Skip to main content

A csapda

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Lapunk előző számában két cikkben is foglalkoztunk az utcai könyvterjesztés ügyével. Témánkhoz kapcsolódó írásként közöljük az egyik érintett, a Katalizátor Iroda nyílt levelét. Ugyanilyen készséggel közölnénk a főpolgármester, bármelyik kerületi polgármester vagy az ügyben intézkedő hatóságok kommentárját a kérdéshez, amely a hétfői könyvlefoglalások után a szó szoros értelmében az utca ügye lett.

A Katalizátor iránti rokonszenvünk ellenére bürokratikus merevséggel meg kell jegyeznünk: a hatóságok nem Petri György, Márai Sándor és Henri Bergson műveit „vették őrizetbe”, hanem egy engedély nélkül felállított árusítópultot foglaltak le, amely történetesen a felsorolt szerzők könyveit tartalmazta.

A főpolgármester védelmében: Demszky Gábor többször javasolta, hozzanak létre a könyvárusok olyan képviseleti szervet, amellyel a főváros megkezdheti az érdekegyeztető tárgyalásokat. Az ajánlat sajnos későn hangzott el, olyankor, amikor a kerületek már lendületben voltak, és rohamozni kezdték a könyveseket. A könyvesek viszont bénán toporogtak, egyéni engedélyek után szaladgáltak, ahelyett hogy valóban létrehozták volna az érdekképviseletüket.

Értesüléseink szerint az első egyeztető tárgyalásra január 31-én mégis sor kerül.

Vasárnap, január 27-én este Demszky Gábor találkozott a kerületi polgármesterekkel, a rendőrség, a közterület-felügyelet vezetőivel. A főpolgármester mérsékletet és fokozatosságot kért. Szólt a küszöbön álló érdekegyeztető tárgyalásokról is. Barna Sándor budapesti rendőrfőkapitány kijelentette: a rendőrségnek nincs szüksége a főváros beleegyezésére. Az intézkedésnek megvan a jogi alapja, Boross Péter belügyminiszter jóvá is hagyta az intézkedést. A polgármesteri hivataloktól a rendőrség csak szakirányú segítséget kér, és főképp raktárhelyiségeket az elszállítandó árusítópultok elhelyezésére.

Egyszerre láthatóvá vált a csapda: a belügyminiszter dönt, a rendőrség intézkedik, a balhét azonban a főpolgármester viszi el. Az aluljárókban másnap meg is jelent az Ifjúsági Demokrata Fórum néhány jól fésült aktivistája, és tüntetni próbált Demszky ellen. A fölzaklatott könyvesek és a hozzájuk csatlakozó járókelők – tudj’ Isten, miért – végül mégis a kormányt szidalmazták.

Vasárnap este Barna Sándor udvariasan végighallgatta Demszky Gábor kérését, hogy másnap tízkor a rendőrök, a közterület-felügyelők, a polgármesteri hivatalok munkatársai még egyszer, utoljára figyelmeztessék az árusokat, de a könyvek lefoglalásával várják meg a tárgyalásokat. A főkapitány egy szóval sem említette, hogy az akció néhány óra múlva, már hajnalban megkezdődik.

A kerületi polgármesterek többsége inkább a rendőri álláspontot támogatta. Csak kevesen voltak köztük, akik hívek maradtak az érdekegyeztetés, a józan megegyezés liberális elvéhez.

Szorongató volt a főpolgármester magánya.

Tiszteltem nyugalmát.




















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon