[Kisbali László]

Nyomtatóbarát változat

Úgy szeretném, ha félnétek tőlem!

„Amikor Antall ’89 végén kijutott Amerikába, és részt vett egy imareggelin, tárgyalt a kormányon kívül a Zsidó Világkongresszus vezetőivel, már ott megkapta az utasítást, hogy a népi radikalizmust, az »antiszemitákat« mellőzze és szorítsa ki.” Ekkora ökörséggel még manapság is csak ritkán lehet találkozni. Ha most mégis azt javaslom, hogy minél többen ismerjék meg eme idézet szövegkörnyezetét, akkor ennek – az élveteg liberálbolsevik szadomazochizmuson túl – még külön oka is van. (Annak beismerésével azonban még várnék negyven évet, hogy a nemzeti-keresztény összeesküvés beépített .embereként így kívánom a Magyar Fórum olvasótáborát növelni!) Csak azt szeretném, hogy senki ne emlegesse Csurka Also sprach – Janosom Kisem című irományát „dolgozatként”. A dolgozat ugyanis, társuljanak hozzá mégoly rossz emlékek, tisztes hagyományú műfaj. Itt viszont a „dolog” kimerül abban, hogy az antiszemita szótár végképp szalonképtelen kifejezései helyett egyértelmű, ám számonkérés esetén kibúvókat engedő fordulatok szerepeljenek. A „zsidóbérencek” helyett „a liberális tábor turanidjait” kell emlegetni. Ennyi. Aki nem érti, úgyse a mi emberünk! Mert valójában itt nem is Csurka, hanem egy sajátos nyelvi automata működik. Magukat gerjesztő beszédsémák, amelyek kevés elemből épülnek fel, s igen könnyen véghetetlen szöveggé formálhatók. Innen az összes Csurka-vágású demagóg hatása, s szörnyű unalmassága is. Rejtvényszövegünk szerzője, a társaslélektan kiemelkedő amerikai képviselője (1897–1967) egy eredetileg 1954-ben kiadott, az előítéleteket tárgyaló művében foglalja össze ennek a beszédmódnak a sajátosságait. Megdöbbentő olvasni, mennyire illenek a mai hazai demagológiára a megállapítások. Még a „termeszek” is az internacionális populizmus birodalmából érkeztek honi földre! (A mi demagógjaink talán csak a nemi erkölcs romlottságát nem emlegetik – ők tudják, miért nem.)

Mégis érdemes elolvasni Csurka írását: korábbi hasonmásaihoz képest világosan megjelenik benne egy furcsa vágykép. A politikai helyzetet úgy látja, hogy a liberálisok most „megszeppentek”, oda a magabiztosságuk, s ez a félelem nagy lehetőséget jelent a „nemzeti radikalizmus” számára. Csurkát még az sem érdekli, hogy az általa amúgy utált Boross az állítólagos ijedelem oka. Neki persze mindegy, hogy kitől: fő, hogy rettegjenek! Az ellenfél félelme jelenti számára az ideális politikai helyzetet; a rémület ezen görcsös tirádákba fulladó apoteózisa azonban több mint árulkodó. Csurka fél, s ezért félelmetesnek akar látszani. Kiderül, hogy amit egyszerre gyűlöl és irigyel, az a magabiztosság. S Kis János politikailag amúgy teljesen indokolatlan démonizálása is innen érthető: úgy látszik Csurka számára ő ennek a magabiztosságnak a szimbolikus alakja. A gyűlölet és irigység eme kettőssége még szánalmat is kelthet. Itt van valaki, aki könnyezve és ordítva rimánkodik: úgy szeretném, ha félnétek tőlem! Aki ezt az írást olvassa, az aligha félhet Csurkától, s így talán lesz ideje azzal a helyzettel foglalkozni, amely Csurka táborába terelhet embereket. Mert ott, úgy látszik, akad elég félnivaló.

A demagóg program

„A demagóg a következő pontok köré sorakoztatja fel mondanivalóját:

Kijátszottak benneteket. Társadalmi pozíciótok azért került veszélybe, mert a zsidók, a New Deal kiagyalói, a kommunisták machinációkba fogtak ellenetek. A hozzánk hasonló őszinte és tisztességes embereknek mindig a balek szerepe jut. Tennünk kell valamit.

Általános összeesküvést szőnek ellenünk. Az összeesküvés mozgatóerői a Wall Street, a zsidó bankárok, a nemzetközi ügynökök, a külügyminisztérium soraiban találhatók. Tennünk kell valamit.

Az összeesküvők romlott nemi erkölcse közismert. (…) Az idegeneké minden tiltott gyümölcs élvezete.

Jelenlegi kormányzatunk korrupt. A kétpártendszer becsapás. A demokrácia csupán »bűvészeti szakkifejezés«. »A liberalizmus egyenlő az anarchiával.« A polgári szabadságjogok »egy őrült szabadosságai«.

Nem bízhatunk meg a külföldiekben. A nemzetköziség riasztó méreteket ölt. Már saját kormányunkban sem bízhatunk meg. Az idegen termeszhangyák belülről rágják a kormányt. Washington »bolsevik patkányfészek«.

Ellenségeink alacsonyrendű állatok, csúszómászók, rovarok, baktériumok. Végezni kell velük, tennünk kell valamit.

A vért tisztán kell tartanunk. Fajilag tiszta vérű elitünket féltve kell óvnunk. A liberalizmus erkölcsi leprája minden erőltetett keveredés okozója.

A helyzet máris túl érett, gondolkozásra nincs idő. Elég, ha pénzt adtok, majd én megmondom nektek, hogy mit kell tennetek.

Mindenki ellenem van. A mártírotok vagyok. A sajtó, a zsidók, a bűzös bürokraták mindent elkövetnek, hogy elhallgattassanak. Én foglak vezetni benneteket. (…) Talán még az idén Washingtonba megyünk…

A program itt megszakad. Ennek oka, hogy a törvények tiltják az erőszakra való felbujtást…

A demagóg szónok bár hibás, de drámai diagnózist ad azokról a társadalmi bajokról és elégedetlenségforrásokról, melyek szenvedő alanyai az ő hallgatósága közül kerülnek ki. Nem vitás, hogy a szónok követői szájában megkeseredett már minden íz, fursztrációt éreznek magukban. Az igazi kérdésekre persze nem kerülhet sor…

Függetlenül attól, hogy milyen sikereket ér el, a demagóg alapjában véve egy totalitariánus forradalom mellett áll, melyet fasiszta mintára képzel el. Amerikában bizonyos kozmetikai eljárásokat be kell tartani. (…) A demagógok rendszerint elutasítják maguktól az antiszemita jelzőt, és bevallásuk szerint a kommunizmust, valamint a fasizmust egyaránt ellenzik. Egy ismert megjegyzés szerint, ha valaha az Egyesült Államokban beköszönt egyszer a fasizmus, akkor holtbiztos, hogy egy antifasiszta mozgalom képébe fog bújni. A fül azonban nem csal, a demagógok programja minden országban lényegében ugyanaz.”

???

• Ki beszél?