Révész Sándor

Nyomtatóbarát változat

Ha Göncz Árpád döntései nem felelnének meg az Alkotmánybíróság határozatának, akkor nem támogathatnánk őket akkor sem, ha minden egyéb szempontból, fontos szempontokból ezt kellene tennünk. A köztársasági elnöknek jobb meggyőződése és az általa (is) hangoztatott érvek ellenére alá kellene írnia a miniszterelnök előterjesztését, ha nem feltételezhetné alapos okkal, hogy ezzel a közszolgálati médiumok személyi tényezők következtében azonnal és közvetlenül és másképp el nem hárítható módon képtelenné válnának valamely alapfeladatuk (például a pártatlan tájékoztatás feladatának) ellátására.

Az alapos ok

Göncz Árpád az alelnökök márciusi kinevezése óta következetesen elutasít minden olyan személyi javaslatot, amely mögött csupán egyoldalú, kormánypárti politikai támogatás áll, mégpedig anélkül, hogy a kinevezendő, illetve a mostani elnökök felmentésével egyszemélyi vezetővé váló személyek egyéniségével, életútjával, megnyilatkozásaival stb. érdemben foglalkozna. Az elnöki döntések hivatalos és nem hivatalos indoklásaiban soha nem szerepelt ilyen elem.

Ez az eljárás akkor és (ne kínozzuk tovább az olvasót) azért felel meg az Alkotmánybíróság határozatának, ha (mert) az alapos okkal való feltételezéshez elegendő az a tény, hogy a szóban forgó személy a jelenlegi helyzetben annak ellenére vállalja a megbízatást, hogy csupán a kormánypártok bizalmát élvezi.

A kormánypártok a személyi változásoktól a véleményük szerint megbomlott politikai egyensúly helyreállítását várják, hiszen a felmentési javaslatoknak éppen az egyensúly megbomlása a legfontosabb hivatalos indoka. A lehető legalaposabb okkal feltételezhető tehát, hogy aki ezzel a háttérrel elfogadja és elnyeri a kormánypártok egyoldalú támogatását, az politikai arányeltolódást kíván előidézni a médiumokban, hiszen mi másért nyerné el és fogadná el ezt a támogatást.

A köztársasági elnök ebben a helyzetben elkerülhetetlenül politikai döntésre kényszerül. Vagy azt gondolja a kormánypártokkal együtt, hogy a személyi döntéstől várható politikai eltolódással válik képessé a Magyar Rádió és a Magyar Televízió a pártatlan tájékoztatás alapkövetelményének teljesítésére, vagy azt gondolja a többi parlamenti párttal együtt, hogy ezáltal válik képtelenné erre, és ebben az esetben az ő lehetősége és kötelessége, hogy ezt megakadályozza, ennek megakadályozására másnak és másképp nincs lehetősége.

Ehhez nincs szükség az alkotmánybírósági határozat erőltetett szofisztikált értelmezésére, aki a fenti kérdés megválaszolásában politikailag egyetért az elnökkel és osztja félelmeit, az alkotmányos szempontból is egyetérthet vele. A döntés ebből a szempontból sem kínos.

Más kérdés, hogy a kormánypártok a kormány legitimitását kérdőjeleznek meg, ha elfogadnák, hogy a személyi előterjesztés (alapos okkal feltételezhetően) a médiumok alkotmányos működését támadja, nekik tehát Göncz Árpád döntését feltétlenül alkotmányellenesnek kell tartaniuk.

Új trükkhöz új férfi kell…

A médiumelnökök eltávolítását célzó mostani kísérletben az előzőekhez képest van három új elem. A kormányfő és az államfő előzetes megállapodása, a Gombár és Hankiss helyébe álló alelnökök „ügyvezetői jellegű elnöki jogköre” a médiatörvény megszületéséig és Sára Sándor személye.

Ami az előzetes megállapodást illeti, abban lényegében azt rögzítették, hogy Göncz Árpád a kinevezés ügyében nem ragaszkodik máshoz, mint amihez ragaszkodhat, s hogy nem fogja alapos okkal feltételezni a pártatlan tájékoztatás veszélyeztetését arról a jelöltről, aki a kulturális bizottsági tagok kétharmadának (vagyis az ellenzéki képviselők legalább és mindössze egyötödének) bizalmát bírja. Az Alkotmánybíróság határozata nem ad mérlegelési lehetőséget Göncz Árpád számára a kinevezés időpontját és célszerűségét illetően, az a tény tehát, hogy ő a médiatörvény megszületése előtt is aláírná a kétharmados többséggel támogatott jelöltek kinevezését, nem jelentheti azt, hogy ő ezt a sorrendi cserét célszerűnek tartja, és nem jelent állásfoglalást a kormánypártok és az ellenzék ezzel kapcsolatos vitájában, csupán azt jelenti, hogy tiszteletben tartja az Alkotmánybíróság döntését.

Ami az „ügyvezetői jellegű elnöki jogkörrel” tevékenykedő alelnökök jogosítványait illeti, azokat semmilyen dokumentum nem rögzíti, a korlátozottságot semmi nem garantálja. Ezzel kapcsolatban a kormány nem is vállalt konkrét kötelezettségeket, s ha vállalt volna, se lennének eszközei azok érvényesítésére (a motivációiról már nem is beszélve). Kulin Ferenc volt az egyetlen, aki ezzel kapcsolatban valami konkrétumot említett. Ő azt nyilatkozta, hogy az ügyvezető alelnök például nem helyezhetné vissza pozícióikba Győry Bélát, Pálfy G.-t és Chrudinákot, de a kiszemelt ügyvivő, Sára Sándor ebben már korántsem volt biztos. A kormányfő márciusban egyszer már átverte az elnököt, amikor kvázi gazdasági alelnökökként, menedzserekként fogadtatta el vele a politikai komisszár szerepébe szánt bizalmasait. Még egyszer ez a trükk nem jön be.

Sára Sándorról személy szerint senki semmi rosszat nem mondott, jót annál inkább. Ő kétségtelenül „alapember” az élő magyar kultúrában, a vele készült interjúnak köszönhető, hogy a Magyar Fórum legutóbbi számában hosszú idő után volt egy teljes oldal, ami tisztességes lapban is megjelenhetett volna. Van azonban itt azért egy aggályos mozzanat. Tudniillik a Magyar Szellemi Védegylet. A Magyar Szellemi Védegylet az, amely a legrégebben (már 1991 januárja óta) és a legszélsőségesebb hangnemben nyilatkozatok sorában követeli a közszolgálati média szoros kormány-alárendeltségbe vetését és a kormánykoalícióval szemben álló nézeteknek mint nemzetellenes, idegen, romboló eszméknek a médiumokból való gyökeres kiirtását. Az MSZV állásfoglalásaiban hemzsegnek az alkotmánnyal, a készülő médiatörvény bármely változatával és a kormány hivatalos médiapolitikájával összeegyeztethetetlen kitételek. Sára Sándor tiszteletbeli tagja a védegyletnek. Mint tiszteletbeli tag a nyilatkozatok megfogalmazásában nyilván nem vett részt, de soha egyetlen szóval nem határolta el magát a védegylet egyetlen megnyilvánulásától sem, soha nem jelezte, hogy nem azonosul az MSZV nézeteivel, felmerülhet tehát a gyanú, hogy azonosul velük. Márpedig elképzelhetetlen, hogy aki ezekkel azonosul, az a Magyar Televízió vezetője lehessen, amíg demokrácia van ebben az országban.

(Fotó: Szilágyi Lenke)

• Belföld