Kőszeg Ferenc

Nyomtatóbarát változat

Beszélő: Pick Róbert fentebb idézett helyzetértékelése két évvel ezelőtt túlságosan borúlátónak tűnt, a valóság azonban sajnos lényegében igazolta. Közép-Európa átalakulása és ezzel a tömbpolitika vége már akkor, 1990 nyarán is tény volt, a Szovjetunió közeli felbomlását azonban még nem lehetett előre látni, mint ahogy azt sem, hogy a biztonságpolitika szürke zónája nem a NATO határaitól a Szovjetunió határáig, hanem a NATO határaitól a Csendes-óceánig húzódik majd. Mi következik mindebből ma, amikor felbomlott Jugoszlávia, egykori területén háború van, s bizonytalanná vált a cseh–szlovák állam jövője is?

– Mindenekelőtt az, hogy a Magyar Honvédség átalakulását fel kell gyorsítani. A két évvel ezelőtt indított Beszélő-vitának az volt a célja, hogy időben jeleztessék: az átalakítás nem várathat sokáig magára. A most bekövetkező válságok idején, amelyek nem országok, hanem nemzetek között robbannak ki, nem maradhat vákuum Közép-Európában. A Magyar Honvédség átszervezését minél előbb be kell fejezni, a parlamentnek pedig végre politikai döntést kell hoznia a honvédelem alapelveiről.

Beszélő: A honvédség átszervezése örökzöld téma, hiszen az átszervezés, a leépítés, egészen más politikai körülmények között, de már a Németh-kormány idején megkezdődött: a haderő jelentős csökkentését a kormány 1988 őszén határozta el. A Beszélőben folyt vita többek között azzal foglalkozott, hogy az akkor jelszószerűen hangoztatott átszervezési alapelv, a „körkörös védelem” semmitmondó, nem tartalmaz katonailag értelmezhető átszervezési alapelveket. Az új parlament viszont megalakulása óta nem jutott el odáig, hogy vita alakuljon ki a honvédelem alapelveiről. Korábban beterjesztett határozati javaslatait a kormány visszavonta, a régóta esedékes vitára a május végén benyújtott új szöveg alapján talán ősszel kerül sor, közben azonban változó elvek és igények szerint halad előre az átszervezés. A közvélemény minderről csak esetlegesen értesül. Horváth Lajos, a honvédelmi bizottság MDF-es tagja, a Magyar Honvéd április 3-i és 10-i számában közzétett egy tanulmányt, amelynek nyomán ismét kialakult egy vita a honvédelem alapelveiről. Horváth Lajos elgondolásai, amelyek sok tekintetben a jelenlegi katonai vezetés koncepcióját tükrözik, több ponton egybevágnak a Beszélő vitaindítójában megjelent nézetekkel. Horváth Lajos szerint a honvédség átszervezésének első lépése egy olyan gyors reagálású erő felállítása, amely a kritikus térségben viszonylag nagy tűzerővel azonnal és hatékonyan bevethető. A már idézett Beszélő-cikkben ez olvasható: „A magyar fegyveres erők tehát a bécsi megállapodás által korlátozott állandó készenléti fegyverben tartott erőkből és mozgósítható erőkből tevődnek össze. Az állandó készenléti erők magas harcértékű magasabb egységekből, és csökkentett harcértékű magasabb egységekből (keretalakulatokból) állnak. A magas harcértékű magasabb egységek elhelyezése megfelel a támadás várható fő irányának.” Változott-e az elmúlt két év során a Magyar Honvédség védelmi koncepciója?

– Horváth Lajos cikke tette láthatóvá, hogy a honvédség szervezésének kérdésében a korábbi elképzelésekhez képest a legutóbbi időkben éles változás következett be. Horváth Lajos véleménye még egy tekintetben összevág az enyémmel, nevezetesen abban, hogy két évvel ezelőtt is hangsúlyoztam, olyan légierővel kell rendelkeznünk, „amely legalább az ellencsapás időszakában képes a légi fölény kivívására”. Ehhez arra is szükség van, hogy megszűnjön az ország légvédelmi rendszerének „lyukas” volta. Ezzel szemben a koncepció harmadik pillére, a területvédelmi alakulatok létrehozása, nem azonos azzal, amiről én írtam. Cikkemben keretalakulatokról van szó, amelyeket úgy képzeltem, hogy öt területparancsnokság kötelékében helyezkednek el, mozgósítás esetén feltölthetők, s mintegy második lépcsőt alkotnak a hadműveleti területen. Horváth Lajos ezzel szemben, de összhangban a jelenleg érvényes szervezési tervekkel, a szó hagyományos értelmében vett területvédelemről ír.

Beszélő: A területvédelem gondolata már 1989-ben, a nyári politikai egyeztető tárgyalások során felvetődött, akkor még mint a Munkásőrség feloszlatásának alternatívája. Az MSZMP-oldal – Fejti György, Pozsgay – ajánlotta az ellenzéki oldalnak, hogy ne ragaszkodjon a Munkásőrség jogutód nélküli megszüntetéséhez, mert amúgy is azt tervezik, hogy a Munkásőrséget új néven területvédő szervezetté alakítják át.

– A honvédelmi vezetés a területvédelmi koncepciót a bécsi haderő-csökkentési tárgyalások keretében rendezett konferencián hozta szóba, 1990 elején. A területvédelem beépítését a katonai védelmi struktúrába nem tartom szerencsés ötletnek, mert a területvédelmi alakulatok a nevükből adódóan általában olyan fegyverzettel és harceszközökkel rendelkeznek, hogy nem alkalmasak a tábori hadseregen belüli alkalmazásra. Az elgondolásból a rendelkezésünkre álló erők és eszközök elaprózása következik, az alakulatok nagy része a hadműveleti területtől távol van, és rendeltetésük, kiképzésük többnyire helyhez köti őket. Természetesen hátországvédelmi csapatokra szükség van, de a területvédelem fogalmának bevezetésekor érdemes alaposan tanulmányozni, hogy milyen lehetőségeket biztosítanak erre az ország katonaföldrajzi adottságai. E kérdés tárgyilagos megítéléséhez azonban ismerni kellene azokat a politikai célokat, amelyeknek a jegyében e koncepció ismét felvetődött.

A Németh-kormány feltehetően elsősorban gazdasági okból határozta el a haderőcsökkentést, mielőtt a bécsi tárgyalások lezárultak, vagy akár eredményük körvonalazódott volna. Ez persze olyan helyzetben történt, amikor még senki sem gondolta, hogy a Varsói Szerződés ténylegesen meg fog szűnni. A rendszerváltás után, illetve a Varsói Szerződés felbomlása után, a honvédség politikai vezetése előhozakodott a körkörös védelem jelszavával. Én azonban a hangsúlyt most a védelemre tenném, a védelemre egy olyan helyzetben, amikor az ország nem tartozik semmilyen katonai szövetséghez. Egy országnak, amely védelemre rendezkedik be, számolnia kell döntése egyik katonai következményével, mégpedig azzal, hogy lemond a kezdeményezésről. A továbbiakban tehát nem ő határozza meg, hol, mikor következik be és milyen erejű lesz a csapás. A kezdeményezésről való lemondásból, ebből a politikailag feltétlenül helyes, sőt egyedül lehetséges döntésből katonai szempontból legalább négy dolog következik közvetlenül, illetve kellett volna, hogy következzen, nyomban a rendszerváltás után. 1. Ha lemondok a kezdeményezésről, nekem kell olyan készenléti erőkkel rendelkeznem, amelyek váratlan támadás esetén is lehetővé teszik a védelmet. Hadd idézzek én is a két évvel ezelőtt írt cikkemből: „A fegyverben tartott erőnek képesnek kell lenni az első védelmi hadművelet sikeres megvívására, az első mozgósított magasabb egységek beérkezéséig.” 2. Mozgósítás. Egy hadsereg, amelynek a méretét politikai és anyagi okból korlátozzák, rendkívül szervezett, rugalmas és gyors mozgósítási rendszerrel kell rendelkeznie, enélkül nem folytathat sikeres védelmi tevékenységet. 3. Megszűnik a központosított gazdálkodás, előrehalad a privatizáció, a kezdeményezés elvetése kizárja azt a lehetőséget, hogy utasításokkal át lehessen állítani az ország gazdaságát hadigazdaságra. Ebből az következik, hogy a békeidőszakban jelentős anyagi készleteket kell felhalmozni. 4. A vezetési és információs rendszernek, beleértve a közigazgatást, képesnek kell lennie arra, hogy átváltson a hadi körülményekre.

A ’90-es cikkemben használtam a „hatékony ellencsapás” kifejezést. A honvédelmi alapelvek korábbi változataiban ez a kifejezés nem szerepelt, mert azok abból indultak ki, hogy csupán korlátozott idejű védelmi tevékenységre van szükség, s eközben majd a politika megoldja a problémát. Az alapelvek legutóbbi változatában, végre, megjelent az ellencsapás gondolata. Nagyon helyesen, mert ellencsapás nélkül nincs aktív védelmi hadművelet. Ha azonban ellencsapást akarok végrehajtani, ezt a hadsereg szervezetének is tükröznie kell. Van még egy katonai fogalom, amely véleményem szerint továbbra sem kap a helyzetünknek megfelelő hangsúlyt: a találkozó harc, esetleg találkozó ütközet. Magyarország határai nyitottak, és ezen nem is szabad változtatni, mert súlyos politikai károkat okoznánk magunknak és a határon túli magyarságnak. Ugyanakkor megoldatlan a határközeli katonai és más fegyveres tevékenység hatékony nemzetközi szabályozása. Az elmúlt év során ennek súlyos következményeit tapasztalhattuk. Mindezt figyelembe véve a honvédségnek – főképpen az állandóan készenlétben lévő alakulatoknak – fel kell készülnie találkozó harcokra.

Tekintettel az ország földrajzi adottságaira, arra, hogy méreteinél fogva nincs jelentős hadműveleti mélysége, minden nagyobb hadgyakorlat a határ túloldalán, pusztán katonai szempontból, veszélyhelyzetnek tekinthető, hiszen az alakulatok gyakorlat ürügyén is felvehetik a hadműveleti csoportosítást, és egy hadsereg méretű gyakorlat esetében nem lehet tudni, hogy megállnak-e a határnál vagy sem. Ha nincs megfelelő készenléti erő, akkor az esetleges konfliktusok szükségszerűen eszkalálódnak: ha a másik fél lép, erre mindig ellenlépéssel kell válaszolni, s ettől a helyzet egyre feszültebbé válik. Ha ellenben az ország egy bizonyos szintig mindig fel van készülve a konfliktusra, nincsen örökös lépéskényszerben.

Beszélő: Lapunk arra törekszik, hogy ez a beszélgetés egy újabb vita kezdete legyen. Azt szeretnénk, ha a fenti fejtegetéshez katonák és civil politikusok hozzáfűznék a maguk támogató vagy bíráló véleményét. A felsorolt négy követelmény közül azonban egy különösen nyugtalanítónak hangzik. A vezetési rendszer s benne a közigazgatás katonai célú átállítására gondolok. Az önkormányzati hatásköri törvénynek a honvédelmi igazgatásra vonatkozó része nem kapta meg a szükséges kétharmados többséget, ezt a kérdést tehát nyilván a készülő honvédelmi törvényben kell szabályozni. A honvédelmi igazgatás révén, a háborús helyzetre való gyors átállíthatóság nevében, az önkormányzati rendszerre ráépülhet egy olyan katonai igazgatás, amely az önkormányzatokat békében is militarizálja – bár a honvédelmi törvény jelenlegi koncepciója erőteljesen tiltakozik e feltételezés ellen.

– Sajnos tudomásul kell venni: elképzelhetetlen, hogy hadi körülmények között önkormányzati igazgatási rendszer működjön. Nem szavazás kérdése, hogy felvegyük-e a gázálarcot vagy a rohamsisakot. Háborús körülmények között egységes és feszesen hierarchizált vezetési rendszerre van szükség. Ennek csúcsán az alkotmány értelmében a honvédelmi tanács áll, amelynek elnöke a köztársasági elnök. A honvédelmi tanács alatt egy, a békebeli rendszertől eltérő rendszernek kell működnie, s a kettőt nem szabad összemosni, bár a hadiközigazgatás nagyrészt nyilván ugyanazokkal az emberekkel dolgozik, mint a békés. Hadiállapot esetén azonban az önkormányzati testület működésének valószínűleg szünetelnie kell, a polgármester pedig a köztársasági megbízott alárendeltjévé válik.

Beszélő: Ennek az elgondolásnak két nagy veszélye van, s ezek máris látszanak a honvédelmi törvény még csak készülő tervezetében. Az egyik az, hogy az önkormányzati rendszer összeépül egy deklaráltan hierarchikus rendszerrel, hiszen a katonai igazgatásnak már békében is megvannak a maga feladatai. E feladatok körét aztán, tekintettel a kormány amúgy is meglévő centralizációs törekvéseire, könnyen lehet bővíteni egyszerű többséggel meghozható törvényekkel, sőt akár rendeleti úton is. A másik veszély az, hogy lokális vagy regionális konfliktusokat úgy lehet értelmezni, vagy esetleg úgy fel lehet nagyítani, hogy megindokolják a szükségállapotra jellemző intézkedések és főképp irányítási modellek bevezetését.

– Ezért fontos a két rendszer világos elkülönítése. Természetesen az alárendeltségi rendszernek békés körülmények között is létre kell jönnie, és működőképesnek kell lennie, de világosnak kell lennie, hogy mikor működik a szervezet az egyik, és mikor a másik rendszerben. A polgármester csak törvényben meghatározott helyzetekben és törvényben meghatározott feladatok végrehajtása esetén alárendeltje a köztársasági megbízottnak. A problémát részben meg lehet kerülni azzal, hogy nem a polgármester, hanem a jegyző a köztársasági megbízott alárendeltje. Ez azonban azt jelenti, hogy a katonai igazgatási feladatok dolgában a jegyző nem a polgármesternek felelős, hadiállapot esetén pedig a polgármester számos funkcióját a jegyző veszi át. Ennek a megoldásnak az az előnye, hogy minden helyzetben elkülöníti a választott és a kinevezett tisztségviselők alárendeltségi viszonyait, hátránya viszont, hogy a jegyzőt két úr szolgájává teszi.

Beszélő: A fentebb jelzett aggályokat egyik megoldás sem küszöböli ki. Térjünk azonban vissza a hadsereg és a biztonság kérdéséhez. Magyarország előre – még a haderő-csökkentési megállapodás párizsi aláírása előtt – megkezdte a hadsereg leszerelését. A megegyezésben részt vevő többi ország ezt nem tette meg, sőt az aláíró országok egy része már nem is létezik, vagy épp felbomlóban van. Vajon nem szaladtunk leszerelés dolgában túlzottan előre?

– A jelenlegi katonai költségvetés a csökkentett hadsereg fenntartását is éppenhogy tudja csak biztosítani, egy nagyobb hadseregnek sokkal nagyobb lenne a költségigénye. Az ország védelmét azonban a jelenlegi hadsereg is biztosítani tudja, ha jól van szervezve, és ha az alkalmazásának optimális lehetősége biztosított. A kulcskérdés a veszteségek pótlása. Tegyük fel, hogy annyi harceszközzel rendelkezünk, amennyit a bécsi megállapodás engedélyez a számunkra. Ha megkezdődik a fegyveres küzdelem, ha a harceszközeinket elkezdjük használni, a számuk nyomban csökken. A kérdés az, tudjuk-e és hogyan tudjuk, milyen forrásokból, mennyi idő alatt pótolni az elszenvedett veszteségeket.

Beszélő: Légierőben jóval alatta vagyunk annak a repülőgépszámnak, amekkorával a bécsi megállapodás értelmében rendelkezhetünk. Holott a védelem egyik alapvető kérdése, hogy biztosítható-e a légi fölény a harc területén.

– 1989-ben a repülőgépeink állapota olyan volt, hogy a számuk csökkentésével valószínűleg nem hoztunk túl nagy áldozatot. A légierő fejlesztése nagyon sürgető, de egyúttal igen drága feladat. Ezért különösen sajnálatos, hogy azt az 1,1 milliárd forintot, amelyet az Országgyűlés Horváth Lajos javaslata alapján a légierő korszerűsítésére megszavazott, nem sikerült elkölteni, s a tervezett korszerűsítés egyelőre meg sem kezdődött.

Beszélő: Sokan úgy vélik, az ország gazdasági helyzete, a munkanélküliség, az elszegényedés, az egészségügy, az oktatás leromlása sokkal súlyosabb és sokkal közvetlenebb veszedelmeket rejt, mint az az elvi, de kevéssé valószínű eshetőség, hogy az országot külső támadás éri.

– Mint katona, a honvédelmi miniszterrel értek egyet: a tűzoltóságot sem azért tartják fenn, mert mindig tűz van. Nem tételezem fel, hogy bármely szomszédos országnak volna olyan politikai célja, amelyet fegyveres erővel kívánna elérni. Ugyanakkor nem zárható ki, hogy egy határ menti konfliktus, ha nem áll szemben vele megfelelő erő, kiszélesedhet. Az erő hiánya a Kárpát-medence közepén kihívást jelent. Egy, a védelemre nem képes hadsereg ebben a térségben éppen olyan veszélyes, mint egy túlfegyverkezett hadsereg. A nemzetközi szervezetektől elvárható biztonsági garanciák egyelőre nem megnyugtatóak. Egyetlen országot vagy országcsoportot sem lehet arra késztetni, hogy olyat tegyen, ami nem áll érdekében. A NATO-ba való felvétel – ködkép, csak a gondjaikat súlyosbítanák, ha gyenge és konfliktusokkal körülvett országokat integrálnának. Ha azonban a Közép-Európába beáramló tőke egy bizonyos kritikus tömeget meghalad, ha a kelet-közép-európai piac beleolvad az Európai Közösségbe, akkor a NATO vagy a Nyugat-Európai Unió védernyője is kinyílik Magyarország fölött.

• Belföld