Kőszeg Ferenc

Nyomtatóbarát változat

Elnézés(t)

Az eljárásra, amely hatóság, illetve hivatalos személy megsértése miatt indult meg ellenem – a büntetési tétel felső határa kettő évig terjedő szabadságvesztés –, egy 1976-ban hozott bírósági döntést bíráló glosszám szolgáltatta az okot. A cikkben (Beszélő, 1990., 37. sz.) felróttam a bírónőnek, hogy évekre elmegyógyintézetbe záratott egy tanárembert, aki kommunistaellenes röpcédulákat terjesztett. Durva törvénysértéssel vádoltam meg a független bíróságot és a (ma hivatalból párton kívüli) bírónőt, mert elkerülte a figyelmemet, hogy az 1976-ban hatályos Btk. még tág teret engedett a politikai célzatú bírósági megtorlásnak, ezért az inkriminált bírói döntés nem nevezhető törvénysértőnek.

1976-ban még bármely bűncselekmény miatt elrendelhető volt a kényszergyógykezelés, ha a bíróság a vádlottat betegnek nyilvánította, és a bűnismétlés veszélyét látta fennforogni.

1979-től már csak a személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó bűncselekmények elmebeteg elkövetőit lehet a „sárga házba” zárni.

A szóban forgó ügy minősítésénél nem voltam elég körültekintő, így forult elő, hogy az 1979-től hatályos jogszabály mércéjét alkalmaztam egy 1976-ban hozott bírósági döntésre.

A kifogásolt bírósági döntés tehát nem volt törvénysértő. A kényszergyógykezelést elrendelő döntést a bíróságnak évente felül kell vizsgálnia. A bírónő két ízben döntött úgy, hogy a kényszergyógykezelést nem szükséges megszüntetni. Nyilván úgy ítélte, hogy a bűnismétlés veszedelme továbbra is fennforog, a városban felbukkannak a röplapocskák, amelyek az MSZMP-t gúnyolták. Vigh Oszkár végül 1980-ban szabadult ki az elmegyógyintézetből, miután megváltozott a törvény, és ügyét már más bíróság bírálta el.

Újvárosi Viktor

Az idézés

Ha a bíróság helyreigazítást kért volna, kívánságát habozás nélkül teljesítjük, mit sem törődve azzal, hogy az erre rendelt határidő réges-rég lejárt. Megtettük volna olvasóink pontos tájékoztatása kedvéért is. A bíróság azonban nem fordult hozzánk, nem is sajtó útján kívánt elégtételt kapni Ehelyett – az előírt hivatalos úton – az igazságügy-miniszternek jelentette a sérelmét, az pedig hivatalból feljelentést tett a Fővárosi Főügyészségnél.

A Fővárosi Ügyészségi Nyomozóhivatal – minthogy a „hatóság megsértése” ügyek hozzá tartoznak – a Beszélő szerkesztőségébe küldte az idézést Újvárosi Viktornak –, jó pártállami szokás szerint elmulasztva megjelölni, milyen minőségben idézik.

Olvasóink bizonyára tudják: Újvárosi Viktor írói név, amelyet a szerző még a szamizdat Beszélőben kezdett használni, és mindmáig megtartott, holott eddig úgy vélte, már nincs oka rejtőzködni. Mindezt megírtuk a nyomozóhivatalnak. Hamarosan újabb levelet kaptunk, amelyből megtudhattuk, miszerint a korábbi idézésről leírói hiba következtében maradt le, hogy Újvárosi Viktort „gyanúsítottként” idézik. Mostan tehát a megadott időben „indítsuk útnak” szerzőnket, hogy szabályszerűen kihallgathassák.

Ismét válaszoltunk, hogy Újvárosi Viktort nincs módunkban útnak indítani, a nevét pedig nem közölhetjük, mert még szamizdatszerkesztő korunkban megfogadtuk, hogy álneves szerző kilétét csak kérésére fedjük fel. Ott van ellenben a lap főszerkesztője – e sorok írója –, ilyen esetben neki kell vállalnia a felelősséget.

Ezután telefonon felhívott dr. Gáspár Attila, a nyomozóhivatal vezetője, és hangsúlyozva, hogy nem kihallgatásról van szó, megkérdezte, hajlandó volnék-e bármely általam megjelölt helyen egy tisztázó beszélgetésre. Természetesen igent mondtam, és felajánlottam, hogy felkeresem hivatalában. Egy másodperccel később jutott eszembe, hogy ez a hivatal a Fő utcai Katonai Ügyészség épületében található.

Egy kis kitérő

Olvasóink talán már nem emlékeznek rá, hogy a demokratikus ellenzék, majd az 1989-es politikai egyeztető tárgyalások ellenzéki oldala kemény harcot vívott azért, hogy a rendőrök ellen tett feljelentéseket – pl. a hivatali hatalommal való visszaélés vagy bántalmazás hivatalos eljárásban és a jogellenes fogva tartás eseteit ne a rendőrökből álló és minden ügyet államtitokként kezelő katonai ügyészség, hanem civil ügyészség vizsgálja. E küzdelmet látszólag siker koronázta, a Köztársaság kikiáltásával együtt kihirdetett új törvény jelentős mértékben megnyirbálta a katonai ügyészségek jogkörét. Szinte senki sem vette észre, hogy egy csendben módosított jogszabály 1989 végén létrehozta a területi ügyészségi nyomozóhivatalokat, és úgy rendelkezett, hogy azok az ügyek, amelyek eddig a katonai ügyészséghez tartoztak, ne a városi és megyei ügyészségek, hanem az új nyomozóhivatalok ügykörébe kerüljenek. Sőt: ettől kezdve idetartoztak az ügyvédi bűncselekmények is, meg a hatóság megsértésének azok az esetei, amelyeket eddig a hagyományos, civil ügyészi szervek vizsgáltak.

A sors különös rendelése folytán az új nyomozóhivatalok abban az öt városban jöttek létre, ahol katonai ügyészségek működtek. S híre járt, hogy a korábbi rendőrségi állományú katonai ügyészekből lesznek e nyomozóhivatalok immár civil munkatársai. A régi Beszélő annak idején utána kívánt járni ennek a különös jelenségnek, de aztán, mint annyi más, ez is elmaradt a rendszerváltás forgatagában.

Beszélgetésünk kezdetén dr. Gáspár Attila kérdés nélkül biztosított, bár vidéken, helyenként valóban fennállt effajta folyamatosság, Budapesten a Katonai Ügyészségről mindössze két személy került át a nyomozóhivatalhoz, a hivatal vezetője és egy fogalmazó.

Kissé zavartan néztem rá, dr. Gáspár Attila azonban megnyugtatott. Nem, nem tévedek, ő az a hivatalvezető, aki korábban a budapesti Katonai Ügyészség belügyi osztályának vezetője volt.

Emlékezetem szerint eleddig nem találkoztam vele. De az ő osztálya volt az, amelynél hiába tettem panaszt, hogy 1988. július 16-án, Nagy Imre kivégzésének évfordulóján öt órán át fogva tartottak az V. kerületi rendőrkapitányságon, holott legalább négyszáz méternyi távolságban voltam a Battyhány téri megemlékezés eseményeitől. Ugyancsak az ő osztálya minősített alaptalannak soktucatnyi panaszt, amelyekkel a „Demokráciát!” kiáltozó és ezért meggumibotozott tüntetők kérésére a Független Jogvédő Szolgálat fogalmazott.

Irattanulmányozás

Túlesvén a személyi részen, dr. Gáspár Attila ismertette a Vigh–Újvárosi-ügy aktáit. Megláthattam a veszedelmes iratokat is, amelyek miatt Vigh Oszkár négy évet töltött az elmeosztályon. Selyempapírra, ceruzával írt sorok ezek, pirossal mindegyiken az MSZMP betűk olvashatók különféle „magyarázatokkal”. Csak egyet jegyeztem meg közülük: P = Porhintők.

Mint az iratokból kiderült, Pelléné dr. Eke Ágnes tanácsvezető bíró 1976. május 27-én hozott végzése, amely az orvosszakértői vélemény alapján kimondta, hogy Vigh Oszkár nem büntethető, ellenben a bűnismétlés eshetősége fennforog, ezért kényszergyógykezelése indokolt, megfelel az akkor hatályos jognak Kiderült az is, hogy egyebekben nem ragaszkodtak Gyöngyösön sem olyan aggályosan a törvény betűihez. Évente felül kell ugyanis vizsgálni, indokolt-e a kényszergyógykezelés fenntartása. Az első felülvizsgálatra – és hosszabbításra – azonban csak másfél év múltán, 1978. március 1-jén került sor. Nyilván ezt a késést kívánta jóvátenni a bírónő: újabb hosszabbító végzése mindössze tíz hónap múlva, 1979. január 3-án kelt. Mint büntetőbíró, nyilván ismerte az új Büntető Törvénykönyvet, amelyet az Országgyűlés hosszas előkészítő munka után az előző évben fogadott el, noha kihirdetésére csak négy nappal korábban, december 31-én került sor. Az új törvény 1979. június 1-jével lépett hatályba, ettől kezdve már semmiféle jogszabály nem tette lehetővé Vigh Oszkár kényszergyógykezelését. Ez azonban nem tűnt fel sem az elmeosztályt vezető főorvosnak, sem Pelléné dr. Eke Ágnesnek, de a törvényességen őrködő ügyészségnek sem. Vigh Oszkárt csak jóval később, a Pesti Központi Kerületi Bíróság döntése alapján engedték ki a zárt osztályról. Ez az utolsó végzés hiányzott az iratok közül, nem tudom tehát pontosan, meddig volt még kényszerű ápolás alatt a beteg. De meg merném kockáztatni, benntartása 1979. július 1-je után mégiscsak törvénysértő volt – tehát Újvárosi Viktor állítása nem teljesen megalapozatlan.

A nyomozó ügyész úrral egyébként hamar megegyeztünk. Három lehetőség áll fenn. 1. Lezárják az eljárást, minthogy a tettes ismeretlen. 2. Kinyomozzák, ki Újvárosi Viktor, akár azon az áron is, hogy házkutatást kell tartani a Beszélő szerkesztőségében. 3. A főszerkesztőt tekintik elkövetőnek, és kérik mentelmi jogom felfüggesztését most már bűnpártolás miatt is. Ezt különben az első két megoldás esetén is megtehetik.

Megtanácskozza az ügyet dr. Bócz Endrével, a Fővárosi Főügyészség vezetőjével, ígérte dr. Gáspár Attila, és hamarosan döntést fog hozni, ezzel váltunk el.

A nürnbergi per

A fenti alcím nem a háborús főbűnösök perére utal, hanem az emlékezetes amerikai filmre, amelynek bíró hősét azzal vádolják, hogy politikai megalkuvásból, bírói lelkiismeretét félretéve, halálra ítélt egy zsidó férfit, mert az fajgyalázó viszonyt folytatott egy fiatalkorú német lánnyal. A történet szerint a bíró tudta, hogy a tanúvallomás hamis, a fajgyalázó aktus nem történt meg. Bármilyen lebilincselő volt is a film, engem azóta is ez a kérdés foglalkoztat: és mi van, ha megtörtént volna. Vajon az a bíró, aki hiteles bizonyíték alapján a törvénynek megfelelően ítél, nem marasztalható el, ha maga a törvény sért törvényt? Vajon nem mondható-e el, hogy az emberi jogok akkor is érvényesek, ha a pozitív jog jogsértő módon korlátozza őket? Aki megsérti az emberi jogok, például a vélemény kimondásának és leírásának jogát, nem sért-e akkor is törvényt, ha ezt egy másik törvény kifejezetten a kötelességévé teszi?

Nem akarom folytatni a gondolatsort, hisz ez okoskodás alapján el lehetne marasztalni minden bírót, aki az elmúlt negyven évben politikai ítéletet hozott.

Távol álljon tőlem, hogy ezt kívánjam. Ha csak parányi jelét véltem volna felfedezni annak, hogy Pelléné dr. Eke Ágnes humánusan próbálta alkalmazni a törvényt – mélyen meghajolnék előtte.

De igazából ezt sem várnám el, legfeljebb egy kis magába szállást várnék, hogy tán nem volt minden tökéletes az eddigiek során. Egy kis tartózkodást, hogy nem pattan minden sérelemre. Hiszen egykori elítéltje még mindig magán hordja a bélyeget, hogy bűnös lenne, ha nem volna nem beszámítható, míg a bírónő múltja makulátlan.

Egy kis szerénységet várnék. Mód volna rá, hisz Pelléné dr. Eke Ágnes azóta is fényesen haladt előre a bírói pályán.

Jelenleg ő a gyöngyösi Városi Bíróság elnöke.

• Beszélő