Skip to main content

A demokratikus ellenzék nemzetközi találkozója (március 3–4.)

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Az illegalitásból a törvényhozásba


A hét végén Kelet-európai szolidaritás – európai integráció címmel nemzetközi konferenciát rendezett Budapesten az SZDSZ.

A résztvevők részben még a hetvenes évek végén kerültek kapcsolatba egymással, nem éppen nyugodt körülmények között, s tartották fenn, sőt bővítették együttműködésüket a nyolcvanas években minden rendőri akadályoztatás ellenére. Börtöntöltelékek, fantaszták, a tegnapi Kelet-Európa máskéntgondolkodói jöttek össze ezen a konferencián, akiket realistává ütött a történelem. Társaik közt ma akad képviselő, miniszter, kormánytanácsadó, sőt államelnök is.

Örültek a zavartalan együttlétnek.

És mivel a jövőben szavuk lesz Kelet-Európa sorsának alakításában, feltérképezték teendőiket. Az egyik legfontosabb a nemzeti kisebbségek sorsának rendezése. A forradalmi eufória első pillanatai után nyilvánvalóvá vált, hogy a kelet-európai kisállamoknak ez a nyomorúsága nem fog eltűnni egyik napról a másikra. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy a ’45-ös határok megváltoztatása a térség balkanizálását jelentené, de abban is, hogy a népek a határok állandóságát csak akkor fogják elfogadni, ha a határokon kívül rekedt kisebbségek rendelkezni fognak az őket megillető jogokkal, ha egy török lehet majd török Bulgáriában, egy magyarnak meg mindegy lesz, hogy Temesváron vagy Debrecenben él-e.

A kölcsönös félelmek, a nemzeti gyűlölségek gyógymódja a demokrácia, s mivel Kelet-Európának a Szovjetunió bomlásával sosem látott esélye nyílt a demokráciára, van esély a kisebbségi problémák megoldására is. A kisebbségeknek nem kell elmagyarázni, hogy mit nyernek, ha garantálják kisebbségi jogaikat. A többségnek kell belátnia, hogy e jogokat nemcsak azért kell megadni a kisebbségeknek, mert ezt kívánják a demokrácia elvei, hanem mert a többség is nyer vele: társadalmi békét. Erre pedig a meggyötört kelet-európai társadalmaknak talán mindennél nagyobb szükségük van.










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon