Skip to main content

…vodkáról, dohányról meg a füstölt heringről

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Mint arról a magyar sajtó is kellő terjedelemben beszámolt, egy arhangelszki fakitermelő vállalat dolgozói megkapták a fizetésüket. Ilyesmire korábban is volt példa, megesett már az arhangelszki favágókkal, hogy fizetést kaptak, persze nem túl gyakran, örültek is neki, szívből és őszintén, ahogyan csak az orosz ember tud örülni, ha pénzt kap, és még Szibériába se hurcolják. Mert másképp van ez itt, mint a kifejlett, bejáratott, olajozottan működő kapitalizmusban, ahol a dolgozó tömegek bérrabszolgává vannak alázva, a tőkés pedig időben és pontosan fizet nekik, hogy a kizsákmányolás mértékének szüntelen fokozását ily módon elleplezze. A kelet-európai vállalkozó a manipulációnak ezen kifinomult eszközeit még nem ismeri, egyelőre a fölhalmozással van elfoglalva, további finomkodásokra se kedve, se ideje nincs, ha úgy hozza a sors, fizet, ha nem, nem. És a sors, mint tudjuk, ritkán hozza úgy.

Nem világos, hogy amaz arhangelszki fakitermelő vállalat, ahol a sors most mégiscsak úgy hozta, magánkézben van-e, vagy állami tulajdon, mindegy is, lényeg az, hogy a bérfizetés mint olyan ott sem lélektelenül ismétlődő, gépies automatizmus, hanem igenis ünnep, a létezés kitüntetett pillanata, amikor a lélek elcsöndesedik, befelé fordul, s önnön mélységeiben a jelenségvilág mögötti végső alapelvet fölismeri. Így lehetett ez a közelmúltban is, amikor az arhangelszki favágók bért kaptak megint, de – mint az újsághírből kiderült – bérüket nem rubelben vették kézhez, de nem is dollárban, fontban vagy mongol tugrikban, mint gondolnók.

A favágók tamponban kapták meg a fizetésüket.

Szűk látókörűek vagyunk, sajnos, felszínes gondolkodásúak és hebehurgyák, ennélfogva ilyesmit hallván meghökkenünk, és csodálkozva húzzuk fel a szemöldökünket. Azt hisszük, mégiscsak abszurdum, hogy a favágót tamponnal fizessék ki, a favágónak pénz kell, amin vodkát vesz, dohányt meg füstölt heringet, tampon viszont nem kell nekije egyáltalán.

Tévedés.

Örültek a tamponnak a favágók nagyon.

Magunk is tudjuk, hogy a pénz valójában semmi, illúzió, amely további illúziókat generál, s ekképpen – mint Szent Pál közli – minden gonosznak a gyökere is. Állítólag becserélhető akármire, állítólag semmi sincs a földön, amit meg ne vehetnénk rajta, sőt, ahogy egy Maugham nevezetű mondja, legfőbb értéke az, hogy a birtokában bárkit bármikor a jó büdös francba elzavarhatunk, egyébként meg – mondja ugyanez a Maugham – a pénz a hatodik érzék, ez teszi lehetővé, hogy élvezzük a többi ötöt. Igen – mindaddig, amíg az illúziók zárt mókuskereke egyenletes fordulatszámmal pörög tovább.

Viszont Arhangelszkben ilyen kerék nincs is.

Ezek a favágók nem Óz birodalmában élnek, hanem a valóságban. A valóságban pedig pár százezer rubel annyit ér, mint a papír, amire nyomták, a rubel nem vodka, dohány vagy füstölt hering, hanem csak pár gramm cellulóz, és az is marad.

Nem így a tampon.

Mért érdekel minket az arhangelszki favágók tamponja ennyire?

Azért, mert már az óvodában megtanultuk, hogy a nagy Szovjetunió előttünk jár, a világ proletárjai pedig ráemelik reménykedő tekintetüket, hogy a Szovjetunió jelenében tulajdon jövőjüket szemlélhessék. Mármost lehet, hogy ez nem is akkora baromság, mint hinnők.

Tehát: nem tudjuk, hány tampont lehet keresni havonta a Pinyega-menti erdőkben, mindenesetre azt egyszer megkapja az ember, utána ugye elcseréli ágybetétre, az ágybetétet légipostai borítékra, a borítékot gázálarcra, a gázálarcot aranyér elleni kenőcsre, és így tovább mindaddig, amíg vodkához, dohányhoz és füstölt heringhez nem jut, utána eszik, iszik, és elégedetten megy vissza fát vágni a Pinyegához.

Valójában az irigység beszél belőlünk.

Egy közép-európai kis ország kulturális életének dolgozói reménykedő tekintetüket az arhangelszki favágókra emelik. Mert nálunk se szokott lenni fizetés, pláne nem szokott lenni honorárium, viszont itten még tampon sincs. Ha volna, akkor csere így, csere úgy, mígnem – nemzeti sajátosságainknak megfelelően – fehérborra, cigarettára és füstölt csülökre tennénk szert, ezeket mértékkel fogyasztanánk, és elégedetten vágnánk a fát tovább. Most viszont elégedetlenül vágjuk, mert az a száraz, tiszta érzés, ami a tampontól van, az fájón hiányzik minekünk.






























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon