Seres László

Nyomtatóbarát változat

Úgy tudom, tavaly Demszky Gábor ötlete volt Budapestre hívni a Liberális Internacionálét (LI). Mi ennek a konkrét értelme, azon túl, hogy a rendezvény nyilván az SZDSZ-kampány egyik fénypontja?

Az ötlet az enyém volt, de kétségkívül akkor került napirendre, amikor Demszky Gábor pártelnök lett. Az LI eddig egyetlen alkalommal sem tartott kongresszust Közép- és Kelet-Európában, el lehet képzelni, mekkora a verseny a tagpártok között, hogy az ő országukban rendezzék meg. Magyarország, amely bizonyos értelemben a liberalizmus fellegvárának számított a térségben…

…úgy tíz évvel ezelőtt…

…igen, szóval Magyarország eddig azért nem kaphatta meg a kongresszus megrendezésének jogát, mert két tagpártja is volt, és az LI úgy látta, hogy ahol két vendéglátó párt is van, ott egy sincs. A Fidesz tavalyi kilépésével azonban ez megváltozott. Épp kint voltam egy LI-gyűlésen, amikor ez történt, és én még aznap benyújtottam az igényt a 2002-es kongresszus magyarországi megrendezésére.

Ennyire hatékony tud lenni a hazai lobbierő.

Valóban komoly lobbierő van a döntés mögött: ez az SZDSZ 1989 óta tartó munkájának, Szent-Iványi Istvánnak és az én munkámnak az elismerése is. Ami számunkra fontos, az az, hogy bennünk és a választóinkban is tudatosuljon: nem vagyunk egyedül a véleményünkkel, a nemzetközi közösségben vannak még más liberális pártok is, amelyek hasonlóképpen gondolkodnak, mint mi. Nyugaton a szociáldemokrata és a konzervatív pártok is osztják a liberális minimumot, ez ugye nálunk távolról sincs így.

Úgy emlékszem, tavaly még a kormányzati korrupció volt a kongresszus tervezett főtémája, most viszont a jó kormányzás (good governance) a súlypont.

Rosszul emlékszik. A kétévenkénti kongresszus témáját a vendéglátó párt és az LI együttesen dönti el, a good governance az én javaslatom volt. Olyan kongresszust képzeltünk el, amely túlmutat a Fidesz-SZDSZ ellentéten és jóval szélesebb horizontot nyit. Az biztos, hogy mivel a kongresszus Budapesten lesz, erősek lesznek a magyarországi áthallások, így reményeink szerint a korrupciómentes kormányzás témája erőteljesen fog megjelenni a kongresszus munkájában.

Említette az áthallásokat. A Bauer Tamás által összeállított színvonalas kongresszusi dokumentum mintha több ponton magyarországi aktuális viszonyokra utalna: például hogy nem jó, ha az állam a középosztálynak oszt vissza közpénzt, vagy hogy milyen fontos állam és egyház szétválasztása. Csupa olyan ügy, ami a norvég vagy a kanadai testvérpárt számára evidencia.

Ezek a megállapítások a kongresszus időzítésétől, a magyarországi kampánytól függetlenül is igazak. A Bauer Tamás-féle dokumentum alapértékei, meglátásai igazak, de nyilvánvaló, hogy a hangsúlyok országonként eltérnek. Igyekeztünk olyan anyagot készíteni, amely a legtöbb liberális párt számára elfogadható.

Az LI nincs igazán jelen a nemzetközi sajtóban, aktivitása csekély, az európai kérdések közül utoljára valami évekkel ezelőtti macedón témájú nyilatkozat van a honlapján. Cinikus felvetés, de nem volt valahol igaza a Fidesznek, hogy kilépett egy ilyen Mickey Mouse-szervezetből?

Ha megnézzük a sajtót, azt látjuk, hogy a Szocialista Internacionálé vagy az EDU sem szerepel benne feltétlenül többször, mint az LI, annak ellenére, hogy Európában a szocialista és a konzervatív pártoknak nagyobb a jelentőségük. Egy nyilatkozattal nyilván nem lehet eldönteni a világ sorsát, ezek egymásra épülő apró munkák. Az LI-ben vannak jelentéktelen pártok, vannak olyanok, mint az SZDSZ, amelyek nem jelentéktelenek, de nem is meghatározóak, és vannak benne meghatározó erejű, kormányzó pozícióban lévő pártok, mint például a kanadai, dán, holland liberálisok. Hollandiában és Dániában a legnagyobb kormánypártot a liberálisok alkotják, akárcsak Szlovéniában, Lettországban és Észtországban.

Mennyire liberális a Liberális Internacionálé? A kongresszusi anyagok, tervezetmódosítások között rendre szociáldemokrata gondolatok bukkannak fel (például a holland D66 vagy a dán radikálisok részéről), mint az állami esélykiegyenlítés vagy a pozitív diszkrimináció.

A holland D66 kétségkívül balliberális párt, a VVD viszont konzervatív-liberálisnak minősül. Az LI-nek szociálliberális és konzervatív-liberális tagjai is vannak, a szervezet különböző pártok véleménycserélésre alkalmas fóruma, nem látom különösebb értelmét az arról szóló vitának, hogy ki mennyire liberális. Tapasztalatom szerint az alapvető értékekben egyetértés van, így például a globalizáció, a szabad kereskedelem támogatása vagy az emberi jogok hangsúlyozása terén. Ugyanakkor például a brit LibDem, noha igazi liberális párt, az előző választási kampányban arra kényszerült, hogy a Labourtől balra helyezze el magát, adóemelést, ingyenes szociális ellátást hirdetett. Ettől még, ha egy brit liberálissal beszélgetek, kétségem sincs afelől, hogy ő liberális.

Említette a globalizációt. Miért van az, hogy miközben az elmúlt tíz évben egyértelműen fejlődött és gazdagodott a világ, javult a szegénység és a környezet helyzete, addig a globalizáció barátai, így a liberálisok, állandóan magyarázkodni kényszerülnek, defenzívába szorultak a globalizáció miatt?

Valószínűleg azért, mert a globalizáció nehezen kiismerhető, sokak szerint félelmetes folyamat, amellyel szemben úgy érzik, védtelenek. Ezért azon gondolkodnak, hogyan tudnák kivédeni, nem pedig azon, hogyan tudnák az előnyükre fordítani. A felszínen jó érveik vannak az antiglobalistáknak, amikor szóvá teszik afrikai és ázsiai országok elmaradottságát, szegénységét, globalizációból való kimaradását – de megfeledkeznek arról, hogy éppen az ottani kormányok nem hajlandók részt venni a globalizációban. A nyugati pénzeket felveszik, de csak a régi korrupt struktúrákat tartják fenn velük, a good governance elveit már nem akarják átvenni.

Hogyan dőlt el annak idején, hogy az SZDSZ az LI tagja legyen? A rendszerváltáskor, a Kék Könyvben a párt egyértelműen Nyugat-barát, liberális programmal lépett fel, de még 1992 végén, 1993 elején is jelentős belső vita volt az internacionálékhoz való viszonyról. Mécs Imre és a szociális szárny inkább a Szocintern felé húzott, Pető Iván még 1994-ben is „szociálliberális” pártként írta le az SZDSZ-t.

Amikor ez a kérdés előkerült, még nem lehetett tudni, hogy az MSZP-nek van-e jövője. A Charta szerveződése előtt voltunk, a szocialista párt elszigetelt helyzetben volt, nem lehetett kizárni, hogy az 1994-es választásokra eltűnik a színről. Kétségtelenül volt olyan vélemény az SZDSZ-en belül, hogy mennyivel jobb lenne, ha az SZDSZ foglalná el a politikai paletta szociáldemokrata, szociálliberális baloldalát. Kis János is hezitált az internacionálékhoz való tartozás kérdésében.

Ez így épp olyan hűvös, számító pozicionálásnak tűnik, mint amilyet az SZDSZ a mai napig felró a Fidesznek, annak tudatos jobbra tolódásáért. És joggal.

Az SZDSZ-en belül mindig erős vonulata volt a szolidaritás eszméjének, amely számomra is összeegyeztethető a liberalizmussal. Volt egy markáns konzervatív–liberális platform a pártban, és volt egy erős szociális szárny is, amelyik azt mondta: a rendszerváltás időszaka, a hirtelen megnőtt munkanélküliség olyan megrázkódtatás volt a lakosság számára, annyian vesztették el létbiztonságukat, hogy felelős párt nem mehet el a szegénység, az emberi tragédiák mellett. Én is úgy gondolom, nem lenne ördögtől való, ha a Szocialista Internacionálé tagja lennénk – bár nem bánom, hogy nem így alakult. Ott is nagyon sokféle párt van, egészen kiváló liberális pártoktól egészen elfogadhatatlan baloldali pártokig. Ugyanez a helyzet az EDU-ban. Úgyhogy voltak viták, de a többség végül a Liberális Internacionálé mellett tört lándzsát.

Utoljára Demszky Gábor próbálta meg pártelnökként újrapozicionálni az SZDSZ-t. Nem mondta így, de azt üzente, hogy egyenlő távolságot kell tartani a két nagy korrupt, etatista párttól, és hogy az SZDSZ liberális értékeit, önállóságát kell hangsúlyozni. Miért kellett ennek az elképzelésnek megbuknia?

Én azt gondolom, hogy nem a koncepció bukott meg, hanem a végrehajtása. Egyetértek azzal, hogy most a fő cél a Fidesz-kormány leváltása, de hihetetlen távolságokat látok az MSZP és az SZDSZ között is. A probléma ott van, és ez világtapasztalat, hogy az nem üzenet, hogy „mi a centrumban vagyunk”. Ennek politikai tartalma nincsen. Azt pedig soha senki nem vonta kétségbe, hogy az SZDSZ önálló liberális párt. Tudomásul kell venni azonban, hogy amikor a Fidesz van hatalmon, amikor Orbán Viktor ilyen keményen etatista, antiliberális, a demokrácia intézményeit szinte naponta támadó politikát folytat, akkor ők a fő ellenfelünk, nem a szocialisták, bármennyi fenntartásunk van is velük szemben. Ha a szocialisták nyerik meg a választásokat, akkor hasonló esetben őket kell majd bírálni. Ahol két nagy párt golyószóróval vagy ágyúval lövi egymást, ott nem állhatsz középen, mert téged fog eltalálni a golyó.

Mi a garancia arra, hogy esetleges új MSZP–SZDSZ-koalícióban nem fog felmorzsolódni a liberális párt? Milyen lényeges következtetéseket vontak le az előző koalícióból, illetve az 1998-as bukásból?

Én azt tapasztalom, hogy az SZDSZ szembenézett az 1994–98-as időszakban elkövetett hibáival. Európa-szerte azt látom, hogy a koalíciós kormányzás előnyeit a nagy pártok élvezik, a kudarcok meg a kis pártokat sújtják. Ha 2002 áprilisa után ismét létrejön egy MSZP–SZDSZ-koalíció, akkor nemcsak a magunk számára, de a koalíciós partnerünk és a ránk szavazó liberális polgárok számára is világossá kell tennünk: mik azok a célok, amik miatt bemegyünk a koalícióba, és hogyan teljesítjük ezeket a célokat. Az 1994-es koalíciós szerződés túlságosan eljárási szempontú volt, arról szólt, hogy ha konfliktus van, azt milyen módon kell rendezni. Ez fontos, de nem alapvető. Az igazán fontos a politika tartalma, mindaz, ami az ország javát szolgálja: az, hogy melyik évben milyen adócsökkentést kell a parlamentnek elfogadnia, hogy mikor állnak fel az egymással versengő egészségbiztosítók. Ha ezek nem teljesülnek, világossá kell tennünk, hogy kilépünk, hiszen e célok miatt léptünk be a koalícióba. A feladat akkor az lesz, hogy legyünk okosabbak a körülményeinknél.

• Szabad elvek