindennap láthatta a két évvel korábbi kristályéjszakán felégetett zsinagóga romjait.

Hányan olvashatták akkori sorait, és érezhették úgy, igazolva van, amit a zsidókkal szemben el kell és el lehet követni?

Ő maga később elfeledkezett róla, hogy az emberiség általa annyira bírált „halálos bűnei” között felsorolja azokat is, amelyeket íróasztal előtt ülve követnek el.

A zsidók deportálása, az ötvenes évek kitelepítései, Szarajevó piacterének lövetése, a magyarok fenyegetése a Délvidéken nem az utcán kezdődött. Azzal kezdődött, hogy először az íróasztalok mögött ülve valaki előre megfogalmazta ezeknek a cselekedeteknek az igazolását. Ez a megfogalmazás pedig azzal kezdődött, hogy az ember hideg fejjel a gyűlöletére hallgatott, s ez ellen nem védte meg sem az, hogy művész, sem az, hogy szakember.

Azzal kezdődött, hogy az ember tudta: jónak kell lennie. S nem volt elég ereje ahhoz, hogy emiatt a kényszer miatt, amely elválaszthatatlan volt tőle magától, ne haragudjék saját magára. S mert nem tudott tőle, ettől a kelltől megszabadulni, meggyűlölte saját magát. De mert magát – ritka kivételektől eltekintve, melynek többnyire öngyilkosság a vége – nem gyűlölhette, keresett magának valakit saját magán kívül, aki ellen a gyűlöletét fordíthatta. Így talált rá az európai kultúrkörben a politikai értelemben vett zsidóra, a szomszéd országokban a politikai értelemben vett magyarra, Boszniában a politikai értelemben vett muzulmánra. Akik ugyanúgy nem léteznek, ahogy a boszorkányok sem léteznek, de számára ugyanúgy léteznek, ahogy a boszorkányüldözők számára a boszorkányok. Csak azért léteznek, hogy önmaga helyett őket gyűlölhesse. S mivel még nem lehet elfejteni, hogy mindez hogyan vezethet a krematóriumokhoz, dühében, hogy már nyugodtan gyűlölni sem lehet, rátalál akár a szakemberekre is, vagy azokra, akik a szakértelemre hivatkoznak.

Azzal kezdődött, hogy tanult vagy született politikai szakemberként tudta: egy bizonyosságot fel kell mutatnia. Erre megfelel akár a nemzet (például a magyar), akár a társadalmi osztály (például a munkásosztály), akár a vallás (például az egyedül üdvözítő).

Politikai szakemberként azt is tudta, hogy fel kell mutatnia egy ellenséget is. Ehhez ugyanígy megfelel egy nemzet vagy egy társadalmi osztály, vagy egy vallás, de még a szakemberek is.

És azt is tudta, hogy mindaddig, ameddig az íróasztala mellett marad, és csak ír, biztonságban van. Nem követett el semmit, amiért felelősségre vonható.

Végül azt is jól tudta, hogy az a gondolatmenet, mely szerint valójában a saját magában lévő keresztényt gyűlöli, és azt a félelmetes energiát használja föl politikai szakemberként, melyet ez a gyűlölet benne fölszabadít, egyáltalán nem olyan magától értetődő a politikában. Ezért nem kell tartania attól, hogy azok az emberek, akikre számít, át fogják látni, mire biztatja őket.

Ők csak a politikai szakember szavaival találkoznak: „Ébresztő, magyarság! Megint félrevezettek! Elmúlt az őszirózsás forradalom, ez már a Kun Bélák időszaka, még akkor is, ha Lenint szidják az új Lenin-fiúk. Mi jöhet erre? Terror, katonák, vér és végső összeomlás.” (Magyar Rádió, 1990.) Stop.

„Nem lehet meghátrálni tovább a tény előtt, hogy bizony a romlásnak genetikai okai is vannak. Tudomásul kell venni, hogy túlságosan hosszú ideje élnek velünk együtt hátrányos helyzetű, sőt halmozottan hátrányos helyzetű rétegek, csoportok, amelyben a természetes kiválasztódás szigorúsága nem működik, mert nincs is értelme. A társadalomnak most az erős, életképes, munkára és teljesítményre szerveződő családokat kell támogatnia…” (Magyar Fórum, 1992.)

• Költői kérdés